Vizsgafilmek

Vizsgafilmek,
Showreel

Az Uránia Nemzeti Filmszínházban mutatták be egyetemünk 2021/2022-es tanévének vizsgafilmjeit

A vizsgafilm bemutatót egyetemünk oktatója, a világhírű operatőr és rendező Koltai Lajos nyitotta meg.

Fél év alatt több mint 600 percnyi mozgóképet készítettek a Színház- és Filmművészeti Egyetem Zsigmond Vilmos Mozgóképművészeti Intézetének hallgatói. A 23 vizsgafilmből álló bemutatót Koltai Lajos nyitotta meg. A rendezvényt megelőző sajtótájékoztatón a Nemzet Művésze címmel kitüntetett Kossuth- és Balázs Béla-díjas magyar operatőr, rendező, érdemes művész, a 2021/2022-ben indult filmrendező-művész mesterszak osztályvezető tanára kiemelte, hogy az az igazi mesterképzés, ahol valóban oda tud menni a hallgató a mesterhez, a tanárhoz, hiszen ez a lehető legtöbb, amit ebben a tanár és filmes hallgató viszonyban meg lehet adni.

Mozgóképművészeti képzéseinek egyértelmű célja, hogy a képzésben részt vevő hallgatók olyan tudást kapjanak, mely a végzést követően alkalmassá teszi őket arra, hogy megállják a helyüket a filmiparban. Ez természetesen nem merül ki a szakmai támogatásban, illetve a technikai apparátus biztosításában, hiszen az Egyetemen éves szinten az összes évfolyam vizsgamunkája hatvanmillió forint támogatást kapott. Mint megtudtuk, a hallgatók az első féléves munkájukra 3-500 ezer forintot költhetnek, míg az év végi vizsgafeladatuk tervezésekor már egymillió forint feletti összegből gazdálkodhatnak. Emellett az SZFE számos kiemelkedő szakmai partnerének köszönhetően a filmalkotások elkészítéséhez a legmodernebb eszközöket vehetik igénybe.

A dokumentumfilm-rendező művész mesterképzésen oktató Barlay Tamás rendező-szerkesztő, az MTVA főmunkatársa hangsúlyozta, hogy az egyetem Zsigmond Vilmos Mozgóképművészeti Intézete komoly szakmai hátteret biztosít a hallgatóknak ahhoz, hogy megvalósítsák mozgóképes álmaikat, történeteik életre keljenek, tanárként pedig ebben próbálnak a hallgatóknak segíteni.

Vizsgafilm bemutató