Microsoft Office 365 Hallgatói Neptun Oktatói Neptun

Csillag Dénes emlékére

csillag dénes_keretes

Csillag Dénes négy évtizeden át dolgozott nálunk. A nemrégiben elhunyt munkatárstól Németh Adrienn kézbesítő búcsúzik.

Csillag Dénes emlékére

„Jókedvet adj, és semmi mást, Uram!” /Garai Gábor/

Csillag Dénes valamikor az 1960-as évek közepén érkezett a Főiskolára (akkor még így hívták)
mint gépkocsivezető, és itt is maradt közel negyven évre.

A Főiskolán ő volt az első, akit sofőrként alkalmaztak.

Én 1991-ben jelentkeztem a meghirdetett kézbesítői állásra, így nem nehéz kiszámolni,
elég hosszú éveket töltöttünk együtt itt, ráadásul munkánk is időnként összefonódott.

Mi jut eszembe először Dénesről?

A humora, jókedve, derűs személyisége, és ahogy indián csatakiáltással lépett be a szobánkba.
Meg ahogy felvette a telefont, és beleszólt: „Halló, itt az akciócsoport!” Mert igazából, az voltunk.

És amikor készültünk valahová: „Indítom a gépet, és repülünk, száguldunk!”

A legfontosabb mondata az agyamba vésődött: „A legfontosabb az egészség és hogy ne legyen háború, a többit majd megoldjuk valahogy.”

Hát igyekszem megoldani több-kevesebb sikerrel, de a fiamnak szívesen továbbadom a szavaidat útravalóul. Nem kevés ez érettségi ajándékként, életre szóló.

Nem találkoztunk túl gyakran, mert Dénes főleg a filmes osztályokat vitte forgatási helyszínekre belföldön és külföldön egyaránt. De azért előfordult, hogy ki kellett segítenie, ha Eskulics Zoli távol volt. Ő a másik gépkocsivezető volt.

Egyszer, jó régen, kértem a segítséged egy közös akcióhoz, erre emlékszem a legpontosabban.
Hírét sem hallottuk okostelefonnak, de még „buta” telefonnak sem, internetről nem beszélve, mégis tökéletes időzítéssel célba tudtunk érni, de hogyan? Elmesélem. Engem elküldtek legalább négy budapesti színházba leveleket aláíratni az akkori színházigazgatókkal. Normál esetben én egy ilyen kört simán megfutok egyedül, de ez nem volt az, rendkívül sürgős, az idő szűkre szabott, nem részletezem, nagyon kellett iparkodni, előre egyeztetett időpontokban vártak rám. Az első helyszínre, a Játékszínbe villamossal mentem. Megbeszéltük, hogy utánam jössz a kisbusszal, én a színház művészbejárójánál figyellek, ha végeztem, és megállsz egy pillanatra, hogy beugorjak a kocsiba, mert ott megállni nem lehet. És láss csodát! Kilépek az ajtón, és kit pillantok meg? Téged – talán még egy kört sem kellett megtenned; azért én is tudtam, mi a dolgom, már robogtunk is tovább. Ja kérem, a GPS hozzád képest a kanyarban sincs! Csúcsidőt futottunk!

Mi voltunk a szupercsapat! Te, a Zoli és én. A Bertyák Misi is nagyon jó ám most, az utód, de egyben gondnokságvezető, mert a Zoli kivált a csapatból, és ugye Te pedig a nyugdíj…

Sokat nevettünk együtt.
Színesen, részletgazdagon meséltél kalandos útjaidról. Nagyon élveztem, mikor előadtad, hogy a Hortobágyon elakadtatok a nagy hóban a diákokkal.
Már bánom, hogy nem faggatóztam többet.

De azért be kell vallanom, volt időszak, amikor kifejezetten haragudtam Rád. De a Zolikára is. Pláne most. És a Misire, de már őrá sem. Pláne nem most. Gyerekes dolog tudom ez a haragosdi, szerencsére egyikőtöket sem rázta meg különösebben. Rád most azért még egy icipicit haragszom, azt is megmondom, miért.

„Nem kell azt úgy elkapkodni, elsietni!” – mondtad sokszor. Akkor most miért siettél annyira? De nem szeretném Rád kenni, én nem igyekeztem eléggé a telefonhívással és egy levéllel, amelyet
terveztem, hogy feladok Neked, és ünnepélyesen bocsánatot kérek benne. A Zolitól már múlt év novemberében bocsánatot kértem. Ezt én elsiettem, mármint a fontossági sorrendet. Novemberben kellett volna Téged hívni, a Zoli meg még várhatott volna.

Nehezen kezdtem hozzá az íráshoz, most meg alig tudom befejezni, de most már muszáj lesz, pedig tudnám folytatni.

Az a helyzet, Dénes, hogy Téged itt Mindenki szeretett (Udvardy Anna is örökre lehunyta a szemét).
Akárkihez fordultam, csupa jót mondtak Rólad itt az emberek. A búcsúztatásodra többen szerettek volna eljönni, de rajtuk kívül álló okok miatt nem tudtak. Sokaknak segítettél és ezt nem felejtik el az emberek.

Hilóczki Erika búcsúzik Tőled ezekkel a sorokkal, és ennél szebbet keresve sem találnék:

„Egy hangszer voltam Isten kezében,
ki játszott rajtam néhány dallamot.
Aztán eldobott és elhagyott
de fölöttem ragyognak a csillagok.”
/Juhász Gyula/

Búcsúzunk Dénes, Isten áldjon!
Szárnyalj az Égiekkel!

Adrienn