Microsoft Office 365 Hallgatói Neptun Oktatói Neptun

Elhunyt Kerényi Imre rendező, színigazgató

kerenyiimre_mtvafoto444

Elhunyt Kerényi Imre Kossuth- és Jászai Mari-díjas rendező, színházigazgató, egyetemünk egykori tanára. 74 éves volt.


kerenyiimre_mtvafoto

A Miniszterelnöki Sajtóiroda közleménye szerint Kerényi Imre hosszú, türelemmel viselt betegség után, életének 75. évében családja körében hunyt el. Kerényi Imrét a Miniszterelnökség saját halottjának tekinti.
Kerényi Imre 1943. szeptember 28-án született Csopakon. 1966-ban a Színház- és Filmművészeti Főiskolán szerzett színház-rendezői diplomát. 1966-tól a Madách Színház rendezőjeként dolgozott, majd a szolnoki Szigligeti Színház igazgató-főrendezője, a Népszínház és 1983-tól 1989-ig a Nemzeti Színház rendezője volt. 1968 óta a Színház-és Filmművészeti Főiskolán tanított.

1989 és 2004 között a Madách Színház igazgatója és művészeti vezetője. Sikeres rendezése a Csíksomlyói passió, melyet Lengyelországban, Ausztriában, Németországban, Olaszországban és Franciaországban is bemutattak. Ő rendezte az István, a király című rockopera első színpadi változatát.

Munkásságát több díjjal ismerték el: Jászai Mari-díj (1977), érdemes művész (1981), Magyar Művészetért Díj (1988). 2002-ben Kossuth-díjat kapott a magyar
színházművészetben játszott meghatározó szerepéért, iskolateremtő rendezői munkásságáért, kiemelkedő színházvezetői és művészetpedagógiai tevékenységéért.
1988 és 1992 között a Magyar Demokrata Fórum tagja volt, beválasztották a párt országos választmányába is. 1990-ben az MDF országgyűlési képviselőjelöltjeként indult a választásokon.
2011 és 2018 között a tudatos nemzeti közjogi gondolkodás megalapozásával és ehhez kapcsolódva a magyar kulturális értékek megőrzésével és fejlesztésével összefüggő feladatok ellátásáért felelős miniszterelnöki megbízott volt. Nevéhez fűződik a 2012-ben elindított Nemzeti Könyvtár-sorozat, amely a magyar írott kultúra legjavát rendszerezi és teszi elérhetővé.

Az elhunyt családjának a Színház- és Filmművészeti Egyetem nevében dr. M. Tóth Géza rektor és dr. Vonderviszt Lajos kancellár levélben fejezte ki részvétét. Kerényi Imre közel 40 évig oktatott az intézményben, az alábbi színészosztályoknak volt osztályvezető tanára:

1979/80: Dóczy Péter, Gáspár Tibor, Gergely (Vajek) Róbert, Igó Éva, Kelemen Csaba, Kovács Titusz, Mester Edit, Moravetz Levente, Sebestyén András, Szatmári György, Sziki Károly, Varga Katalin, Zágoni Zsolt

1983/84: Antal Olga, Fazekas Zsuzsa, Funtek Frigyes, Hirtling István, Janisch Éva, Juhász Róza, Kerekes László, Kolos István, Mácsai Pál, Mészáros Károly

1987/88: Bartus Gyula, Cvetkó Sándor, Csomor Csilla, Dimanopulu Afrodité, Galbenisz Tomasz, Garay Nagy Tamás, Hegedűs Zoltán, Juhász Károly, Kerekes Éva, Kolti Helga, Nagy-Kálózy Eszter, Quintus Konrád, Spilák Klára, Szervét (Szabó) Tibor, Végh Péter

1991/92: Ilyés Barna László, Juhász Judit, Kelemen István, Kerekes Viktória, Rudolf Teréz, Szűcs Gábor, Vasvári Csaba

1995/96: Crespo Rodrigo, Gubás Gabriella, Hevér Gábor, Kardos Róbert, Kocsis Pál, Kovács Vanda, Major Melinda, Mészáros Tamás, Nyári Oszkár, Timkó Eszter, Varga Zsuzsa, Viczián Ottó, Vida Péter

1999/2000: Betz István, Dobó Dániel, Kokics Péter, Melkvi Beáta, Nagy Zsolt, Pavletits Béla, Pálfi Katalin, Pikali Gerda, Ruttkay Laura, Szabó Zoltán, Széles Zita, Tari Teréz, Turek Miklós

2004/2005: Balogh Anna, Dolhai Attila, Fila Balázs, Holecskó Orsolya, Kerényi Miklós Máté, Nádasi Veronika, Nagy Lóránt, Nagy Sándor, Ömböli Pál, Peller Anna, Posta Victor, Szegő Adrienn, Szemenyei János, Szőcs Artur, Tompos Kátya, Wégner Judit, Zöld Csaba

2008/2009: Csórics Balázs, Fejszés Attila, Fekete Linda, Gulyás Balázs, Hajdú Melinda, Horváth Andor, Kis Domonkos Márk, Bakos-Kiss Gábor, Molnár Gyöngyi, Mózes Anita Ágnes, Trokán Anna, Valentin Titánia

Forrás: MTI, fotó: MTVA