Microsoft Office 365 Hallgatói Neptun Oktatói Neptun

SZFE-s film dömping a világ fesztiváljain

filmes montázs

Májusban 3 földrész 11 különböző fesztiválján szerepelnek a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatóinak vizsgafilmjei.


A sort a Szép alak vezeti: összesen hat fesztiválon látható ebben a hónapban. Az első májusi megmérettetésről máris díjjal érkezett haza Kis Hajni. A csehországi Opava városának filmfesztiválján a Legjobb Rövidfilmnek járó díjat vehette át a rendező. A film fesztivál naptárában ezt követően portugál, iráni, indiai, olasz és egy újabb cseh fesztivál szereplés következik.

A hónap fő szenzációja minden bizonnyal Szentpéteri Áron részvétele a Cannes-i Nemzetközi Filmfesztivál Cinéfondation szekciójában. A Friss Húson is díjazott Láthatatlanul 2600 nevezett alkotás közül került be az illusztris versenybe. Mundruczó Kornél, Kocsis Ágnes, Szimler Bálint és Kárpáti György Mór után ezzel Szentpéteri Áron lett  az ötödik Filmművészetis diák, akinek sikerült ez a truváj.

Fekete Tamás Mélyvízben című 20 perces dokumentumfilmje immár másfél éve folyamatosan vesz részt különböző fesztiválokon, sikereiről több alkalommal beszámoltunk. Az elmúlt napokban a franciaországi Saint-Ouen városában tartandó FIDÉ dokumentumfilmes fesztiválon szerepelt a film, a hó végén pedig a Moldova-beli Cronograf dokumentumfilm fesztivál versenyprogramjában vetítik. A Mélyvízben ezen túlmenően egyike annak a három filmnek, amely a teheráni Nahal Diákfilm Fesztiválon egyetemünket képviseli – a másik két beválogatott alkotás a Szép alak és Kovács István Betonzaj című alkotása.

Fokozott SZFE-s jelenlét lesz május 23. és 27. között Portugáliában is, ugyanis a Portoban megrendezésre kerülő MIFEC Nemzetközi Diákfilm Fesztiválon három filmmel képviselteti magát az egyetem. A Szép alak és a Betonzaj mellett Hartung Attila Mindig csak című filmje is vetítésre kerül.

Badits Ákos Boglárka című munkája két fesztiválon szerepel májusban. A fantasy rövidfilm a csehországi Opavaban kezdett a hónap elején, majd a május 19. és június 4. között zajló Porto Alegre-i Fantaspoa fesztiválon tekintheti meg a brazil közönség.