Microsoft Office 365 Hallgatói Neptun Oktatói Neptun

Végső útjára kísérik Horváth Ádámot

Kedden délelőtt 9:30-kor lesz Horváth Ádám rendező búcsúztatása a Farkasréti temetőben.

Július 16-án, kedden 9:30-tól lesz a budapesti Farkasréti temetőben Horváth Ádám Kossuth-, Erkel Ferenc- és Balázs Béla-díjas rendező, érdemes és kiváló művész búcsúztatása – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt.

A Szomszédok című teleregény atyja, valamint számos televíziós műsor, tévéjáték, koncert és színházi közvetítés rendezője, a Magyar Televízió egykori elnöke, egyetemi tanár, a XIII. kerület díszpolgára hosszas betegség után, 89 éves korában hunyt el.

Horváth Ádámot a Színház- és Filmművészeti Egyetem, a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. és Budapest XIII. kerületének önkormányzata saját halottjának tekinti.

 Családjának kérése, hogy a búcsúzók egy-egy szál virággal róják le kegyeletüket a ravatalnál.

Horváth Ádám pályája során több mint 3 ezer filmet készített.