Rendkívüli szociális támogatás kérhető:
Fontos tudnivaló, hogy a rendkívüli esemény bekövetkezése és a támogatás igénylése között legfeljebb hat hónap telhet el, valamint ha a pályázó nem kért rendszeres támogatást, akkor a rendkívüli esemény igazolásán kívül a szükséges kereseti igazolásokat is csatolni kell a kérőlaphoz. A támogatási kérelmet, minden esetben igazolással kell alátámasztani, majd a HÖK-nél az események megtörténte után fél éven belül be kell nyújtani. Az HÖK a kérvényt következő ülésén elbírálja és az elnyert összeg lehető leggyorsabb kifizetéséről intézkedik, azzal is segítve a nem várt helyzet anyagi terheinek csökkentését.
Az első évfolyamra először beiratkozóknak mindenféleképpen fontos lehet, hogy csak azokra az eseményekre tudunk támogatást adni, melyek már hallgató korukban történtek.
Egy hetes, tematikus tábor indul idén nyáron is a Színház- és Filmművészeti Egyetemen!
» továbbA „Színház- és filmművészeti tudástár - felhasználóbarát fejlesztések az SZFE könyvtárában” projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg.