Nyári Egyetem

2012. május 14. 09:51

A Színház- és Filmművészeti Egyetem tematikus tábort hirdet - az egy hetes kurzust vezető tanár (ok) döntése alapján egy választott témát járnak körül a résztvevők

 

A Színház- és Filmművészeti Egyetem idén nyáron is várja a színház és a színészet iránt érdeklődő fiatalokat. A Nyári Egyetem résztvevői egy hétre az iskola növendékeivé válnak. Úgy élnek, olyan feladatokat és olyan figyelmet kapnak, mint az Egyetem színészhallgatói. Tanáraik is az Egyetem tanárai közül kerülnek ki. A Nyári Egyetem a színház és a színészet tanulásának sűrű és intenzív élményét kínálja. A Nyári Egyetem minden érdeklődő fiatal előtt nyitva áll.   

 

Program:

- színészgyakorlatok, jelenetek készülnek adott témára, közös próbával, értékeléssel, valamint egyéni munkában

- ének, zene, ritmus és mozgásfoglalkozások

- elméleti foglalkozások, beszélgetések

 

A programok jellege:

- zárt, koncentrált, reggeltől késő estig tartó kötött program, mint egy edzőtábor

- a nap elején másfél órás bemelegítés, mozgás (fejlődve-fejlesztve, a hét végére valamilyen eredményt elérve)

- a kurzusvezető tanárok egy nap folyamán többször megjelennek, órát tartanak, próbát néznek, közösen és egyénileg dolgoznak a résztvevőkkel

- az Egyetem teljes területe használható

- a közös gyakorlatok mellett munka céljából lehetőség nyílik egyéni elvonulásra

 

Tanárok:

  • Hegedűs D. Géza
  • Forgács Péter
  • Kovács Dániel

 

Részvételi díj:

47.000 Ft, ami magában foglalja a szállást, a napi háromszori étkezést, valamint a szakmai program költségeit.

 

Fizetési feltételek:

A fizetés két részletben történik. Június 20-ig 35.000 Ft banki átutalással vagy postai befizetéssel a következő számlaszámra:

10032000-01493270-00000000

 

A befizetésről szóló bizonylatot a nyariegyetem-szinhaz@szfe.hu e-mail címre vagy az (1)338-4749-es faxszámra kell elküldeni. A második részlet teljesítése (12.000 Ft) a tábor indulásakor, készpénzben történik. Számlaigényt előzetesen e-mailben kell megadni. A Nyári Egyetem csak megfelelő létszám esetén indul. A jelentkezés az előleget igazoló befizetési bizonylat megérkezése után tekinthető hivatalosnak.

 

Helyszín:

Színház- és Filmművészeti Egyetem
1088 Budapest
Vas utca 2/c.

 

Indulási időpontok:

1. turnus: Július 1-7.     

- 1-jén (vasárnap) reggel érkezés, a második részlet befizetése, szállásfoglalás, étkezési jegyek kiosztása

- 1-jén, ebéd után, két csoportban kezdődnek a foglalkozások

- 7-én (szombat) este, vagy 8-án (vasárnap) reggel kijelentkezés a kollégiumból


2. turnus: Július 8-14   

- 8-án (vasárnap) délben érkezés, a második részlet befizetése, szállásfoglalás, étkezési jegyek kiosztása

- 8-án, ebéd után kezdődnek a foglalkozások 2 csoportban

- 14-én (szombat) este, vagy 15-én (vasárnap) kijelentkezés a kollégiumból

Kiemelt hír

Kedves Támogatónk!

Egyetemünk alapítványa – a „Várkonyi Zoltán Alapítványa Színház- és Filmművészeti Főiskoláért” – köszönettel venné adója 1 %-nak felajánlását! A befolyó összeget az oktatás színvonalának emelésére fordítjuk! Adószámunk: 18038701-1-42

» tovább
Facebook
Támop

A „Színház- és filmművészeti tudástár - felhasználóbarát fejlesztések az SZFE könyvtárában” projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg.

További >

Vissza a Színház- és Filmművészeti Egyetem weboldalának teljes változatára