Microsoft Office 365 Hallgatói Neptun Oktatói Neptun

Illés Györgyi

183

A Színház-és Filmművészeti Főiskola színész szakán 1990-ben diplomázott. 2002-ig a budapesti Katona József színház tagja volt, ahol 2010-ig vendégként játszott és beszédtréneri feladatokat látott el.

2000-től napjainkig a Színház-és Filmművészeti Egyetem Beszéd, majd Készségfejlesztő Tanszékének egyetemi oktatója.

2003-tól 2006-ig a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem oktatója volt az ének, opera, egyházzene, karvezető tanszékeken.

2005-ben jelent meg a Beszéd1. Integrált színészi kommunikáció (Escript kiadó) című könyve.
A Katona József Színházban bemutatásra került a könyv nyomán „Gilgames” című beszédtechnika gyakorlatok alapján összeállított előadása.

2006-ban rendezte a „Ház Na’Conxypanban” című munkáját az SZFE-n, Zsámbéki Gábor és Zsótér Sándor osztálya számára.

2007-ben doktorált az “Új beszédpedagógiai tematika az integrált színészoktatásért a Színház-és Filmművészeti Egyetemen" című munkájával, melyben felvázolta módszerét az egyetemi beszédtechnika oktatás megváltoztatásáért.

2007-től a beszéd.hu internetes hírportál beszéd-kommunikáció rovatának vezetője lett.

2008-ban rendezte „Tündék és Csongorok” című előadását az SZFE-n, Marton László és Hegedűs D. Géza osztálya számára.

2009-ben írta 7X(hétszer) című darabját, mely a Madách Színházban került bemutatásra.
Megalapította és vezeti a Színház-és Filmművészeti Egyetem Beszédtechnika pedagógus-továbbképzését.

2010-ben jelent meg Beszéd utca 3. című beszédfejlesztő mesekönyve a Naphegy kiadó gondozásában.
Megalapította saját cégét Beszédcentrum néven, mely professzionális közszereplők, cégvezetők, művészek , gyermekek beszédfejlesztésével foglalkozik.

2011-től a VIP Kommunikáció-és Személyiségfejlesztő Intézet kommunikációs vezetője.

  • Főtanszak: Színházművészeti Intézet

Az alábbi osztályokban volt korábban osztályvezető

Oktatói munkák

Fontosabb beszédpedagógiai munkái:

* Gilgames (rendezőtanár, Katona József Színház, Kamra 2005)
* Istar pokoljárása (rendezőtanár, SZFE , 2006)
* Ház Na’Conxypanban (rendezőtanár, SZFE, 2007)

Fontosabb színházi szerepei:

Színház-és Filmművészeti Főiskola:

* Brecht: Kurázsi mama és gyermekei (Kattrin, néma lány)
* Moliére: Tartuffe (Elmira)
* Goldoni: Chioggiai csetepaté (Libera)

Pécsi Nemzeti Színház:

* Shakespeare: Szeget szeggel (Izabella)

Veszprémi Petőfi Színház:

* Synge: A nyugati világ bajnoka (Pegeen Mike)
Heltai Jenő: A néma levente (Zilia)

Katona József Színház, Budapest:

* Goldoni: Az új lakás (Rosina)
* Kárpáti Péter: Akárki (Erika)
* Friel: Pogánytánc (Agnes)
* Pirandello: Ma este improvizálunk (több szerep)
* Csehov: Cseresznyéskert (Sarlotta Ivanovna)
* Halász Péter: Önbizalom (Trixi)
* Garaczi László: Prédales (Erika)
* Gombrovicz: Yvonne, burgundy hercegnő (Nagynéni)
* Shakespeare: A vihar (Ceres)
* Handke: Az óra, amikor semmit sem tudtunk egymásról (több szerep)
* Goethe: Stella (Postamesternő)
* Spiró György: Koccanás (Feleség)
* Vörösmarty Mihály: Csongor és Tünde ( Fejedelem)
 
Oktatói tevékenység

SZFE – 2000 óta
Zeneakadémia 2003-2006
Katona József Színház beszédtrénere 2004-2005
Bozsik Yvette Társulat beszédtréning 2010
Beszédcentrum 2010
VIP Kommunikáció-és Személyiségfejlesztő Intézet 2011