Microsoft Office 365 Hallgatói Neptun Oktatói Neptun

Sáry Bánk

Zenei érdeklődésem, édesapám és nagybátyám hatására, – akik mindketten zeneszerzők, – már nagyon korán megmutatkozott. Hat éves koromban kezdtem el zongorázni Domokos Kinga tanárnőnél. Első művem a Bécs mellett megrendezett Magyar Műhely Találkozón hangzott el, majd kilenc éves koromban a Magyar Műhely folyóiratában jelent meg.
Első kísérőzenéimet szakközépiskolás koromban írtam a Magyar Rádió felkérésére. (Tandori Dezső: Egy komoly medveház 1989, Károlyi Ami: Mit tesz a tátika? 1989—90, Babits Mihály: Jónás könyve 1990, Cseresznyevirág, kakukkszó és hold és hó – Japán versek, Paul Géraldy: Te meg én, Dsida Jenő: Chanson az őrangyalhoz, Pilinszky János: Mikor a bárány elkiáltja magát 1991, Szívem felröpítem – Kínai versek – Sáry Lászlóval közösen, 1992,). Ezeken kívül hat Andersen mese filmfeldolgozásához írtam kísérőzenét, amelyeket 1993 karácsonyán a Magyar Televízió mutatott be (A filmeket rendezte: Zsigmond Dénes).
Zenét szereztem kisfilmekhez, animációs filmekhez (Richly Zsolt: Árgyélus királyfi), Színházi előadásokhoz (Deress Péter-Sáry Bánk: Csörömpölők, Rend.: Lengyel Pál)
Végzettség, ösztöndíjak, elismerések
A Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola zeneszerzés tanszakán Kocsár Miklós és Fekete Győr István voltak a tanáraim. A Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola zeneszerzés tanszakát Bozay Attila és Jeney Zoltán vezetésével végeztem. 1997-ben a Zeneakadémián Angol és Olasz nyelvből záróvizsgát tettem, majd két évvel később zeneszerzői és zeneelmélet tanári diplomát szereztem.
1999—2000-es tanévben Magyar Állami Eötvös Ösztöndíjjal Comoban (Olaszország) a Giuseppe Verdi Zeneakadémián tanultam Ivan Fedele professzor óráin.
2001 februárjától júniusig Eötvös Péter ajánlására Németországban töltöttem öt hónapot egy alkotóházban (Herrenhaus – Edenkobenben).
2000-ben, majd a 2003. és 2004. évben Kodály Zoltán Zenei Alkotói Ösztöndíjban részesültem.
2001-ben a Magyar Zeneszerző Egyesület Istvánffy Benedek díjat adományozott nekem.
Kurzusok
1995—1998 nyár Nemzetközi Bartók Fesztivál és Szeminárium Szombathely Zeneszerzés és Computerzenei kurzus, a computereken az IRCAM (Párizs) zeneiszoftvereivel való komponálás.
Professzorok: Bryan Ferneyhough, Dennis Smalley, Marco Stroppa, Johannes Kretz, Jacopo Baboni Schilingi, Szigetvári Andrea
2001. október Nemzetközi Gaudeamus Fesztivál Amsterdam (Hollandia).
Meghívottként vettem részt a fesztiválon a "de ereprijs" együttes felkérésére komponált zenekari darab előadásán.
2003. szeptember "Europawerkstatt" Weimar (Németország).
Hét európai zeneszerző között, meghívottként vettem részt a zenekari műhelymunkán, majd vonószenekari művem hangzott el a zárókoncerten 2003. szeptember 11-én.

  • Főtanszak: Színházművészeti Intézet
  • Díjak:

    2001 Istvánffy Benedek díj
    2008 Erkel Ferenc-díj

Az alábbi osztályokban volt korábban osztályvezető

Oktatói munkák

Magyar Rádió
1995. ősz Tui sunt caeli… (vegyeskarra) Őszi fesztivál
1996. szeptember 3 dal Weöres Sándor verseire (fuvola, kürt, mezzo-szoprán)
a Magyar Rádió Hommage a Bartók pályázatára Magyar Rádió Márványterem
1996. január 6. Szélcsend (vonószenekarra) Zeneakadémia Nagyterem
1997. november Szerzői est Sáry Lászlóval Merlin Színház
1998. március Apokalipszis (öt tétel, hat férfihangra)
A Magyar Tudományos Akadémia Díszterme Tavaszi fesztivál
1999. június 21. Diplomahangverseny Zeneakadémia Nagyterem
2000. február 20. Itt és most Műcsarnok (Budapest)
2000. október 19. Titok (Cimbalomverseny) Óbudai Társaskör (Budapest)
2000. november 22. Megkötöm lovamot (népdalfeldolgozás) Szegedi Vántus Napok
2001. október 5. Időharangok (a holland Gaudeamus Fesztiválon) Amsterdam
2002. április 28. Lieber Franz (egy irodalmi est kísérőzenéje) Edenkoben
2003. március 18. Szerzői est Sáry Lászlóval közösen (Magyar Intézet) Párizs
2004. augusztus 15. Táncosnő (zongoradarab) Saarbrücken
2005. december 18. Bölcsődal (kamaraegyüttesre) (IEMA) Frankfurt
2007. április Szerzői est az „Art Wave 2007 Miyazaki Festival”-on, Japán
2009. január 12. Az Új Magyar Zenei Fórum 2009-es Zeneszerző versenyének koncertje (“Mégis” című darabommal, Kamarazene kategória III. díj)
Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem, (Művészetek Palotája, Budapest)

CD lemezek
1995. Hommage a Bartók (3 dal Weöres Sándor verseire) Magyar Rádió MR011
1998. Apokalipszis (öt tétel, hat férfihangra) Fonó FA-051-2
2007. Időharangok (Szerzői lemez) Hungaroton Classic HCD 32435

Oktatói tevékenység

2002 óta tanítok édesapám zenei módszerével (Sáry László: Kreatív Zenei Gyakorlatok) a budapesti Színház és Filmművészeti Egyetemen színész, bábszínész és rendező szakos hallgatókat. Előadást, illetve kurzust tartottam többek között Magyarországon (Budapest, Noszvaj, Baja, Pécs), Japánban (Miyazaki, Tokyo, Fukuoka) és Németországban (Meckenbeuren, Essen, Cottbus)