Microsoft Office 365 Hallgatói Neptun Oktatói Neptun
Slider

Erasmus pályázat – old

Hallgatói ERASMUS + ösztöndíj pályázat - 2016 /2017-es tanév

2016. február 19. 12:30

A Színház- és Filmművészeti Egyetem pályázatot hirdet az egyetem hallgatói részére erasmus +-ösztöndíj elnyerésére európai felsőoktatási intézménybe vagy szabadon választott szakmai intézményekbe (amennyiben a választott intézménnyel már van kétoldalú intézményközi szerződésünk, ill. az hajlandó az Egyetemmel a hallgatóra vonatkozóan szerződést kötni).

A részképzések és szakmai gyakorlatok 3 – 12 hónapos időtartamúak lehetnek és 2016. július 1-je és 2017. szeptember 30-a közötti időszakra kell essenek.

A részképzés és szakmai gyakorlat céljának, feltételeinek Tempus Közalapítvány által közreadott leírását ld. alább.

Pályázatot nyújthat be:

A Tempus Közalapítvány általános hallgatói mobilitási feltételeivel összhangban pályázhat az a hallgató, aki

  • képzési ciklusonként – a megpályázni szándékozott időszakkal együtt – még nem használta ki 12 hónapos Erasmus-keretét;
  • a kiutazás időpontjáig legalább 2 lezárt félévvel rendelkezik (BA hallgatók esetén csak)
  • a kiutazás ideje alatt aktív hallgatói jogviszonyban lesz az Egyetemmel,
  • középfokú szóbeli és írásbeli nyelvvizsgával vagy azzal egyenértékű nyelvtudást igazoló dokumentummal rendelkezik az Erasmus tanulmányai, szakmai gyakorlata során használandó nyelvből.
  • megtette a szükséges lépéseket fogadó intézmény megtalálására.

A pályázatnak tartalmaznia kell:

–          a kitöltött elektronikus pályázati adatlapot (1. sz. melléklet)

–          szakmai önéletrajzot magyarul és a fogadó ország nyelvén,

–          az osztályvezető tanár vagy a doktori iskola vezetőjének írásos engedélyét a külföldi részképzésre, szakmai gyakorlatra vonatkozóan (2. sz. melléklet)

–          a nyelvtudás igazolását

–          a fogadóhellyel történt kapcsolatfelvétel igazolását (befogadó nyilatkozat – 3. sz. melléklet, ill. a fogadó egyetemre történt jelentkezés dokumentumai)

Az egyetemünk kétoldalú szerződéses kapcsolatban álló egyetemek listája a honlapon található: https://archiv.szfe.hu/palyazatok/mobilitas

A teljes lista az Erasmus-hálózathoz tartozó európai felsőoktatási intézményekről itt található:

https://eacea.ec.europa.eu/erasmus-plus/funding/erasmus-charter-for-higher-education-2014-2020_en

A korábbi uniós programok által támogatott számos mobilitási cselekvéshez képest az Erasmus+ jelentős újítása, hogy nagyobb hangsúlyt fektet a mobilitási tevékenységben részt vevő személyek idegen nyelvi kompetenciáinak fejlesztésére mind a kiutazás előtt, mind a külföldi tartózkodás során. 2014-től kezdve az Európai Bizottság fokozatosan olyan Európai online nyelvi támogatási szolgáltatást (OLS) vezetett be, amely lehetővé teszi a hosszú távú mobilitási tevékenységek résztvevői számára nyelvtudásuk felmérését, valamint nyelvi kompetenciáik fejlesztése érdekében online nyelvtanfolyamon való részvételt is biztosít a számukra ahhoz a nyelvhez, amelyet külföldi tanulmányaik, munkájuk vagy önkéntes tevékenységük során használni fognak.

A felsőoktatási intézmény által támogatásra kiválasztott, az online szolgáltatás használatára jogosult hallgatók (kivéve az adott nyelv anyanyelvi beszélőit) a tanulmányi szerződés aláírása előtt online tesztet töltenek ki nyelvi kompetenciáik felmérésére a külföldi tanulmányok vagy szakmai gyakorlat során elsődlegesen használandó nyelv tekintetében. A teszt eredményét tudatják a hallgatóval és a küldő felsőoktatási intézménnyel. Ez lehetővé teszi, hogy a felsőoktatási intézmény meghatározza azoknak a hallgatóknak a számát, akiknek valószínűleg szükségük lesz online nyelvtanfolyamra.

A nyelvtanfolyamokhoz rendelkezésre álló online licencek számának figyelembevételével a felsőoktatási intézmények a hallgatói igényeknek megfelelően kiosztják a licenceket. A hallgatók a támogatási szerződésben foglaltak szerint kötelezettséget vállalnak az online tanfolyam elvégzésére; majd a mobilitási időszak végén a hallgatók egy második tesztet is elvégeznek, így mérhető az elsődlegesen használt idegen nyelv tekintetében elért fejlődésük. A teszt eredményét tudatják a hallgatóval és a küldő felsőoktatási intézménnyel.

A jelentkezők közül a hallgatók kiválasztása a fogadó intézmény hatásköre.

A PÁLYÁZATOK BEADÁSÁNAK HATÁRIDEJE: 2016. március 30.

Az Erasmus Bizottság a Tempus Közalapítvány által küldött, az intézményi támogatás mértékéről szóló értesítést követő 2 héten belül dönt a kiutazó hallgatókról, a kiutazás hosszáról és az ösztöndíj mértékéről (várható időpont június eleje)

A jelentkezési lapot kérem a zatonyi.ildiko@szfe.hu címre elküldeni, az aláírt dokumentumokat pedig Zátonyi Ildikó nevére leadni a Film- és Média Intézet épületében (Szentkirályi utca 32/b) vagy a Rektori Titkárságon.

Felsőoktatási hallgatók tanulmányi célú mobilitása az Erasmus+ programban

Mobilitási projektek/Felsőoktatási hallgatóktanulmányi célú mobilitása

1. A pályázattípus célja

Célja, hogy lehetővé tegye oktatási, nyelvi és kulturális tapasztalatok megszerzését egy másik programországbeli felsőoktatási intézményben. A tanulmányi célú mobilitásnak elő kell segítenie a hallgató tanulmányi előmenetelét és személyes képességeinek fejlesztését.

2. A pályázásra jogosultak köre

Erasmus Charter for Higher Education tanúsítvánnyal rendelkező felsőoktatási intézmény beiratkozott hallgatói.

3. Támogatható tevékenységek

·         felsőoktatási hallgatók tanulmányi célú mobilitása (hossza 3-12 hónap);

·         tanulmányok és szakmai gyakorlat kombinációja (hossza 3-12 hónap).

4. A programban részt vevő országok

Az Európai Unió tagállamai (Ausztria, Belgium, Bulgária, Ciprus, Csehország, Dánia, Egyesült Királyság, Észtország, Finnország, Franciaország, Görögország, Hollandia, Horvátország, Írország, Lengyelország, Lettország, Litvánia, Luxembourg, Magyarország, Málta, Németország, Olaszország, Portugália, Románia, Spanyolország, Szlovákia, Szlovénia, Svédország)

Nem EU tagállamként a programban szintén részt vesz: Macedónia Volt Jugoszláv Köztársaság, Izland, Liechtenstein, Norvégia, Törökország

5. Pályázati feltételek

·         A küldő és fogadó felsőoktatási intézmény ECHE tanúsítvánnyal rendelkezik.

·         A hallgató magyar állampolgár, vagy oklevélszerzésre irányuló tanulmányokat folytat az intézményben.

·         Kiutazás legkorábban a felsőoktatási tanulmányok második évében.

·         A hallgató az intézményi elbíráláson megfelelt.

·         A hallgató nyelvi kompetenciáinak ellenőrzése megtörténik az Európai Bizottság által elvárt módon (on-line felmérés a kiválasztás után, illetve a hazaérkezés után).

·         A tanulmányi időszak kombinálható szakmai gyakorlattal. Az egyetlen időszak azt jelenti, hogy a szakmai gyakorlatnak ugyanazon fogadó felsőoktatási intézmény felügyelete alatt kell lezajlania, mint ahol a diák a tanulmányait végzi; a két tevékenységnek egymást követően kell lezajlania. A “kombinált időszakra” vonatkozó támogatási összegek megegyeznek a tanulmányi időszakra vonatkozó rátákkal.

·         Egy képzési ciklusban maximum 12 hónap összesített mobilitási időtartam (akkor is, ha zero grant mobilitás). A korábban LLP-ben végzett mobilitási is hozzáadandó (akkor is, ha zero grant mobilitás)!

·         A külföldi tanulmányok megkezdése előtt egy tartalmilag egyeztetett, írásbeli tanulmányi szerződés megkötése. A mobilitás alatt végzett tevékenységnek illeszkednie kell a hallgató képzési tervébe.

·         A tanulmányi időszak végén a külföldi fogadóintézménynek igazolást kell kiadnia az elvégzett tanulmányi programról és eredményekről.

·         A küldő intézmény kötelessége a tanulmányi szerződésben vállalt, teljesített és igazolt tevékenységekteljes elfogadása.

·         A hallgatók a külföldön töltött időszak folyamán is jogosultak az anyaintézményüknél kapott tanulmányi ösztöndíjra vagy egyéb hitel folyósítására.

6. Prioritások

Az oktatás és képzés területén az alábbi prioritások kerültek meghatározásra:

·         Készségek és kulcskompetenciák mint a vállalkozókészség, digitális kompetenciák és többnyelvűség, továbbá újszerű és tanulóközpontú pedagógiai módszerek fejlesztése;

·         Az információs és kommunikációs technológiák (IKT) használatának elősegítése az oktatásban, többek között nyitott oktatási segédanyagokhoz való hozzáférés, IKT-alapú tanítás és a digitális tartalmak felhasználói és előállítói jogainak és kötelezettségének átláthatósága révén;

·         Készségek és végzettségek átláthatóságának és elismerésének javítása;

·         Az oktatás és képzés, illetve a készségek fejlesztése területén a beruházások és pénzügyi támogatások illeszkedésének elősegítése, valamint az oktatásba és képzésbe történő hatékony és fenntartható beruházások európai és nemzeti szinten történő megvitatásának ösztönzése az érintettek bevonásával.

Továbbá

·         A felsőoktatás esetében fontos szempont adott projekt hozzájárulása az európai felsőoktatási rendszerek modernizációjához, amint az a 2011-es EU Felsőoktatási ütemtervben meghatározásra került.

A 2014-2020-as időszakban a program költségvetésének 77,5%-át fordítják az oktatás és képzés területére, ezen felül további 3,5%-ot az Európai Diákhitel Garancia Eszközre.

7. A támogatás mértéke

A támogatás a következő költségtípusokból tevődik össze:

·         Támogatás speciális igények esetén: fogyatékkal élő résztvevők esetében a tényleges költség alapján számolva

·         Nyelvi felkészítés támogatása: az Európai Bizottság online felkészítő rendszerével támogatott nyelveken kívüli nyelvi felkészítés esetében lehetséges a szervezési támogatásból

·         A hallgatói ösztöndíj mértéke:

Fogadó ország tanulmányi célú mobilitás (kombinált mobilitás is!)
Magas megélhetési költségű országok
(Franciaország (FR), Olaszország (IT), Nagy-Britannia (UK), Ausztria (AT), Finnország (FI), Svédország (SE), Dánia (DK), Írország (IE), Norvégia (NO), Lichtenstein (LI))
500 euró / hó
Közepes megélhetési költségű országok (Spanyolország (ES), Németország (DE), Törökország (TR), Hollandia (NL), Belgium (BE), Csehország (CZ), Portugália (PT), Görögország (GR), Szlovénia (SI), Horvátország (HR), Luxemburg (LU), Ciprus (CY), Izland (IS)) 450 euró / hó
Alacsonyabb megélhetési költségű országok
(Lengyelország (PL), Románia (RO), Magyarország (HU), Litvánia (LT), Szlovákia (SK), Bulgária (BG), Lettország (LV), Észtország (EE), Málta (MT). Macedónia (MK))
400 euró / hó
Rendkívüli támogatás: hátrányos helyzetű hallgatóknak 100 euró / hó

8. A pályázás menete

A mobilitási pályázatot a hallgató intézménye hirdeti meg.

Mobilitási projektek/Felsőoktatási hallgatókszakmai gyakorlati mobilitása

1. A pályázattípus célja

A gyakorlat egy másik programországban található vállalkozásnál, szervezetnél eltöltött időszak. Célja, hogy segítséget nyújtson a közösségi munkaerőpiacon szükséges készségek elsajátításához és a fogadó ország gazdasági és társadalmi kultúrájának a megértéséhez. A fogadó vállalkozás a munkaerőpiacon vagy az oktatás, képzés vagy az ifjúság területén aktív privát vagy közintézmény lehet, Nemzeti Irodák és EU-szervek kivételével.

2. A pályázásra jogosultak köre

Erasmus Charter for Higher Education tanúsítvánnyal rendelkező felsőoktatási intézmények beiratkozott hallgatói.

3. Támogatható tevékenységek

·         felsőoktatási hallgatók szakmai gyakorlati mobilitása (2-12 hónap);

Az Európai Unió tagállamai (Ausztria, Belgium, Bulgária, Ciprus, Csehország, Dánia, Egyesült Királyság, Észtország, Finnország, Franciaország, Görögország, Hollandia, Horvátország, Írország, Lengyelország, Lettország, Litvánia, Luxembourg, Magyarország, Málta, Németország, Olaszország, Portugália, Románia, Spanyolország, Szlovákia, Szlovénia, Svédország).

Nem EU tagállamként a programban szintén részt vesz: Macedónia Volt Jugoszláv Köztársaság, Izland, Liechtenstein, Norvégia, Törökország.

5. Pályázati feltételek

·         A hallgató felsőoktatási intézménye rendelkezik ECHE tanúsítvánnyal.

·         A frissen diplomát szerzett hallgatók is részt vehetnek szakmai gyakorlaton a végzésük utáni évben, azonban fontos, hogy ebben az esetben a pályázatot még aktív hallgatói jogviszony során kell benyújtani.

·         A tanárasszisztensi mobilitás tevékenység is szakmai gyakorlatnak tekintendő.

·         Szakmai gyakorlatra akár már a felsőoktatási tanulmányok első évében is lehet utazni.

·         A kiutazás feltétele, hogy a hallgató az intézményi elbíráláson megfelelt.

·         A hallgatóval képzési megállapodás jön létre, ezt a megállapodást minden érintett félnek jóvá kell hagynia.

·         A tanulmányi időszak végén a külföldi fogadóintézménynek igazolást kell kiadnia az elvégzett programról és eredményekről.

·         A küldő intézménynek teljes mértékben be kell számítania a külföldi szakmai gyakorlat időszakát.

·         Hallgatói ösztöndíj mértéke:

Fogadó ország szakmai gyakorlat

600 euró  / hó
Közepes megélhetési költségű országok (Spanyolország (ES), Németország (DE), Törökország (TR), Hollandia (NL), Belgium (BE), Csehország (CZ), Portugália (PT), Görögország (GR), Szlovénia (SI), Horvátország (HR), Luxemburg (LU), Ciprus (CY), Izland (IS)) 550 euró / hó

(Lengyelország (PL), Románia (RO), Magyarország (HU), Litvánia (LT), Szlovákia (SK), Bulgária (BG), Lettország (LV), Észtország (EE), Málta (MT), Macedónia (MK))
500 euró / hó
Rendkívüli támogatás: hátrányos helyzetű hallgatóknak

8. A pályázás menete

A mobilitási pályázatot a hallgató intézménye hirdeti meg és bírálja el az általános kritériumok alapján.

Köztársasági ösztöndíj pályázat a 2016/17-es tanévre

2016. május 03. 13:04

A szociális illetve a fogyatékkal élők/tartósan betegek kiegészítő támogatásával kapcsolatos pályázatok ügyintézője:

Zsákai Szilvia:  zsakai.szilvia@szfe.hu

+ Erasmus+ szociális támogatás a hallgatóknak 2016-2017-es tanév

+ Erasmus fogyatékos támogatás

Erasmus+ Mobilitási óra 2016

2016. március 10. 10:10

A Mobilitási óra keretében  – a korábbi évek bevált gyakorlata szerint – a volt ösztöndíjas hallgatók egy módszertani felkésztő nap után középiskolásoknak tarthatnak élménybeszámolót a külföldi mobilitásuk során átélt tapasztalataikról, ezzel segítve a középiskolásokat abban, hogy már a felsőoktatásba való belépéskor tudatosan tervezzenek a nemzetközi ösztöndíjak adta lehetőségekkel.

Az online jelentkezési űrlap a Tempus közalapítvány honlapján http://www.tka.hu érhető el, vagy ezen a linken:

http://limesurvey.tpf.hu/index.php/668898/lang-hu

Kérdésekkel Borsosné Polónyi Orsolyát kereshetik az orsolya.polonyi@tpf.hu email címen.

Részletek a csatolt mellékletben.

ERASMUS beszámoló 2016 - Sipos Anna

Student Guidebook: Studying and Training Abroad

2016. február 18. 12:27

Megjelent az Erasmus Student Network (ESN ) által kiadott Student Guidebook: Studying and Training Abroad című kiadvány 2016-os verziója, mely elektronikusan is elérhető az alábbi linken:

https://esn.org/studentguidebook

Emelkednek az Erasmus ösztöndíjak

2015. december 11. 11:34

A következő tanévtől magasabb ösztöndíjat kaphatnak az Erasmus+ programban részt vevő magyar hallgatók. A Tempus Közalapítvány tájékoztatása szerint ez akár plusz 100 eurót is jelenthet havonta a külföldön tanuló fiataloknak.

Az Erasmus+ program 2014-es induláskor az Európai Bizottság a megélhetési költségek alapján három kategóriába sorolta a programban részt vevő országokat, és maximalizálta a legdrágább országokban adható támogatás összegét.

A program hazai koordinálását végző Tempus Közalapítvány mostani döntése lehetővé teszi, hogy a másik két kategóriába tartozó 21 országban is havi 50-100 euróval magasabb ösztöndíjat kapjanak a hallgatók, mint korábban. Így a 2016/2017-es tanévtől többek között a magyarok körében legnépszerűbb Németországban, vagy spanyol, holland, lengyel és máltai tanulmányok esetén istöbb pénzből gazdálkodhatnak a kiutazó egyetemisták.

A megemelt összegtől azt várják, hogy a jövőben még többen kapcsolódnak be a legnépszerűbb uniós mobilitási programba. Ezt kiegészítő támogatásokkal is segítik: az ösztöndíjon felül a következő tanévben várhatóan több mint 600 magyar Erasmus hallgató részesülhet havi 100 euró szociális támogatásban, és évente 20-30 fő kaphat támogatást tartós betegségéhez kapcsolódó extra kiadásai miatt.

Jelenleg 53 magyar felsőoktatási intézménynek vannak Erasmus kapcsolatai, és hazánkból évente 4300 hallgató vesz részt a programban. A pályázás feltételeiről és a jelentkezési határidőkről az egyetemi és főiskolai Erasmus+ koordinátorok tudnak bővebb felvilágosítást adni.

További információ: http://www.erasmusplusz.hu

Hallgatói ösztöndíjak alakulása az Erasmus+ programban Magyarországon:

Tanulmányi célú mobilitás Szakmai gyakorlat
2015/2016 2016/2017 2015/2016 2016/2017
Magas megélhetési költségű célországok
(Ausztria, Dánia, Finnország, Franciaország, Írország, Liechtenstein, Nagy-Britannia, Norvégia, Olaszország, Svédország)

500 €

500 €

600 €

600 €

Közepes megélhetési költségű célországok
(Belgium, Ciprus, Csehország, Görögország, Hollandia, Horvátország, Izland, Luxemburg, Németország, Portugália, Spanyolország, Szlovénia, Törökország)

400 €

450 €

500 €

550 €

Alacsonyabb megélhetési költségű célországok
(Bulgária, Észtország, Lengyelország, Lettország, Litvánia, Málta, Románia, Szlovákia)

300 €