Microsoft Office 365 Hallgatói Neptun Oktatói Neptun
Slider

Németh Antal Drámaelméleti Intézet – old

Intézetvezető: Antal Zsolt

Wachsler Ágnes  wachsler.agnes@szfe.hu


Osztatlan képzések

Színházi dramaturg 

10 féléves, osztatlan, mesterfok

A színházi dramaturg képzés célja, hogy a kortárs színház kihívásainak megfelelni képes színházi szakembereket képezzünk, akik a kőszínházak és a független színházi világ követelményeit egyaránt ismerik és teljesítik.

A képzés osztatlan 10 féléve alatt a hallgatók az elengedhetetlen dráma- és színháztörténet, zene- és képzőművészet, film- és média történeti ismeretek mellett, a gyakorlati dramaturgi munka számos konkrét tevékenységével (szöveggondozás, stílusismeret, szövegírás), ágával (dokumentum-színház, színházi nevelés és színházpedagógia, improvizációs írástechnika) és egyéb a későbbi munkájuk során hasznosítható gyakorlattal és feladatkörrel (műfordítás, kritikaírás, színházi menedzsment, produceri ismeretek, pályázatírás, televíziós műfajok, forgatókönyvírás) ismerkedhetnek meg.

A szakra olyan fiatalok jelentkezését várjuk, akik kiemelkedő kommunikációs és íráskészséggel, stílusérzékkel, nyelvi érzékenységgel, képzelőerővel, kritikai ízléssel és általános műveltséggel rendelkeznek.

BA képzések

Drámainstruktor – drámajáték specializáció 

6 féléves, nappali tagozatos alapképzés

A drámainstruktor művészeti szervezetekben, a közművelődésben és a közösségi élet színterein dramatikus tevékenységet, illetve színházi munkaformákat is magukban foglaló eseményeket tervező, szervező és megvalósító művészetközvetítő szakember.

Magyarországon a színházi nevelés hagyománya rendkívül gazdag, gyakorlata nemzetközi összevetésben is kiemelkedően sokszínű. Az utóbbi években a terület iránti érdeklődés robbanásszerűen nőtt, a kőszínházi és független alkotói körökben egyaránt a szakmai elhivatottság egyfajta mércéjévé vált a színházi formákat használó, de határozott nevelési célokat követő tevékenység.

A SzFE gyakorlatorientált képzése a színházat alkalmazott művészetként kezeli, amely elkötelezett az élethosszig tartó tanulás iránt, az egyéni fejlődést és a közösségi problémák csoportos feldolgozását egyaránt szolgálja. A szakra társadalmi érzékenységgel bíró, kiemelkedő kommunikációs készségű, a közös gondolkodás és alkotás iránt vonzódó fiatalok jelentkezését várjuk.

Drámainstruktor – színjátékos szakirány

Továbbképzések

Színházi nevelés szakirányú továbbképzés 

költségtérítéses, 2 félév

A képzés során a hallgatók a színháztörténet, a dramaturgia, a színházelmélet és nem utolsósorban a drámapedagógia területén bővíthetik ismereteiket, emellett olyan kreatív készségeiket is fejleszthetik, mint a színházi szakírás, a művészi beszéd, a színészi játék vagy éppen a rendezés.  A képzést kéthetente pénteken és szombaton tartjuk az Egyetem épületeiben. Két félév sikeres elvégzése, szakdolgozat megírása és megvédése, valamint a szakmai gyakorlat teljesítése után a hallgatók oklevelet kapnak. A felvételi beszélgetés a jelentkező általános és színházi, drámai tájékozottságát, illetve motivációit vizsgálja. A  megszerzett szakirányú oklevél lehetőségeket teremt az alábbi munkakörök betöltésére: alap- és közoktatásban: – a kultúraközvetítő tárgyak sorában a megértő kommunikáció tanítása,  –  a színházi műfajokhoz tartozó ismeretek tanítása,  – a színjátszó körök létrehozása, működtetése  •  művészeti középfokú képzésben: személyiségfejlesztő alkalmazás  •  felsőoktatásban: alapozó és rávezető ismeretek kreatív tanítása (egyetemi diplomával rendelkezők esetén).