Microsoft Office 365 Hallgatói Neptun Oktatói Neptun

BERLINALE ’17 – Oláh Medárd IV. éves filmdramaturg hallgatónk úti beszámolója

Az SZFE hat filmdramaturg hallgatója (Dósa Detti, Daoud Dániel, Horváth János Antal, Kertész Zsanett, Lányi Zsófia, Oláh Medárd) lehetőséget kapott arra, hogy az idei Berlinaléra kiutazzon. Élményeikről, tapasztalataikról készült ez az összefoglaló.


BERLINALE ’17

Oláh Medárd IV. éves filmdramaturg hallgató úti beszámolója

A Berlinale az európai művészfilmes fesztiválok közül az egyik legrangosabb. Filmjeit gondosan válogatják meg a szervezők, de leginkább a szociális kérdésekkel foglalkozó illetve az érzelmesebb darabokat részesítik előnyben. Maga a fesztivál is nagyon nézőközpontú, nem csak a kritikusoknak és szakmabelieknek van esélye bejutni egy-egy vetítésre. Viszont annak ellenére, hogy a filmfesztivál milyen eszmét képvisel, és milyen tematikájú filmeket mutat be a közönségnek, mégsem lehet eltekinteni attól, hogy itt is majdnem ugyanakkora filmes piac képviselteti magát, mint Cannes-ban vagy éppen a Sundance-en.

Berlini utunk alatt nekünk leginkább erre a piacra nyílt rálátásunk, habár néhány filmet is sikerült megtekinteni a jókora felhozatalból. A fesztivál, mint rendezvény, rendkívül profin lebonyolított esemény. Már a regisztrációnál hamar szembesültünk azzal, hogy minden milyen egyszerűen működik a nagy tömeg ellenére is. Mikor pedig végre megkaptuk a fesztivál kártyáinkat, izgatottan vágtunk bele a felfedezésbe.

Az első dolog, amit megállapíthattunk, hogy bizony hiába lóg a nyakunkban egy fényképes belépő, a vetítésekre így sem lesz könnyebb jegyet szerezni. A sort ugyanúgy végig kellett állnunk, de utána az akkreditációért cserébe tiszteletjegyekkel tudtunk bejutni a vetítésekre. Török Ferenc új filmjére, a fesztiválon bemutatott 1945-re, illetve a külföldi versenyzők filmjeire, többek között a Vazante-re, a Mr. Long-ra, a Viceroy’s House-ra és a Helle Nachte-ra szóló jegyeinkkel a zsebünkben már nyugodtabban vágtunk bele a market tanulmányozásába. Márpedig itt jókora piacról van szó, ezért a rászánt két teljes délelőtt és egy fél délután elteltével sem éreztük azt, hogy elég behatóan sikerült volna tanulmányozni a vásárt.

A vásáron szembesültünk mi magunk is azzal, hogy a szerzői filmek mögött is ugyanolyan jól működő cégek állnak vagy éppen vadásznak rájuk, mint a populárisabb moziknál. Bár az igazán neves cégek és forgalmazók magukat a marketen standdal nem is képviselték, jelenlétüket biztosra menve jelezték. Aki pedig abban a szerencsés helyzetben van, hogy az Annapurna kiküldöttjével tud beszélni a filmjéről, az egy hotel szobában szemtől szemben próbálhat üzletet kötni a kirendelt stúdió képviselővel. Diákként azonban be kellett érnünk azokkal a standokkal, melyek szép számmal álltak a fesztivál központ hatalmas csarnoka szomszédságában.

Panaszra azonban semmi okunk nem lehet. Sokszínű és gazdag választék tárult elénk. A kis országok néhány filmjét áruló esetlenebb pultoktól kezdve, az olaszok szegényes filmfelhozatalát borral és finomságokkal ellensúlyozó blöffölős standján keresztül, egészen a nevesebb kis stúdiók (mint például a Hanway) felhozataláig mindent megtekinthettünk. Ez pedig hasznosabbnak bizonyult, mint gondoltuk.

Mivel lerítt rólunk, hogy diákok vagyunk, a kiállítók elég hamar feladták, hogy megpróbálják nekünk eladni terveiket vagy forgalmazásra váró kész filmjeiket. De a láthatatlanságért cserébe aprólékosan tanulmányozhattuk a kiállított anyagokat. A végtelen szinopszis elolvasása közben óhatatlanul mindegyikünk fejében átfutott, hogy vajon a saját terveinket tudnánk-e jobb köntösbe bújtatva árulni. És az igazság az, hogy ez nem is olyan elrugaszkodott álmodozás, mint amilyennek elsőre tűnne. Jó érzés volt látni, hogy azok a szakmai elvárások, amikkel akár egy ilyen neves fesztiválon találkozhatunk, egyáltalán nem teljesíthetetlenek.

Bár néhány profin kivitelezett anyagba is botlottunk, mint például a magyar stand fénypontjaként tündöklő Enyedi Ildikó film sajtóanyaga, az összbenyomás mégis az volt, hogy bizony a nagypályás piacon is ugyanúgy megtalálhatóak a lelkes pályakezdők, mint a diákfilmes fesztiválokon. A forgalmazók pedig végig nyitott szemmel mustrálták a választékot, reménykedésre okot adva filmeseknek. Számok cseréltek gazdát, névjegykártyák tűntek el a milliókat rejtő hitelkártyák mellett az öltönyzsebekben. Mi pedig arra jutottunk, hogy eladni, ha nem is végtelenül könnyű, de legalább nem is lehetetlen. Ezen véleményünkben megerősített minket Petrányi Viktória is, aki annak ellenére, hogy dolgozni ment a fesztiválra, rengeteg időt szakított ránk is, türelmesen és érdekesen mutatta be nekünk azt a világot, melyben ő már profin és otthonosan mozog. Számos hasznos információval gazdagított minket, és tette mindezt úgy, hogy az élmények végeredményben mégsem hagytak tanulmányi kirándulás szájízt maguk után. A produceri ismeretek pedig tanulmányainkhoz rendkívül jó gyakorlati lehetőséget teremtett.

Mivel rövid ideig tudtunk csak részt venni a fesztiválon, ezért persze maradt bennünk hiányérzet is. Jóval több filmet néztünk volna meg, Berlinből is sokkal többet megtekinthettünk volna, egy hosszabb út alatt vagy akár workshopokon és szakmai találkozókon is jó lett volna részt venni. Ezek sajnos idén elmaradtak, de legalább mindegyikünk egyöntetűen tudja állítani: egyszer még vissza szeretnénk jutni Berlinbe, és akár saját projektjeink színes szóróanyagát is valaki majd a táskájába gyűri, ahogy mi tettük azt a több kilónyi, izgalmas kiállítási anyaggal.

Szakmai utazásunk nem jöhetett volna létre Balázs Gábor, Petrányi Viktória és Füri Katalin segítsége nélkül, szeretnénk nekik még egyszer megköszönni mindent. Illetve tisztelettel adózunk Kuti Ferencnének, akinek adománya lehetővé tette tanulmányi utunkat.

Dósa Detti

Daoud Dániel

Horváth János Antal

Kertész Zsanett

Lányi Zsófia

Oláh Medárd