Microsoft Office 365 Hallgatói Neptun Oktatói Neptun

Diplomakoncertek a Zeneakadémián

A Liszt Ferenc Zeneakadémia Zeneszerzés Tanszéke szoros együttműködésben dolgozik a Színház- és Filmművészeti Egyetemmel. Az együttműködés legfrissebb gyümölcse az a két este, amelynek során a két intézmény közös produkciójában a tanszék hallgatóinak zenés színpadi darabjai kerülnek színre énekes és színész növendékek előadásában hallgatóink rendezésében május 22-én és 25-én.


http://zeneakademia.hu/hu/minden-programA 19. századot megelőzően nem létezett zene, amit ne az „alkalmazott zeneszerzés” kategóriája alá sorolhatnánk. Palestrina, Bach vagy Mozart nem az ihletre vártak, hanem a megrendelésre. Ami természetesen nem jelenti, hogy megrendelésre írott kompozícióik ne lettek volna ihletettek. Az alkalmazott zeneszerzés szakirány célja, hogy azok, akik hasonló szellemben – bár az új technikai igényeknek megfelelően – komponálnának, vagyis a zeneszerzésre alkalmazott művészetként is tekintenek, egyetemi szinten mélyülhessenek el ezen a területen.
Mivel az alkalmazott zeneszerzés egyik legfontosabb terepe a színház-, illetve filmművészet, a Liszt Ferenc Zeneakadémia szoros kapcsolatot alakított ki a Színház- és Filmművészeti Egyetemmel. Az együttműködés legfrissebb gyümölcse az a két este, amelynek során a két intézmény közös produkciójában a Zeneszerzés Tanszék hallgatóinak zenés színpadi darabjai kerülnek színre a Solti Teremben énekes és színész növendékek előadásában.
Az első estén két Oscar Wilde feldolgozás lesz látható: Lustyik Ákos zenés színházi darabja, A boldog herceg és Mátyássy Szabolcs kamaraoperája Szöllősi Barnabás librettója alapján, A csalogány és a rózsa. A két színpadi mű között Zámbó Jonatán Intermezzo című műve hangzik el.
A második estén két színpadi klasszikus lesz látható új olvasatban: Garcia Lorca darabját, a Bernarda Alba házát Bakk-Dávid László gondolta újra a zenés színház számára, Csokonai örökbecsű művéből, a Karnyónéból pedig Kovács Adrián írt musicalt Kendrey Beatrix librettója nyomán.
Részletes program:

Május 22., 19 óra, Solti György kamaraterem
Lustyik Ákos: A boldog herceg (zenés darab)

Zámbó Jonatán: Intermezzo

Mátyássy Szabolcs: A csalogány és a rózsa (kamaraopera egy felvonásban)

Darázs Renáta (szoprán), Rajk Judit (alt), Cseh Antal (bariton), Ifj. Vidnyánszky Attila

Közreműködnek: a Színház- és Filmművészeti Egyetem IV. éves színészhallgatói és a Zeneakadémia kortárszenei együttese

Osztályvezető tanárok: Tallér Zsófia és Fekete Gyula (zeneszerzés); Forgács Péter, Hegedűs D. Géza, Marton László (színészosztály)

Vezényel: Serei Zsolt

Május 25., 19 óra, Solti György kamaraterem
Bakk-Dávid László: Bernarda Alba háza (fizikai színházi produkció)

Kovács Adrián: Karnyóné (musical)

Közreműködnek: a Színház- és Filmművészeti Egyetem színészhallgatói és a Zeneakadémia kortárszenei együttese

Rendező: Widder Kristóf (e.h.) és ifj. Vidnyánszky Attila (e.h.)

Osztályvezető tanárok: Tallér Zsófia és Fekete Gyula (zeneszerzés); Forgács Péter, Hegedűs D. Géza, Marton László (színészosztály); Horváth Csaba (fizikai színház és koreográfus osztály)