„A siker ne sodorjon el, hanem irányt mutasson” – Domokos Éva Lili útja a Pokoli rokonokig

Negyedéves színművészhallgatóként különleges lehetőséghez jutottál: szerepet kaptál a Pokoli rokonok című sorozatban. Hogyan kerültél be a castingra?
A harmadik évfolyamon volt szerencsénk részt venni egy rendhagyó kurzuson, amelyet Osváth Gábor vezetett. Felismerve, hogy a pályakezdő színészek számára milyen nehéz manapság elindulni – hiszen telített a szakma és kevés a lehetőség – arra törekedett, hogy valódi kapcsolatokat, gyakorlati tapasztalatokat hozzon el számunkra. Ennek részeként meghívta azokat a casting directorokat és filmrendezőket, akik aktívan keresnek fiatal tehetségeket különböző produkciókhoz. Így találkoztunk Bartsch Katával is, aki maga is színésznő, valamint casting directorként is dolgozik. Megnézte az egyik ilyen óránkat, néhány héttel később pedig többünket is megkeresett az osztályból: elmondta, hogy készül egy új sorozat, a Pokoli rokonok, és szeretné, ha castingra mennénk.

Milyen élmény volt a színházi közegből egy csapásra egy teljesen új, filmes területen kipróbálni magad?

Érdekes módon, amikor először hívtak castingra, nem arra a szerepre jelentkeztem, amit végül rám osztottak – akkor még azt a karaktert próbáltam, akit később Sóvári Fehér Anna formált meg a sorozatban. Már az első fordulókban is érezhető volt a produkció részéről egyfajta nyitottság és őszinte kíváncsiság. A casting légköre kifejezetten barátságos és biztató volt. Később Hámori Barbara – a sorozat producere – és a rendező megemlítették, hogy szeretnének egy másik szerepben is kipróbálni. Azt mondták, már egyetlen mondatból „átszűrődött a humorom,” és ez alapján gondolták, hogy az a karakter talán még közelebb áll hozzám. Ott helyben kezdtem improvizálni az új szereppel, és már akkor, a casting pillanatában is éreztem, hogy valahogy ez a figura „hazatalál” bennem. A közeg, amibe belecsöppentem, noha új és filmes volt, mégis befogadó, figyelmes és szakmailag igényes – jó élmény volt belépni ebbe a világba.

Arra gondolsz, hogy a sorozatműfaj képes egyik napról a másikra ismertté tenni valakit?
Pontosan. Sok évig dolgoztam vendéglátásban az egyetemi évek legelejétől fogva, ez töltötte ki azokat az időszakokat, amikor épp nem volt színházi vagy egyetemi feladatom. A Pokoli rokonok sugárzása után ez a helyzet természetesen nem változott meg. A legváratlanabb pillanatokban is felismernek – akár munka közben, amikor mosogatok vagy felszolgálok –, és ez hol kedves, hol zavarba ejtő. Gyakran kapom meg a kérdést, némi értetlenséggel vagy sajnálkozással fűszerezve: „De te mit keresel itt?” Mintha a képernyős jelenlét egyet jelentene az azonnali anyagi biztonsággal. Ez az illúzió – hogy ha valaki feltűnik a médiában, akkor már „elindult a nagybetűs karrier” – nagyon erősen él az emberek fejében. Én magam is keresem azt az egyensúlyt, ahol szabadúszóként folyamatosan dolgozhatok színházban vagy sorozatban, mellette pedig olyan kiegészítő munkákat vállalhatok, amelyek segítik a megélhetést anélkül, hogy háttérbe szorítanák a hivatásomat. 

És hogyan tovább? Mik a terveid a közeljövőre?
Június közepétől egészen novemberig forgatjuk a sorozat második évadát, illetve augusztus közepétől szeptember végéig intenzív próbafolyamat vár rám a József Attila Színházban – sűrű, de izgalmas időszak elé nézek. Mindig is saját magam egyengettem az utam, menedzseltem a lehetőségeimet, és most is ebben hiszek. Ugyanakkor fájóan látom, milyen nehéz a frissen végzett színészek helyzete: évente több tucat fiatal diplomázik, miközben a színházak jelentős része már nem tud új tagokat fogadni. Ez komoly feszültséget szül: a hivatás iránti szenvedélyünk nem csökken, de a megélhetés, a szakmai biztonság sokak számára bizonytalanná válik.