Microsoft Office 365 Hallgatói Neptun Oktatói Neptun

Eddig nem csalódott az ötéves énem abban, aki most vagyok – interjú Csapó Attilával

Csapó Attila most végez Marton László, Hegedűs D. Géza és Forgács Péter osztályában. Már több alkalommal láthattuk a Vígszínházban, ahova pár hete le is szerződtették. A frissen bemutatott Athéni Timon próbája és az esti Julius Caesar között mesélt magáról, az egyetemi évekről és a rendezőkről, akikkel eddig dolgozott. A 7óra7 interjúja.


► Kezdjük az elején: hogy kerültél erre a pályára?

Mindig színész akartam lenni. Sokáig gyönyörű mesevilág vett körül, amit én találtam ki nap mint nap, és játszhattam is benne. Órákig énekeltem a fürdőben, lehettem kis Jézus és megfeszített Krisztus is a templomban. Ildike tanár néni verseket adott, amiket mindig hamarabb megtanultam, mint a matematika leckét. A művelődési házban tízévesen Háry Jánost, Lajcsi királyt és Simon Pétert játszottam. Kreatív és inspiráló gyermekkorom volt. Édesapám elvesztése után sokkal erősebben hittem abban, hogy színész akarok lenni, mert ő mindig nagyon büszke volt rám és arra, amit csinálok, később jobban akartam egy halott embernek bizonyítani, mint az élőknek. (mosolyog) Felvettek Szentesre, a Horváth Mihály Gimnázium drámatagozatára. Kollégium, elszakadás, a zavarodott világommal való szembenézés. Itt egy időre elfordultam a színháztól. Készítettem egy filmet, amiben mindent megfogalmaztam, ami akkor zavart. Úgy sikerült kifejeznem magam, ahogy színházban előtte soha. Két évig filmezéssel foglalkoztam. Az osztályfőnököm, Dózsa Erzsébet végig mellettem volt, figyelt rám, és tanácsokat adott. Lassan visszakaptam a hitemet a színházcsináláshoz.

 

Images_27802
Fotó: Színház- és Filmművészeti Egyetem
Csapó Attila

 

Az érettségi után felkerültem Pestre: előbb a Keleti István Művészeti Iskolába, ami lényegében az előszobája volt az Új Színház Stúdiójának, ahol a következő két évet töltöttem. Nagy váltás volt, elkezdtem végre aktívan a színházi világban működni, és nézni, hogy mások hogyan csinálják a szakmát. Közben háromszor felvételiztem sikertelenül az egyetemre, ahova szépen lassan felvettek minden olyan embert, aki közel állt hozzám. Nem akartam az országban maradni, így kerültem végül Marosvásárhelyre, bábszínész szakra.

► De nem maradtál ott…

Sokat dolgoztam, tanultam de nem voltam boldog és nyugodt, kevés volt nekem, és nem tudtam elképzelni az életemet így, ebben a formában. A második évet Budapesten folytattam Meczner János és Csizmadia Tibor bábszínész osztályában, vendégdiákként. Ne kérdezd, hogy sikerült elintézni, magyar állampolgárként ez elvileg teljesen lehetetlen. Szerencse és bizalom. Mély víz volt, temérdek mennyiségű feladat és kihívás szakadt a nyakamba, amit imádtam. Eljött a tavasz, és elhatároztam, hogy beadom Martonékhoz a jelentkezést, kockáztattam és nyertem. Közben kirúgtak Marosvásárhelyről, és tudtam, hogy a bábosoknál sem maradhatok. Túl gyorsan történt minden, nem volt időm görcsölni. Kis mozgásóra a harmadik rostán, majd futás egy emelettel feljebb énekvizsgázni a báb osztályban, azután vissza jeleneteket csinálni, és így párhuzamosan reggelig próbálni a két csapatban egy héten keresztül. Hétvégén kimondták a nevem, felvettek színész szakra.

► Mit szóltak mindehhez a szüleid?

Hát… (nevet) Támogattak a végsőkig, bár sokszor felmerült persze, hogy jobb lennék tanárnak, mint színésznek. Na, de visszatérve: amikor bekerültem, az első egy évben sokat küzdöttem. Idősebb is voltam kicsit a többieknél és manírosabb is. Problémás növendék. Azt hitték, hogy nem érzem jól magam, és innen is tovább állok. Nem így történt, megnyugodtam, és tudatában a képességeimnek, elkezdtem teljes erőbedobással, kreatívan dolgozni, amihez találtam pár embert, aki tudott hasonló tempóval csatlakozni.

 

Images_26952
Fotó: Felvégi Andrea
Karnyóné

 

► Az utóbbi években az aktuálpolitika gyakran titeket és az egyetemet is érintette. Mennyire hatott ez rátok?

Nem szeretem ezt a kérdést. Voltunk az osztályban páran, akik úgy éreztük, hogy azzal tehetünk a legtöbbet, ha dolgozunk. Mások máshogy döntöttek, semmi baj, nekünk sikeresebb volt a másnapi mesterség óra, mint nekik . Amikor korábban zárták be az egyetemet, akkor egy eldugott sarokban maradtunk próbálni. Amikor elzavartak minket, átmentünk egy másikba. Kis állatkák az akváriumban, akik maguknak keresték a zárt tereket.

► Ha már a többieknél tartunk: te hogyan élted meg azt a „nagy négyest”, amit Mészáros Blanka is említett?

Nagyon boldogan gondolok vissza arra az időszakra: Blankára, Emőkére, Attilára. Mind magánéletileg, mind szakmailag erősen kötődtünk egymáshoz. A másodikos Vízkeresztvizsgánkra, amit látott Eszenyi Enikő, és kitalálták Marton tanár úrral, hogy pár év múlva csináljuk meg a Pesti Színházban a darabot. Harmadikban lényegében négyen megcsináltuk az egész Vadkacsát. Szépen, finoman elkezdtünk színházi nyelven gondolkozni, kellékezni, világítani, felöltöztetni egy karaktert. Fontosak voltunk egymásnak, Marton tanár úrnak és Hegedűs D. Gézának, és nekünk is az, hogy szeretnek minket és vigyáznak ránk. Mesterekké váltak, amire nagy szükség van ebben a szakmában

► Milyen volt a Pesti Színházban létrehozni a Vízkeresztet?

Hála és büszkeség, hogy az ötleteinket használva csinálhattunk meg egy egész darabot, szerepeket vihettünk végig, amire a nézők majd kíváncsiak is lesznek. Értékes adomány és lehetőség volt a Vígszínháztól, hogy hitt bennünk. Az egyetemen számtalanszor piszkoltuk össze a falakat, törtünk be ajtókat vagy áztattuk el az alattunk lévőket munka közben, a színházban jobban oda kellett figyelni bizonyos dolgokra.

 

Images_22533
Fotó: Dudás Ernő
Vízkereszt, vagy amit akartok