Microsoft Office 365 Hallgatói Neptun Oktatói Neptun

Emberbábszínház – KARNYÓNÉ

Tipptopp báb üres kézzel érkezett Karnyónéhoz, noha hódítani szeretne. Sebaj, fentről a bábos már nyújtja is a virágcsokrot (na jó, a virágcsokorrá rajzolt papírt), melyet Tipptopp báb hallatlan magabiztossággal fog meg és nyújt Karnyóné báb felé. Ami nem csoda, hiszen Tipptopp báb éppúgy ember, mint Karnyóné báb.


 

A negyedéves bábszínész osztály Gothár Péter rendezte vizsgájában néhány hallgatónak ama szokatlan feladat jut, hogy tárgyak helyett osztálytársakat mozgathat marionettként. A többiek pedig értelemszerűen maguk a marionettek. Mozgásukat természetesen meghatározza, hogy több szállal kötődnek a báboshoz, ám nem mozognak merev bábként (szerencsére, hiszen ez esetben a formai ötlet alighanem agyoncsapná az egész előadást). A bábszínház elemeit idézi még sok más játékötlet, így a kellékek belógatása fentről, vagy az a sajátos papírparaván, mellyel rögvest a játék elején, még az előcsarnokban találjuk szembe magunkat, sőt, az azt követő előjáték is. Amely egyébként több szempontból is kontextusba helyezi az előadást; egyfelől a kor megidézésével történelmi kontextusba, másfelől önnön játékosságával, diákszínházi elevenségével stiláris kontextusba. Merthogy ez a fajta játékos, ironikus, sokszor blődlibe hajló tréfálkozás mindvégig jellemzi a játékot, melytől azonban nem idegen a vaskosabb humor sem. A kétértelmű (vagy éppen nagyon is egyértelmű) erotikus utalások felerősítése, a „halott” Karnyóné szellentései jól megférnek a napjaink népszerű televíziós műsorára való ironikus utalással vagy a hangsúlyos dramaturgiai pillanatban „fellépő” plüssegerekkel. Ebben a közegben éppúgy természetes, hogy a szereplők néha püfölik, néha összemaszatolják egymást, mint az, hogy az egyik tündér éneklő primadonnaként lép színre és távirányítóval halkítja le az idegesítő Samukát.

Kerekedhetne mindebből parttalan ötletparádé is, de szerencsére nem kerekedik. Gothár Péter megfelelő arányérzékkel, jó tempóban adagolja a játékötleteket és a poénokat. S szép fokozatosan komorítja az előadást, a bolondozás mögül mind érzékletesebben híva elő az emberi drámát is. A Karnyóné szereplői nem szörnyetegek; saját torz érzéseik, vágyaik, mohóságuk kiszolgáltatottjai. Maga Karnyóné is, akinek kapuzárási pánik előtti/utáni csillapíthatatlan szexuális étvágya komikus ugyan, ám magára hagyatottsága, kiszolgáltatottsága már nem az. De magukra maradnak a többiek is, a boldogság esélyéhez valóban a jó tündér érintése szükségeltetne, csakhogy a valóságban jó tündérek ugyebár ritkán érkeznek… Az előadás megidézi a transzcendenciát, de egyúttal földre is szállítja azt. Már Kuruzs sem ebből a világból érkezik – ő az első szereplő, aki nem marionett -, s mintegy előkészíti a terepet a tündérek megjelenésének. Az előadás azt is megengedi, hogy erre akár értelmezést építhessünk (transzcendens pólusokról, angyalokról, ördögökről, sőt, akár emberekkel játszó túlvilági hatalomról  beszélve), de azt is, hogy mindezt ne vegyük túl komolyan, inkább csak a játék részének tekintsük. Hasonló a helyzet az előadás vége felé ismét megidézett előjátékkal – melynek szereplői ezúttal sajátosan értelmezett némajátékot adnak elő – és az általa megteremtett történelmi kontextussal. Ez előkészíti Karnyó visszatérését is, akinek alakja nem kevésbé vicces ugyan, mint a többieké, de ijesztő vékonyságában, hiányzó karjában van valami kísérteties.

Ez a stílus a színészektől koncentrációt, remekül összehangolt csapatmunkát igényel, a főbb szereplőknek pedig természetesen számos szín, árnyalat felmutatására van lehetőségük. Bohoczki Sára Karnyónéja talán a legkevésbé elrajzolt figura; még legabszurdabb vágyain, felkínálkozásain, hisztijein is átsejlik a magányos, szeretethiányos asszony alakja. Viselkedése komikus, helyzete csaknem tragikus; e kettősséget a színésznő játéka meggyőzően mutatja. Mint ahogy Samu együgyűsége sem pusztán a humor forrása; a játék előrehaladtával Mórocz Adrienn tekintetéből, gesztusaiból is mind jobban érződik e „szent együgyűség” tragikuma. A „szeleburdiak” természetesen egyneműbb figurák; Fritz Attila Lipittlottya a buta balek, aki intellektuálisan csak azzal szemben kerülhet fölénybe, aki érzelmileg függ tőle, amúgy nyers agresszivitással próbál úrrá lenni a helyzeteken. Ennek csúcspontjaként nem lelövi, hanem felaprítja vetélytársát, Tipptoppot, akinek feje mindaddig engedelmesen hever teste mellett, míg a tündérek életre nem keltik. Fehér Dániel színesen, lendületesen hozza a simlis manipulátor alakját, s ő kamatoztatja leginkább mozgáskészségét. Andrusko Marcella eleinte élesen elrajzolja a csélcsap Boris alakját, hogy aztán mind gyakrabban éreztesse, hogy egy kevéssé gátlásos szobaleány élete sem fenékig tejfel. Márkus Sándor Lázárja kimarad a buja kergetőzésből, de a pofonokból és sérülésekből kimaradni ő sem tud. Speigl Anna jól gazdálkodik Kuruzs szerepének tradicionálisan teátrális és transzcendenciát idéző vonásaival is, Ivanics Tamás Karnyóként atmoszférát teremt a játék elején és végén, Eke Angéla tündérprimadonnája és Makra Viktória tündérnapszámosa pedig a kortársi attitűdre építő ironikus humort hozza meggyőzően. Czupi Dánielnek, Hoffer Károlynak és Szolár Tibornak ugyan a színen alig jut szerep, ám az „emberbábok” mozgatóiként voltaképpen ők határozzák meg a játék ritmusát. A tapsrendnél már egymás mellett áll bábos és bábja, sőt, az egerek is előkerülnek – mintegy még egyszer megidézve az előadás egészét jellemző kedvet és szellemet.

Szerző:
Urbán Balázs