Fejetlen test az Inga Kultúrkávézóban

2024 szeptember 19., csütörtök 14:31.
Share

Czene-Polgár Donát III. évfolyamos dramaturgszakos hallgató vizsgarendezése, a Fejetlen test október 12-én este 19:00-kor lesz látható az Inga Kultúrkávézóban. Az előadással kapcsolatos pódiumbeszélgetésre szeptember 21-én, az Inga Kultúrkávézó megnyitóján kerül majd sor az előadás rendezője, Czene-Polgár Donát és a darab dramaturgja, Tóth Anna Orsolya II. évfolyamos dramaturgszakos hallgató  részvételével.

A Fejetlen test című előadás ötvözi a performansz és a színház elemeit. Mivel az előadás nem klasszikus értelemben vett dramatikus szöveggel dolgozik, ezért konkrét cselekménye sincs.

Az előadás során 50 perc alatt elhangzik Kádár János beszéde, amit 1989 áprilisában mondott el a központi bizottság ülésén. A beszédet a szövegből kiinduló asszociációkon alapuló etűdök kísérik. Ezek különböző funkcióval bírnak: kapcsolatot teremtenek a nézők és az előadók között, megkísérlik valósággá alakítani az eseményeket, vagy épphogy széttörik azt. Az etűdök jelenléte és a beszéd töredezett, gyónásszerű előadásmódja is az előadás központi kérdéseit erősítik.

Mennyire voltak kiszolgáltatottak az emberek Kádár Jánosnak a szocializmusban? Mennyire az most ő maga? Mennyire az most – a saját korában – a néző? Mit érez az a néző Kádár iránt, aki átélte ezt a kort és mit érez az, aki csak az iskolában tanult róla? Meg tudunk-e bocsátani a diktátorainknak, valamint szükséges-e egyáltalán, hogy ezt megtegyük?

 

Szereplők:
Holló Patrik Albert, Kóczán Kincső, Markó Janka, Miklós-Kovács Bernát, Petresevics Kitti

Koreográfus: Karácsony Luca
Dramaturg: Tóth Anna Orsolya
Rendezőasszisztens: Pap Dóra
Rendező: Czene-Polgár Donát

Egyéb hírek

Mi történt Nórával, miután elhagyta a férjét? – kiderül

Hogy mi vihet rá egy anyát, hogy otthagyja a családját, azt a drámairodalom egyik legelső feminista alkotásából már megtudhattuk. Na de mi történik ezután Nórával? Három lehetséges folytatást, a feleség, a prostituált és a dolgozó nő sorsát írta meg Elfriede Jelinek Nobel-díjas osztrák írónő a hetvenes évek végén, és ezt a sorshármast vitte most színre Zsótér Sándor a harmadéves prózai színészosztállyal.

Kortárs drámafordító kollekció az SZFE-n

2025. február 16-án egész napos műhelybemutatók során hat dráma első magyar fordítását viszi színre a Színház- és Filmművészeti Egyetem Németh Antal Drámaelméleti Intézete, az ELTE Fordító- és Tolmácsképző Tanszéke és a Távoli Fény Laboratórium. Helyszín: az SZFE Szentkirályi utcai épületének (Budapest, Szentkirályi u. 32, 1088) 501-es terme. Az esemény három egyetem több mint 50 hallgatójának fordítói, dramaturgi, rendezői és előadói közreműködésével jön létre.

Megjelent az SZFE Könyvek sorozat első két kötete - bemutató az Alkotóműhelyek Hetén

Az SZFE Alkotóműhelyek Hetének kiemelt eseménye lesz az a felolvasószínházzal egybekötött  páros könyvbemutató, amelyen a Színház- és Filmművészeti Egyetem, valamint a L’Harmattan Kiadó közös kiadásában megjelenő SZFE Könyvek sorozat két, közelmúltban megjelent kötetét ismerhetik meg az érdeklődők. A szóban forgó két mű Kocziszky Éva Antifilozófusok II. Radikális gondolkodás a művészet tükrében című esszékötete, valamint az OSZMI-val együttműködésben megszületett Százhúszból hét – Válogatás az Örkény István drámaírói ösztöndíj színműveiből című antológia. Az eseménynek a Bajor Gizi Színészmúzeum ad otthont február 12-én, 15 órától.

Újra vár az Alkotóműhelyek Hete!

Hogyan írjunk vígjátékot? Gyors beszéd és hadarás javítása, Othello megfojtásjelenete, Interaktív filmkészítés – csak néhány cím az SZFE tavaszi szemeszterét indító Alkotóműhelyek Hete programsorozatából. Február 10. és 14. között az SZFE hallgatói egyedülálló szakmai előadásokon, gyakorlati foglalkozásokon, mesterkurzusokon és az SZFE-könyvek újabb köteteinek bemutatóján is részt vehetnek. Az ötnapos esemény nem csupán az egyes intézetek képzéseinek megismerésére kínál lehetőséget, hanem teret ad a különböző szakokon tanuló hallgatók közös gondolkodására, valamint a művészeti folyamatok mélyebb megértésére és felfedezésére is.

Rockosított Hamlet tavaly végzett hallgatónkkal a főszerepben

A békéscsabai Jókai Színházban Seregi Zoltán rendezésében mutatják be február 7-én Shakespeare – Zalán Tibor – Szűts István Hamletrock című drámáját, amely rockos változatban idézi fel az ismert történetet. Az előadás főszerepével mutatkozik be a békéscsabai közönségnek tavaly végzett hallgatónk, Juhász Bence.

Célegyenesben A cirkuszhercegnő az Operettszínházban

Bemutatták a Kálmán Imre nagyoperettjéből készülő varázslatos előadás alkotói csapatát, rendezői koncepcióját és díszletterveit, valamint a produkcióban színpadra lépő művészeket. A darabban szerepet kaptak a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatói is.

 

Vár a színpad! – új mesterkurzusok az SZFE-n

A Színház- és Filmművészeti Egyetem 2025 februárjában három 12 hetes mesterkurzust indít: mozgás-, hangképzés- és egy kombinált mozgás–hangképzés tematika mentén. A mozgásmesterkurzus képzési felelőse Vidáné Szent-Ivány Kinga Harangozó Gyula-díjas egyetemi docens, míg a hangképzésé Keszei Borbála Liszt Ferenc-díjas egyetemi adjunktus.

 

Oscar-díjra jelölték Jancsó Dávidot, A brutalista magyar vágóját

A 42 éves Jancsó Dávid legendás filmes dinasztia tagja, Jancsó Miklós filmrendező és Csákány Zsuzsa vágó gyermeke. Nemzetközi filmes pályafutását 2012-ben kezdte és az elmúlt években olyan hollywoodi produkciókban dolgozott, mint a Pieces of a Woman, A zsúfolt szoba vagy A Majomember.

 

Több betöltése Több betöltése
Széchenyi Terv Plusz
Széchenyi 2020