Három nap zsongás a Hungexpón: az SZFE idén is bemutatkozott az Educatio Kiállításon

január 12., hétfő 16:15
Share

„Miből áll a felvételi?” és „Van-e esélyem bejutni?” – ezek voltak a leggyakrabban feltett kérdések a 2026. január 8–10. között megrendezett Educatio Oktatási Szakkiállításon, ahol a Színház- és Filmművészeti Egyetem idén is saját standdal vett részt. A háromnapos rendezvény során az érdeklődők az egyetem hallgatóival, munkatársaival és számos oktatóval is találkozhattak, akiknek személyesen is feltehették kérdéseiket.

A 2026-ban induló mozgóképes képzésekről és a filmes szakmáról a Zsigmond Vilmos Mozgóképművészeti Intézet oktatói nyújtottak részletes tájékoztatást. A filmvágásról Koncz Gabriella, a forgatókönyvírásról Szabó Csilla, a film- és televíziórendezésről Gulyás Buda, az operatőri munkáról Babos Tamás oktatónk beszélt, míg a filmhang képzésbe Bobák Bence, a gyártásszervezés területére pedig Csáky Attila filmproducer nyújtott betekintést.

A színművészeti képzésekbe Keszei Bori egyetemi adjunktus, hangképzés tanár nyújtott betekintést, míg a prózai színművész szak nemzetiségi specializációjáról Rusz Milán színművész, rendező, a Magyarországi Szerb Színház Kht. ügyvezető igazgatóját lehetett kérdezni.

A kiállítás látogatói az SZFE hallgatóival is találkozhattak, nemcsak a standnál, hanem a két színpadon is. Január 8-án, csütörtökön a harmadéves zenés színművész osztály először KultUP színpadon, majd a nagyszínpadon adott elő részleteket Stephen Schwartz Godspell című musicaljéből, Kéménczy Antal zenei vezetésével, majd az ötödéves zenés színművész hallgatók következtek operett- és musicalválogatással.

Fotó: Rombai Péter

Január 9-én, pénteken a harmadéves prózai színművész hallgatók Repülni hív a magas ég című előadásából láthattunk etűdöket. Az akrobatikus mozgásbemutatót követően ikonikus előadók alakjai keltek életre a színpadon, többek között Szécsi Pál, Amy Winehouse, az Aerosmith, valamint Korda György és Balázs Klári megidézésével.

A tavaly is nagy sikert aratott szimfonikus „pantomim” produkciót – amelyben a hallgatók hangszerek nélkül jelenítettek meg egy teljes szimfonikus zenekart – idén is nagy tapssal fogadta a közönség.

Az Educatio Kiállítás zárásaként az SZFE elsőéves bábművész hallgatói léptek színpadra. Humorral és játékossággal átszőtt tárgyjáték-produkciójuk Cseh Tamás Tangó című dalára készült, élő zenekari kísérettel.

Bízunk benne, hogy az érdeklődők közül sokakkal találkozunk majd a felvételin, illetve a nyári gólyatáborban is.

Az induló szakokról és a felvételi követelményekről a felveteli.szfe.hu oldalon tájékozódhat.

Fotó: Rombai Péter

16x9

Egyéb hírek

Alkotásból érték, ötletből jövő

Wild Mónika, az SZFE Karrieriroda vezetője olyan perspektívát nyitott meg, amely a pályakezdő fiatal alkotók gondolkodásmódját alapvetően változtathatja meg. Nem az volt a kérdés, hogy a hallgatók tehetségesek-e, hanem az: hogyan tudják a nehéz kulturális munkaerőpiacon kreatív és professzionális módon láttatni magukat.

Útkeresés és lehetőségek a művészeti pályán – karriertanácsadás az Alkotóműhelyek Hetén

Milyen a művészeti pálya ma Magyarországon? Milyen munkavállalási lehetőségek vannak? Hogy lehet elindítani egy vállalkozást? Milyen módon lehet ösztöndíjat szerezni egy STARTUP elindításához? – többek között ezekre a kérdésekre kaptunk választ az Alkotóműhelyek Hetén.

„Országomat egy lóért” – interjú a III. Richárd SZFE-s alkotóival, Horváth Mózessel és Varga Szabolccsal

Tényleg gazember volt III. Richárd vagy csak a Tudor-dinasztia propagandája tette azzá? – erről még ma is vitáznak a történészek. Egy biztos, hogy a hatalomért folytatott küzdelem mindig aktuális téma, így nem csoda, hogy a színházak is szívesen tűzik műsorra Shakespeare királydrámáját. Így tett a Bethlen Téri Színház is, ahol Gloster herceg történetét negyedéves hallgatóink, Horváth Mózes rendezésében és Varga Szabolccsal a főszerepben láthatta a közönség januárban. A bemutatón mi is ott voltunk.

 

Báb és hivatás – dokumentumfilm készült az SZFE hallgatóinak közreműködésével

Megkezdte nyilvános vetítéseinek sorozatát a Cickom – Bűvös Bábos Gyermekkor című egész estés dokumentumfilm. A magyar bábművészet és oktatás sokoldalú értékeit bemutató filmben a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) Fabók Mariann vezette, ötödéves bábszínészosztálya is közreműködik.

Megérkeztek az Erasmus-hallgatók az SZFE-re

Megérkeztek a Színház- és Filmművészeti Egyetemre a tavaszi szemeszter Erasmus-hallgatói: a Romániától Észtországig több országból érkező diákok a következő hónapokban a Sinkovits Imre Színházművészeti Intézetének és a Zsigmond Vilmos Mozgóképművészeti Intézetének angol nyelvű kurzusai segítségével kapcsolódnak be az egyetem szakmai munkájába.

Elindult az Alkotóműhelyek Hete az SZFE-n - fókuszban a film, a televízió és az irodalom

Február 9-én elindult az Alkotóműhelyek Hete az SZFE-n. Az első két nap előadásai között a film és televíziózás kulisszatitkai, a magyar irodalom nagy alakjai, mozgásóra és mentálhigiénés foglalkozás is szerepelt. A programsorozat a következő napokban is változatos tematikákat kínál: karriertanácsadás, vállalkozói ösztöndíj-lehetőségek, filmvetítés, műhelyek és workshopok várják az érdeklődőket, így mindenki találhat számára inspiráló programot.

Kiemelkedő SZFE-s szakmai teljesítmények elismerése a Magyar Filmakadémián

A Magyar Filmakadémia második alkalommal adta át Aranyérmét, amelyet idén két egyetemünkön oktató művész vehetett át. Az elismerések mellett hallgatóink is kiemelkedően szerepeltek: több diákunkat a Kovács László–Zsigmond Vilmos Magyar Operatőr Díjjal jutalmazta a zsűri, két hallgatónk pedig nagy értékű digitális kameracsomag különdíjban részesült.

Rendhagyó Barbárok előadás az SZFE oktatójának rendezésében

Móricz Zsigmond Barbárok című novellája nyomán készített színpadi adaptációt Berettyán Nándor Jászai Mari-díjas színész, rendező, a Színház- és Filmművészeti Egyetem oktatója. Az előadás oktatói és hallgatói együttműködésben valósult meg: a produkcióban színészként közreműködik László Rebeka, az SZFE ötödéves prózai színművész hallgatója, valamint Horváth Márk bábszínész, bábtervező, az egyetem oktatója.

Több betöltése Több betöltése
Széchenyi Terv Plusz
Széchenyi 2020