Microsoft Office 365 Hallgatói Neptun Oktatói Neptun

Kiemelt státuszt kaphat az Ódry Színpad

Az Ódry Színpad kiemelt státuszának lehetősége is felmerült a Teátrumi Társaság április 3-án Zentán tartott közgyűlésén.

Főként az előadóművészeti törvény módosításáról, a színházi befogadó intézmények tevékenységéről, az idei tervekről és stratégiai intézkedésekről volt szó hétfőn a Magyar Teátrumi Társaság közgyűlésén, amelyet első alkalommal tartottak a határon túl, a vajdasági Zentán.

Vidnyánszky Attila, a Magyar Teátrumi Társaság elnöke több más kérdés mellett érintette a problémát, hogy a frissen végzett színművészek nehezen mozdulnak ki a fővárosból, így olyan ösztöndíjrendszer létrehozásán gondolkodnak, amelyen keresztül néhány évig bérkiegészítéssel támogatnák a vidékre költözőket.

Aláhúzta: stratégiailag fontos, hogy a salgótarjáni és a váci színház kiemelt státuszt kapjon, emellett pedig az Ódry Színpad, illetve a kaposvári művészeti kar színpadának kiemeltté tétele is szóba került – tudósít az MTI. A Zenthe Ferenc Színház tavaly kérelmezhette először a kiemelt előadó művészeti szervezeti státusz megszerzését, a legutóbbi határozatokban ezt még nem ítélték meg a salgótarjáni teátrum részére. A státusz mérföldkő lenne a színház művészeti tevékenységének finanszírozásában.