Nagy büszkeséggel számolunk be arról, hogy az SZFE Filmrendező művész MA szakán 2023-ban végzett hallgatónk, Somossy Barbara Takarásban című diplomafilmje meghívást kapott az Egyesült Államok egyik legfontosabb rövidfilmes seregszemléje, a Dam Short Film Festival versenyprogramjába. Az Oscar-jelölt Koltai Lajos kreatív produceri közreműködésével készült alkotást több száz pályamű közül választották be a mindössze 12 nemzetközi filmet számláló mezőnybe.
A Nevada állambeli Boulder City-ben megrendezett Dam Short Film Festival a nyugati partvidék egyik legrégebbi és legpatinásabb filmes eseménye. A több mint két évtizedes múltra visszatekintő fesztivált a szakma és a nemzetközi sajtó (például a MovieMaker Magazine) rendszeresen a világ legjobb filmes rendezvényei közé sorolja, kiemelve annak szigorú szakmai szűrőjét.
A Takarásban különlegessége nemcsak a fesztiválsikerben, hanem a hazai színházi és filmművészet legjavát felvonultató szereposztásban is rejlik. A film főbb szerepeiben olyan neves művészeket láthat a közönség, mint Mészáros Blanka, Hirtling István, Hajdu Tibor és a nemzet művésze, Reviczky Gábor.
A történet a színház világának egy eddig ritkán látott, misztikus oldalára kalauzolja a nézőt. A cselekmény a rivaldafényen túli, „takarásban” lévő világot tárja fel: a kulisszák mögötti intrikák, eltitkolt szerelmek és a színpad mögötti láthatatlan, sorsfordító feszültségek drámáját. Az alkotás a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) diplomafilmjeként, a világhírű operatőr-rendező, Koltai Lajos kreatív produceri irányítása és szakmai mentorálása mellett készült el.
„Hatalmas megtiszteltetés, hogy a Takarásban ott lehet az amerikai nyugati part egyik legpatinásabb fesztiválján. Külön hálával tartozom Koltai Lajosnak, akinek kreatív produceri jelenléte és szakmai iránymutatása meghatározta a film képi és lelki világát. Az, hogy a mindössze 12 beválogatott nemzetközi film közé egy magyar alkotás is bekerült, fontos visszajelzés a hazai filmes utánpótlás nemzetközi erejéről” – nyilatkozta Somossy Barbara rendező.
Az amerikai premier februárban esedékes, ahol a produkció a legjobb nemzetközi rövidfilm díjáért száll versenybe. A Dam Short Film Festival idén is a független filmművészet legjavát vonultatja fel, a Takarásban sikere pedig tovább erősíti a magyar filmművészet jelenlétét a tengerentúli szakmai platformokon.
Fotó: Schram András
Wild Mónika, az SZFE Karrieriroda vezetője olyan perspektívát nyitott meg, amely a pályakezdő fiatal alkotók gondolkodásmódját alapvetően változtathatja meg. Nem az volt a kérdés, hogy a hallgatók tehetségesek-e, hanem az: hogyan tudják a nehéz kulturális munkaerőpiacon kreatív és professzionális módon láttatni magukat.
Milyen a művészeti pálya ma Magyarországon? Milyen munkavállalási lehetőségek vannak? Hogy lehet elindítani egy vállalkozást? Milyen módon lehet ösztöndíjat szerezni egy STARTUP elindításához? – többek között ezekre a kérdésekre kaptunk választ az Alkotóműhelyek Hetén.
Tényleg gazember volt III. Richárd vagy csak a Tudor-dinasztia propagandája tette azzá? – erről még ma is vitáznak a történészek. Egy biztos, hogy a hatalomért folytatott küzdelem mindig aktuális téma, így nem csoda, hogy a színházak is szívesen tűzik műsorra Shakespeare királydrámáját. Így tett a Bethlen Téri Színház is, ahol Gloster herceg történetét negyedéves hallgatóink, Horváth Mózes rendezésében és Varga Szabolccsal a főszerepben láthatta a közönség januárban. A bemutatón mi is ott voltunk.
Megkezdte nyilvános vetítéseinek sorozatát a Cickom – Bűvös Bábos Gyermekkor című egész estés dokumentumfilm. A magyar bábművészet és oktatás sokoldalú értékeit bemutató filmben a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) Fabók Mariann vezette, ötödéves bábszínészosztálya is közreműködik.
Megérkeztek a Színház- és Filmművészeti Egyetemre a tavaszi szemeszter Erasmus-hallgatói: a Romániától Észtországig több országból érkező diákok a következő hónapokban a Sinkovits Imre Színházművészeti Intézetének és a Zsigmond Vilmos Mozgóképművészeti Intézetének angol nyelvű kurzusai segítségével kapcsolódnak be az egyetem szakmai munkájába.
Február 9-én elindult az Alkotóműhelyek Hete az SZFE-n. Az első két nap előadásai között a film és televíziózás kulisszatitkai, a magyar irodalom nagy alakjai, mozgásóra és mentálhigiénés foglalkozás is szerepelt. A programsorozat a következő napokban is változatos tematikákat kínál: karriertanácsadás, vállalkozói ösztöndíj-lehetőségek, filmvetítés, műhelyek és workshopok várják az érdeklődőket, így mindenki találhat számára inspiráló programot.
A Magyar Filmakadémia második alkalommal adta át Aranyérmét, amelyet idén két egyetemünkön oktató művész vehetett át. Az elismerések mellett hallgatóink is kiemelkedően szerepeltek: több diákunkat a Kovács László–Zsigmond Vilmos Magyar Operatőr Díjjal jutalmazta a zsűri, két hallgatónk pedig nagy értékű digitális kameracsomag különdíjban részesült.
Móricz Zsigmond Barbárok című novellája nyomán készített színpadi adaptációt Berettyán Nándor Jászai Mari-díjas színész, rendező, a Színház- és Filmművészeti Egyetem oktatója. Az előadás oktatói és hallgatói együttműködésben valósult meg: a produkcióban színészként közreműködik László Rebeka, az SZFE ötödéves prózai színművész hallgatója, valamint Horváth Márk bábszínész, bábtervező, az egyetem oktatója.

