► Mikor és hogyan jelent meg először a színjátszás az életedben?

Dabason, a gimnáziumomban alakult egy diákszínjátszó csoport, és a tanárnőnk elkezdett velünk foglalkozni. Eljártunk versmondó versenyekre, és az ott elért sikereim erősítettek meg abban, hogy én valóban színésznő szeretnék lenni. Nyolcosztályos gimnáziumba jártam, és az osztálytársaim közül szinte mindenki egyetemre szeretett volna menni – az utolsó tanévek már a tanulásról szóltak. Emiatt én is úgy éreztem, hogy el kell kezdenem tudatosan készülni a felvételire, így megkerestem Illés Györgyit, aki akkor a Katona József Színház színésznője volt, hogy segítsen nekem ebben. Elkezdtünk gyakorolni, de az első két év többnyire a beszédhibám leküzdésével telt. Mindemellett jártam énektanárhoz, és elkezdtem táncolni is, hogy ezekkel se legyen majd probléma.

► Aztán nem mentél el felvételizni, mert jött a Barátok közt…

 

A Barátok közt szereplőválogatására kifejezetten azért mentem el, mert kíváncsi voltam, hogy egy, a színműs felvételire valamennyire hasonlító helyzetben hogy teljesítek. Nem gondolkodtam azon, hogy megkaphatom a szerepet. Rémes öltözetben jelentem meg, és mivel aznap már volt egy versmondó versenyem is, enyhén szólva nem éreztem magam csúcsformában… Aztán megkaptam a szerződést, egynapos gondolkodási idővel – persze, igyekeztem minél többektől tanácsot kérni, hisz nagyon bizonytalan voltam abban, hogy mi a jó döntés: megéri-e feladni azt, amire az azt megelőző években készültem. Végül arra jutottunk, hogy ez egy hatalmas lehetőség, ezért belevágtam. Kíváncsi voltam, így azt gondoltam, hogy csinálom egy-két évig, majd utána még mindig felvételizhetek az egyetemre.

 

► Ez az időszak végül hat évig tartott, mely alatt a sorozat egyik ikonikus szerepét, Tildát játszottad. Hogy élted meg azt, hogy fiatal lányként a „semmiből”, egyik pillanatról a másikra országosan ismert lettél?

Nem volt annyira különleges helyzet, mert a családomnak, a barátaimnak ugyanaz maradtam. Az időm nagy részét a tanulás és a sorozat vette el. Egyszerre forgattam és készültem az érettségire, nagyon leterheltnek éreztem magam. A Barátok közt megfeszített munka volt: bementem, igyekeztem tenni a dolgomat, majd hazamentem fizikát és történelmet tanulni. Erről szólt az életem. 
Az, hogy nyilvános helyeken megismernek az emberek, egy ideig nyilván tetszett, aztán elkezdtem kicsit szorongani ettől – például éttermekben mindig úgy éreztem evés közben, hogy mindenki engem néz, márpedig elég csúnyán szoktam enni, így nagyon zavarba jöttem ilyenkor.

► Gyakorlatilag színészi előmenetel nélkül kerültél be a Barátok köztbe. Mi volt így számodra a legnehezebb?

A már említett feszített munkatempó, mivel a legtöbb jelenetet gyorsan kell rögzíteni. Színházi értelemben vett próbáink egyáltalán nem voltak, csak egy beszédtanár vette át velünk a szöveget, illetve rengeteget néztük magunkat vissza. Ez sokat segített abban, hogy el tudjam kezdeni magamat kritikusan szemlélni.

► Miket tanultál meg ott?

Leginkább a pontosságot és a koncentrációt. Hogy nem érdemes elkésni sehonnan, hogy meg kell tanulnunk a lehető legkevesebb hibával dolgozni. És persze azt, hogy a „Forog!”-szó hallatára nyugodtan viselkedjek.

► A Barátok köztös éveid alatt jártál egy gazdasági főiskolára is.

Igen, az Általános Vállalkozói Főiskolára, de nem végeztem el, mert az utolsó évben felvettek a Színművészeti Egyetemre, és ezt a kettőt lehetetlen volt egyszerre csinálni. Egyébként sem voltam igazán oda való, nagyjából úgy választottam ki az ÁVF-et, hogy megnéztem, hol vannak állami finanszírozású, levelező képzések, és ez volt a betűrendben az első helyen.

 

 

► Az ott tanultakat tudod valamennyire hasznosítani?

Nem igazán, bár tény, hogy érdekelnek a gazdasági folyamatok és a politika, illetve odafigyelek arra, hogy mik történnek a világban – ezek mind az életünk részei.

► Sorozatbeli szereped, Tilda, egy generáció számára a sorozat „jócsaj”-szerepe volt. Mennyire jelent, jelenthet ez neked skatulyát?

Bizonyos értelemben biztosan az, de voltak olyan lehetőségeim az életben, amelyek erre rácáfoltak. Soha nem éreztem azt, hogy egy szerepet azért ne kaptam volna meg, mert játszottam egy sorozatban.

► Ha beírom a neved egy webes keresőbe, az első ötven találatból nagyjából negyven az FHM-es és egyéb fotóidra vonatkozik. Ez sem skatulya?

Igen, lehet, hogy ha valaki rám keres, azt fogja hinni, hogy egy bikinimodell vagyok, ugyanakkor például a vizsgaelőadásaim során Gertrud, Olga vagy Egérkirálynő voltam, ezek azért nem kifejezetten „jónő-szerepek”.

► De azért az egyetem előtt az Üvegtigris 3-ban még pont egy ilyen szerepet játszottál…

Igen, de aligha csak ezért kaptam meg azt a lehetőséget, hisz gyönyörű színésznők és modellek jöttek még el arra a castingra. Nagyon jólesett az, hogy azt követően, hogy évekig egy, a szakma által lenézett műfajban szerepeltem, Rudolf Péter látott bennem valami olyat, ami miatt ő egy nagyjátékfilmben együtt akart dolgozni velem. Maga a forgatás is nagyon különleges volt nekem. Emlékszem, az egyik forgatási napon ültem a Duna-parton, és magam körül láttam a példaképeimet: Rudolf Pétert, Csuja Imrét, Gáspár Sándort – nos, ekkor azt éreztem, hogy nagyon jó élni…

► Ezt követően huszonnégy évesen elkezdted a Színművészeti Egyetemet, holott nagy rutinod és sok munkád volt. Miért?

 

Egyszerűen azt éreztem, hogy ez a helyes döntés abban a pillanatban. A Barátok köztöskarakteremet is pont pihentetni akarták egy kicsit (később még visszahívtak, de akkor már azt éreztem, hogy ezt el kell engednem).

 

► Sorozatszereplés, nagyjátékfilm, fotózások, reggeli beszélgetős műsorok és főzővetélkedők után nagy váltást okozott az, hogy bekerültél egy híresen zárt egyetemre?

A Barátok közt-beli szereplésem alatt voltak kötelező PR- és sajtómegjelenéseim, de azért akkor sem volt arról szó, hogy mi hatalmas bulikba jártunk és drága dizájnercipőket hordtunk volna. Ettől függetlenül tényleg nagy változást hozott az egyetem, főleg, hogy az első évben rengeteget tanultunk és dolgoztunk. Ennek köszönhetően azonban nekem egyszerűen nem volt időm és energiám azon gondolkodni, hogy mi történik velem.

► Hogy élted meg az egyetemi éveket?

Az volt a fontos, hogy teljesítsük a követelményeket, hogy jó jeleneteket mutassunk be – minden más háttérbe szorult. Nem törődtünk a megjelenésünkkel, az öltözködésünkkel, akkor mostunk hajat, ha az kellett valamelyik szerephez. Szóval első helyen minden értelemben a suli állt, ez annyira igaz, hogy sokszor többet tudtak rólam az osztálytársaim, mint a szüleim.

► Hogy jellemeznéd az osztályodat mint közösséget?

Annyira jó volt, amennyire csak jó lehet egy olyan közösség, ahol ennyi erős egyéniség van. Én nagyon jól éreztem magam velük a mindennapokban. Ha kellett, akkor nagyon jól tudtunk együtt dolgozni – márpedig az időnk nagy része azért erről szólt. Ha pedig bármilyen probléma merült fel, azt mindig meg tudtuk beszélni egymással.

► Jelentett bármilyen előnyt vagy hátrányt az osztályban az életkorod?

Maga a helyzet fura volt számomra, hisz míg korábban általában fiatalnak számítottam azokban a közösségekben, ahol éltem az életem, az egyetemen én lettem a rangidős. Ugyanakkor mindenki minden értelemben egyenrangú volt, nem éreztem azt, hogy engem bármiben segítene vagy hátráltatna ez a plusz néhány év, a közös munkák során pedig abszolút eltűnt mindenféle különbség.

► Egyik vizsgaelőadásotok a fizikai színházi irányzat jeles alkotója, Horváth Csaba rendezte Vérnász volt.

Alapesetben, ha meghallom a koreográfus szót, elszaladok, mert nagyon nehezen rögzítem magamban a mozgáselemeket, ráadásul a tartásom sem mindig túl előnyös, így arra nagyon kell figyelnem. Horváth Csaba azonban épp azt akarta tőlem, hogy „görbén” álljak, mert abból akart dolgozni, ami én vagyok. Így el tudtam engedni magam, nem görcsöltem, csak élveztem az előadást.

 

 

► Szintén jelentős vizsgaelőadásotok a Hamlet, amit egy másik markáns színházi egyéniség, Zsótér Sándor rendezett. Milyen volt vele dolgozni?

Nagyon féltem a vele való munkától, hiszen el sem tudtam képzelni, hogy ő bármilyen értelemben is érdekesnek találhatna engem, így nagyon megkönnyebbültem, amikor rám osztotta Gertrud szerepét. Abban az időszakban nem igazán találtam a helyemet az egyetemen, nem tudtam, hogyan kellene gondolkodnom a színházról, a jelenetekről, sikerélményem sem nagyon volt. És ekkor jött Zsótér, akiről azt éreztem, hogy hisz bennem. Csodás próbafolyamat volt, minden pillanata élmény volt számomra. Ő az a rendező, akivel kapcsolatban nem lenne olyan élethelyzet, ami miatt nem mennék játszani, ha hívna.

► Tavaly a Vígszínházban, a Téli utazás kapcsán is dolgoztál vele…

Igen, az egy nagyon különleges előadás volt, amelyet úgy kellett nézni, mintha valaki zenét hallgatna – nem kell mindent megérteni, csak hagyni kell, hogy hasson ránk. Ez azonban nagyon távol áll a mai magyar színházi gondolkodástól, így talán sok néző is idegenkedve fogadta. Nagyon érdekelnek engem azok a színházak, amelyek kicsit elrugaszkodottabbak, amelyek a megszokottól eltérően gondolkodnak.

► Hogyan tovább, mik a terveid a közeljövőben?

Túl sok konkrét dolgot nem tudok még mondani, az nagyon valószínű, hogy nem szerződök színházhoz a következő évadban. Szabadúszó leszek, annak minden előnyével és hátrányával. Nem gondolom, hogy kész színésznő lennék, így szeretném magamat minél többféle helyzetben kipróbálni, és olyan emberekkel dolgozni, akik révén tovább tudok fejlődni. 
Nyilván további nehezítő körülmény, hogy a mi generációnknak sokszor magunknak kell a feladatok után menni. Az évadot még a Bárka Színházban kezdtem, és nagyon mellbevágó volt egyetemistaként megélni azt, hogy egy budapesti színház úgy tűnt el a térképről, hogy azt a legtöbben alig vették észre. Mind a Bárka, mind a Szputnyik esetében nagyon szomorúnak tartom, hogy elvesztegetünk tehetséges műhelyeket és embereket.

 

 

► Milyen színház érdekel téged leginkább?

A teljes interjúa 7óra7 cikkében olvasható.