SZFE-s hallgatók az X-Faktor kamerapróbáin

2025 december 13., szombat 12:54.
Share

Idén rendkívüli szakmai lehetőség nyílt az SZFE hallgatóinak a Karrieriroda szervezésében: részt vehettek az X-Faktor válogatóinak és élő adásainak technikai előkészítésében.

A kamerapróbák alkalmával a hallgatók nyomon követhették a tehetségkutató egyik élő műsorának teljes forgatási folyamatát. Az UFA Produkció és a Színház- és Filmművészeti Egyetem közös szervezésének köszönhetően a hallgatók nem csupán nézői, de aktív résztvevői is voltak egy milliós nézettségű produkció születésének.

A televíziós műsorkészítő szakos hallgatók valós körülmények között ismerkedhettek meg a nagyobb volumenű produkciók logisztikájával, valamint az élő adások kihívásaival. Láthatták, hogyan működik összehangoltan egy száz fős stáb, és hogyan lehet egy élő adást hibátlan műsorként prezentálni a nézők előtt. Olyan gyakorlati tudást szereztek, amely lényeges előnyt jelent majd az iparban való elhelyezkedéskor.

Egyéb hírek

Alkotásból érték, ötletből jövő

Wild Mónika, az SZFE Karrieriroda vezetője olyan perspektívát nyitott meg, amely a pályakezdő fiatal alkotók gondolkodásmódját alapvetően változtathatja meg. Nem az volt a kérdés, hogy a hallgatók tehetségesek-e, hanem az: hogyan tudják a nehéz kulturális munkaerőpiacon kreatív és professzionális módon láttatni magukat.

Útkeresés és lehetőségek a művészeti pályán – karriertanácsadás az Alkotóműhelyek Hetén

Milyen a művészeti pálya ma Magyarországon? Milyen munkavállalási lehetőségek vannak? Hogy lehet elindítani egy vállalkozást? Milyen módon lehet ösztöndíjat szerezni egy STARTUP elindításához? – többek között ezekre a kérdésekre kaptunk választ az Alkotóműhelyek Hetén.

„Országomat egy lóért” – interjú a III. Richárd SZFE-s alkotóival, Horváth Mózessel és Varga Szabolccsal

Tényleg gazember volt III. Richárd vagy csak a Tudor-dinasztia propagandája tette azzá? – erről még ma is vitáznak a történészek. Egy biztos, hogy a hatalomért folytatott küzdelem mindig aktuális téma, így nem csoda, hogy a színházak is szívesen tűzik műsorra Shakespeare királydrámáját. Így tett a Bethlen Téri Színház is, ahol Gloster herceg történetét negyedéves hallgatóink, Horváth Mózes rendezésében és Varga Szabolccsal a főszerepben láthatta a közönség januárban. A bemutatón mi is ott voltunk.

 

Báb és hivatás – dokumentumfilm készült az SZFE hallgatóinak közreműködésével

Megkezdte nyilvános vetítéseinek sorozatát a Cickom – Bűvös Bábos Gyermekkor című egész estés dokumentumfilm. A magyar bábművészet és oktatás sokoldalú értékeit bemutató filmben a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) Fabók Mariann vezette, ötödéves bábszínészosztálya is közreműködik.

Megérkeztek az Erasmus-hallgatók az SZFE-re

Megérkeztek a Színház- és Filmművészeti Egyetemre a tavaszi szemeszter Erasmus-hallgatói: a Romániától Észtországig több országból érkező diákok a következő hónapokban a Sinkovits Imre Színházművészeti Intézetének és a Zsigmond Vilmos Mozgóképművészeti Intézetének angol nyelvű kurzusai segítségével kapcsolódnak be az egyetem szakmai munkájába.

Elindult az Alkotóműhelyek Hete az SZFE-n - fókuszban a film, a televízió és az irodalom

Február 9-én elindult az Alkotóműhelyek Hete az SZFE-n. Az első két nap előadásai között a film és televíziózás kulisszatitkai, a magyar irodalom nagy alakjai, mozgásóra és mentálhigiénés foglalkozás is szerepelt. A programsorozat a következő napokban is változatos tematikákat kínál: karriertanácsadás, vállalkozói ösztöndíj-lehetőségek, filmvetítés, műhelyek és workshopok várják az érdeklődőket, így mindenki találhat számára inspiráló programot.

Kiemelkedő SZFE-s szakmai teljesítmények elismerése a Magyar Filmakadémián

A Magyar Filmakadémia második alkalommal adta át Aranyérmét, amelyet idén két egyetemünkön oktató művész vehetett át. Az elismerések mellett hallgatóink is kiemelkedően szerepeltek: több diákunkat a Kovács László–Zsigmond Vilmos Magyar Operatőr Díjjal jutalmazta a zsűri, két hallgatónk pedig nagy értékű digitális kameracsomag különdíjban részesült.

Rendhagyó Barbárok előadás az SZFE oktatójának rendezésében

Móricz Zsigmond Barbárok című novellája nyomán készített színpadi adaptációt Berettyán Nándor Jászai Mari-díjas színész, rendező, a Színház- és Filmművészeti Egyetem oktatója. Az előadás oktatói és hallgatói együttműködésben valósult meg: a produkcióban színészként közreműködik László Rebeka, az SZFE ötödéves prózai színművész hallgatója, valamint Horváth Márk bábszínész, bábtervező, az egyetem oktatója.

Több betöltése Több betöltése
Széchenyi Terv Plusz
Széchenyi 2020