Microsoft Office 365 Hallgatói Neptun Oktatói Neptun

Szöulban versenyez a Betonzaj

A Betonzaj épp a napokban nyerte meg a BUSHO Rövidfilmfesztivál fődíját Budapesten, előtte a Filmhét Legjobb Kisjátékfilmes trófeáját gyűjtötte be, a napokban pedig a miskolci Cinefesten versenyez.


Nemzetközi fesztivállistáján Európa, Észak- és Dél-Amerika mellé immáron Ázsia is felkerülhet, ugyanis a film versenybe került a november 3-8. között megrendezésre kerülő 14. Asiana Rövidfilmfesztiválon Szöulban.

Idén a dél-koreai fesztivál szervezői 5327 nevezést fogadtak 121 országból, és végül 46 alkotást válogattak be a versenymezőnybe, köztük egyedüli magyar filmként Kovács István diplomafilmjét is.

A 2003-ban alapított, ám rövid idő alatt rangot szerzett szöuli fesztiválon ritkán szerepelnek magyar alkotások, azonban akkor szép eredményeket érnek el: 2014-ben Tóth Barnabás Újratervezése, 2011-ben pedig Simonyi Balázs Finale-ja is közönségdíjat nyert.

A Betonzaj a Színház- és Filmművészeti Egyetem 6×6-os képzésének első diplomázó osztályában készült, alkotói Kovács István rendező mellett Dévényi Zoltán operatőr, Gasztonyi Kálmán forgatókönyvíró, Éder Mariann gyártásvezető, Duszka Péter Gábor vágó, Bodnár Wajda Dávid hangmérnök, valamint Rajk László látványtervező. A film a FilmTeam és az SZFE gyártásában, a Filmfabriq és a Sparks koprodukciójában készült.

http://aisff.org/notice/16771