Microsoft Office 365 Hallgatói Neptun Oktatói Neptun

Tanévet zárt a Színművészeti – Két színészosztály végzett

Június 21-én lezárta a Színház- és Filmművészeti Egyetem 147. tanévét Ascher Tamás rektor, aki arról számolt be, idén 327 hallgatójuk volt és 6 osztályuk végzett, köztük a Novák Eszter-Selmeczi György vezette zenés színész, és a Meczner János-Csizmadia Tibor vezette bábszínész, illetve bábrendező osztály.


 

Ascher Tamás elmondása szerint az egyetem a Miskolci Nemzeti Színház partnere volt a Színművészeti Egyetemek Nemzetközi Fesztiválján, ahol a Bíít, a Tavasz ébredése és a Toldi előadásokkal szerepelt, valamint oktatói közül Horváth Csaba, Sáry Bánk és Szabó Mónika tartott workshopot a világ minden tájáról érkezett hallgatóknak. A kecskeméti Szín-Tár találkozón a Hitgyógyász, a Diótörő és a Toldi előadásait mutatta be, a POSZT-on a Hamlet, a Peer Gynt, a Toldi és a Hitgyógyász előadásokkal szerepelt a Színművészeti. Ascher Tamás azt is kiemelte, a zenés színművészek  BÍÍT című nagyszínpadi előadása  22 előadást élt meg az Ódry Színpadon, és a fizikai színházrendező osztály TOLDI című vizsgadarabja már túl van az 50. előadáson, számos meghívást kapott a nyárra és a jövő tanévre, ráadásul jelöltje volt a legkiemelkedőbb táncelőadásnak járó Lábán Rudolf-díjra.

 

babszinesz

 

Az egyetem idén elindította a Színháztörténeti Füzetek kiadványsorozatot, először vett részt 2012. szeptemberében a Kutatók éjszakáján, először indult OTDK-n, a Művészetfilozófia és esztétika; a Szakelmélet minden művészeti ágban és a Mozgókép, színház- táncművészet, akcióművészet szekciókban, ahol több helyezést is kapott, köztük két elsőt: Sipos Balázsnak és Nagy Orsolyának köszönhetően.

A TÁMOP-program keretében több külföldi szakembert is vendégül láttak, köztük Marek Waszkiel lengyel professzort, aki bábtörténeti előadást tartott a bábszínész- és bábrendező osztályok hallgatóinak, Kovalik Balázs rendezőt, aki Operatörténet és ideológia címmel tartott előadássorozatot az SZFE Doktori Iskolájának programjában, Duccio Bellughi és Jancsó Judit, a Théâtre du Soleil két alkotóját, akik a harmadéves dramaturg és színházi rendező osztályok számára tartottak workshopot Ariane Mnouchkine színésztréningjei címmel, illetve Paul Allaint, a University of Kent professzorát, aki a Theatre and Performance Research Associationrôl tartott előadást. Az Urània kistermében került sor a Holy Motors c. film SZFE diákok számára rendezett zártkörû vetítésére és az azt követő beszélgetésre a film rendezőjével, Leos Carax-szal. A filmes diákok Olivier Assayas filmrendezővel is találkozhattak egy zártkörű szakmai beszélgetésen.

 

babrendezok

 

Ascher Tamás arról is tájékoztatott, hogy az 5. éves bábszínészek A tavasz ébredése című előadásukkal részt vettek a moszkvai Open Class: Stanislavksy continues Fesztiválon, míg az I. éves bábszínészek a nyáron a Gaudeamus Teatrum Nemzetközi Színházi Fesztiválra utaznak.  A Schaubühne am Lehniner Platz meghívására az SZFE 9 hallgatója mehetett a berlini színház új dráma fesztiváljának diákprogramjára, a F.I.N.D Plus fesztiválra. Szintén a  TAMOP-program keretében az SZFE 6 diákja avignoni tanulmányútra mehet júliusban. Emellett az olaszországi Sienába is eljutnak, ahol a Playing Identities kéthetes nyári egyetemen az SZFE-t 5 hallgató képviseli, valamint Dömötör András és Widder Kristóf tart workshopot siena-i, londoni, kolozsvári és wroclawi diákoknak. 

A külföldi sikerek közé tartozik, hogy a 13. Festival of Central and Eastern European Film elnevezésű rendezvény  rövidfilm-szekciòjàban hàrom SZFE-filmet is vetítettek: TURISZT (r. Szabò Szonja), MÈLYLEVEGÔ (r. Kovàcs Claudia) és FURRY FANDOM (r. Rònai Domonkos) címmel. Az SZFE-t a három rendezőhallgató képviselte Wiesbadenben. Kovács Claudia filmje pedig a Tel Aviv International Student Film Festival Panorama szekciòjàba is meghívást kapott.

 

zenes szinesz

 

A rektor külön köszönetet mondott azoknak az oktatóknak, akik fizetésük egy részét, óradíjaikat felajánlották az egyetem számára, azoknak az önkénteseknek, akik segítették munkát jegyszedőként, ruhatárosként, fotósként, sajtósként és még sok egyéb területen, Bagó Gizellának a sanzonverseny lebonyolításáért és a jótékonysági koncert megvalósításáért, illetve Hegedűs D. Gézának Camus Pestisének az SZFE támogatására tartott előadásáért.

Ascher Tamás az egyetemet ért alaptalan bírálatokról is szót ejtett, és arra biztatta a diplomás hallgatókat, hogy mindig a tényekből kiindulva alkossanak véleményt a világról, a visszajelzésekről, önmagukról. 

 

Az évzáróról képekben:

 

1

1. Szilágyi Csenge
2
2. Márkus Sándor, Kovács Petra Eszter, Ivanics Tamás
3
3. Hoffer Károly, Meczner János
4
4. Nagy Dániel Viktor, Makra Viktória, Kosik Anita
5
5. Mórocz Adrienn, Törőcsik Franciska, Andrusko Marcella
6
6. Czupi Dániel, Szolár Tibor, Eke Angéla, Márkus Sándor, Kovács Petra Eszter, Ivanics Tamás
7
7. Selmeczi György, Kosik Anita
8
8. Mikola Gergő, Bohoczki Sára
9
9. Marovka Mátyás, Szabó Irén, Nagy Dániel Viktor, Kosik Anita
10
10. Csizmadia Tibor, Makra Viktória, Spiegl Anna
11
11. Ódor Kristóf
12
12. Ascher Tamás, Huszti Péter, Hegedűs D. Géza, Bárdos András
13
13. Eke Angéla, Ascher Tamás
14
14. Ágoston Péter, Ódor Kristóf, Dénes Viktor, Mikola Gergő
15
15. Hekler Melinda, Novák Eszter, Kosik Anita
16
16. Szilágyi Csenge, Kosik Anita, Szabó Irén, Hekler Melinda, Törőcsik Franciska, Kulcsár Viktória
17
17. Novák Eszter
18
18. Nagy Dániel Viktor, Wunderlich József, Ágoston Péter
19
19. Ágoston Péter, Dénes Viktor, Mikola Gergő
20
20.  Kulcsár Viktória, Selmeczi György
21
21. Szabó Irén
22
22. Hekler Melinda
23
23. Mikola Gergő, Novák Eszter, Selmeczi György
24
24. Törőcsik Franciska, Ascher Tamás
25
25. Marofka Mátyás, Selmeczi György
26
26. Czupi Dániel, Meczner János, Csizmadia Tibor
27
27. Sándor Péter
 
 fotó: Solymosi Attila, Tóth Berta