Microsoft Office 365 Hallgatói Neptun Oktatói Neptun

Young Talent díj Eke Angélának

Eke Angéla A Kisasszony – The Miss(es) című önálló produkciójával elnyerte a genti Puppet Buskers Nemzetközi Bábfesztivál Luc Vincent Young Talent díját. Ennek kapcsán olvashatnak interjút


Eke Angéla frissen végzett a Színház- és Filmművészeti Egyetem bábszínész szakán, Meczner János ésCsizmadia Tibor osztályában. A fiatal színésznő negyedévesként készítette el A Kisasszony – The Miss(es) című önálló előadását, ami a női létezés különböző aspektusait vizsgálja, és arra keresi a választ, milyen női sztereotípiákat szül egy-egy élethelyzet.

A darabot, amelyben keveredik a látványszínház, a mozgás, a báb, és a prózai színház Eke Angéla Kristóf Borbáladramaturggal közösen rendezte. A jelmezt Szlávik Júlia jegyzi.

A produkcióban központi szerepet játszik egy 2×2 méteres nylonkocka, ami nem csak díszletül szolgál, hanem bábként is működik, tehát a Majoros Gyula tervezte matéria folyamatosan új alakot ölt. 

A Kisasszony – The Miss(es) hamarosan a Stockholmi Fringe Fesztiválon is vendégeskedik, ahova 1600 jelentkező művész közül csak harminc juthatott be.

 

ekeangela szfe
Interjú Eke Angélával:

Hogy született az előadás?

Negyedévesként azt a feladatot kaptuk, hogy hozzunk létre egy olyan produkciót, amelyben egyedül szereplünk. Ennek nem csak az volt a célja, hogy megtapasztaljuk, milyen az, amikor elsősorban magunkra számíthatunk az alkotásban, hanem az is, hogy legyen valami a tarsolyunkban, amikor kilépünk az egyetemről. A feladat és a benne rejlő rejlő lehetőségek ekkor még nem izgattak, inkább tehernek éreztem, sőt, egyenesen frusztrált, hogy nincs fogódzó. Aztán rájöttem, hogy nem csak én vagyok, a fekete falak, meg a báb műfajjal való bizonytalan viszonyom. Megkerestem Kristóf Borbála dramaturgot, és kértem, hogy segítsen a gondolkodásban, így közösen vágtunk bele a munkába. Olyan előadást képzeltünk el, amelyben keveredik a látványszínház, a mozgás, a báb, és a prózai színház. Egy egyszerű, mégis látványos matériát szerettem volna találni, amivel könnyedén dolgozhatok, ami sok lehetőséget nyújt a játékra. Azt vizionáltam, hogy egy nagy buborékban vagyok, így jutott eszembe, hogy egy nylon-felhőben induljon a darab. Eljutottam Majoros Gyula képzőművészhez, aki készített nekem egy 2×2 méteres nylon kockát, amit fel lehet fújni, ez lett a díszletem, bábom, társam.

 

angela eke 1
Hogy kezdtél el dolgozni az anyaggal?

Eleinte csak barátkoztam vele, igyekeztem megismerni a határait, aztán próbáltam összhangba hozni a lehetőségeimet az ötleteimmel, azzal, amit az ösztöneim diktáltak. Az előadás, ami A Kisasszony – The Miss(es) címet viseli, a női létezés különböző aspektusait mutatja be, arra keresi a választ, milyen viselkedésmódot kíván meg tőlünk egy-egy élethelyzet, milyen sztereotípiákat kényszerít ránk, mi változtat szerelmes naivává, alázatos háziasszonnyá, amazonná, áldozattá. A nylon egyben burok, anyaméh és börtön, időnként természeti elemmé válik, tengerré, széllé, vízzé, majd ruha, kabát, mennyasszonyi ruha, ember, szerető, vagy éppen takaró lesz, időnként pedig megszemélyesít valakit, Marilyn Monroe-t, Vénuszt, Velasquez Margitját, egy gésát. Ahogy a levegő kiereszt belőle, úgy változnak a benne rejlő lehetőségek.

 

 

A jelmezed Szlávik Juli tervezte….

Mivel rengeteg nőalak jelenik meg a színen, fontos volt, hogy a jelmezem legyen örökérvényűen nőies, nyersen elemelt, mégse túl domináns. Szlávik Juli érzékenysége végül egy olyan jelmezt teremtett, ami szerves részévé vált a produkciónak.

Hogy jutottál el Belgiumba?

A vizsgadarabok premierje után a tanáraink azt javasolták az osztálynak, hogy nevezzünk nemzetközi színházi fesztiválokra, lássunk világot, méressük meg magunkat külföldön is, az egyetem pedig felhívta a figyelmet néhány lehetőségre. Nem tudtam, hogy kell megszervezni egy vendégszereplést, de összeszedtem hozzá az önbizalmam, és Márkus Sándor osztálytársammal, kollégámmal sok levelezés és telefonálás árán elértük, hogy a belgiumi Puppet Buskers nemzetközi bábfesztivál érdeklődjön A Kisasszony iránt és fogadjon minket. A Puppet Buskers egyébként financiális problémákkal küzd, kérésünkre mégis biztosított nekünk szállást és ellátást. Ezzel kivételezett helyzetbe kerültünk, ugyanis más nemzetek fellépőinek nem volt ilyen jó dolguk.

 

angela2
Átdolgoztad a darabot a fesztivál kedvéért?

Kénytelen voltam, hiszen a Puppet Buskers egy kültéri fesztivál, A Kisasszony viszont belső térre, bevilágított színpadra készült. Azzal kísérleteztünk, hogy a napfény adottságait használjuk az előadásban. Azt is kipróbáltuk, mi történik, ha egy másik ember is belép a történetbe. Olyan jól sikerült, hogy elnyertük a Luc Vincent Young Talent díjat és két meghívást is kaptunk. Még ebben az évben visszatérünk Belgiumba, egy tournai-i fesztiválra és nagy meglepetésünkre vár minket a Stockholmi Fringe Fesztivál, ahova 1600 társulat jelentkezett, de csak harminc produkciót választottak be. Rettentő jó érzés, hogy idegen környezetben is pozitív visszajelzéseket kaptunk. Nem szeretnék külföldre költözni, de azt remélem, még sokszor lesz alkalmunk új nézőpontból is ‘megvizsgáltatni magunkat’, és a jövőben hasznosítani tudjuk a külföldön szerzett tapasztalatokat.

 

T. B. / Színház.hu

 

Forrás