
Színház- és Filmművészetért Alapítvány
A Színház- és Filmművészetért Alapítvány 2020. augusztus 24. napján kezdte meg működését, mint közérdekű vagyonkezelő alapítvány. Kiemelt feladata a Színház- és Filmművészeti Egyetem fenntartói jogainak gyakorlása, működési feltételei, intézményfejlesztési céljai megvalósításának biztosítása – elsősorban az Egyetem finanszírozására irányuló rövid-, közép- és hosszútávú megállapodás révén –, a fenntartott intézmény(ek) számára rendelkezésre álló források folyamatos bővítése, melynek érdekében gazdasági tevékenysége keretében az alapító által vagy egyéb módon a javára rendelt, általa megszerzett, valamint az Alapítványhoz csatlakozók által nyújtott vagyont kezeli.
A kuratórium tagjai:
Vidnyánszky Attila, kuratóriumi elnök
Világi Oszkár, kuratóriumi tag
Rátóti Zoltán István, kuratóriumi tag
Dr. Lajos Tamás László, kuratóriumi tag
Dr. Bacsa György, kuratóriumi tag
Dr. Szitás Péter, kuratóriumi titkár
E-mail cím: peter.szitas@szinhazesfilm.hu
Telefon: +36 70 584 6094
Pályázat
A Színház- és Filmművészetért Alapítvány küldetésének kiemelt része a Színház- és Filmművészeti Egyetemen folyó szakmai munka megvalósulásának folyamatos elősegítése és a nemzetközi térben való láthatóvá tétele.