Microsoft Office 365 Hallgatói Neptun Oktatói Neptun

Upor László

UPOR LÁSZLÓ

EGYETEMI DOCENS

ELMÉLETI ÉS MŰVÉSZETKÖZVETÍTŐ INTÉZET

 

(1957., Pécs)

OKTATOTT TÁRGY: EGYETEMES DRÁMATÖRTÉNET, DRAMATURGIA, FORDÍTÁSGYAKORLAT

Dramaturg voltam/vagyok/leszek, bármi mást készítsek is helyette/mellette

Néhány társulathoz (több) teljes évadra szóló szerződés kötött:
– Játékszín, Budapest 1988/89
– Miskolci Nemzeti Színház 1988/89
– Pécsi Nemzeti Színház 1989/90
– Madách Színház, Budapest 1989-91
– Vígszínház, Budapest 1991-96
– Nemzeti Színház 2002-2004

…de sokat dolgoztam alkalmilag „kőszínházban” (pl. Nyíregyháza, Budapesti Kamaraszínház) és „alternatívokkal” (Artus, Forte), illetve bábszínházakkal (Ciróka, Kecskemét; Harlekin, Eger).
Mint „visszajáró” dramaturg(-féle) 1998 óta működöm együtt az amerikai Double Edge színházzal (Massachusetts állam).

A másik „fő vonal” a kortárs világdráma fordítása, illetve kötetekbe szerkesztése.

A harmadik – de nem „utolsósorban” – a tanítás

Mindháromról több részlet megtalálható a többi „rovatban”

 

1989 óta (kisebb-nagyobb megszakításokkal) tanítok a Színművészeti Egyetemen (korábban Színművészeti Főiskola)
– Az ezredfordulón néhány tanéven át a Veszprémi Egyetem Színháztudományi Szakán is oktattam
– Kurzusokat tartottam az ELTE angol tanszékén 2000 és 2002 között
2002-ben Portland (Oregon Állam, USA) egyetemére hívtak vendégelőadó

 

Adaptációk:

The Master and Margarita (A Mester és Margarita )
Double Edge Theatre, USA – 2005

Magyar Carmen – táncdráma (Novák Péterrel és Presser Gáborral)
Honvéd Táncegyüttes, 2007.

Éljen Kinoppió avagy Pinokkió újratöltve (bábdarab)
Vojtina Bábszínház 2010.

Fordítás, dráma

Marina Carr: A Macskalápon (By the Bog of Cats) (Háy Jánosal együtt)
bem.: Nemzeti Színház, 2005., megj.: Nemzeti Színház Színműtár, 2008.

Caryl Churchill: Hetedik mennyország (Cloud Nine)
megj.: a Caryl Churchill: Drámák c. kötetben (szerk.: Upor László), Európa Kiadó, 2007.

Caryl Churchill: Sokan (A Number)
megj.: a Caryl Churchill: Drámák c. kötetben (szerk.: Upor László), Európa Kiadó, 2007.
bem.: RS9, 2006.

Noël Coward: Ne nevess korán (Present Laughter)
bem.: Játékszín, 2005.

Brian Friel: Pogánytánc (Dancing at Lughnasa)
megj.: a Pogánytánc c. kötetben (szerk.: Upor László), Európa Kiadó, 2003.
bem: Katona József Színház, 1993.; Kecskeméti Katona József Színház, 1996.; Csiky Gergely Színház, 1998.; Petőfi Színház, 2003.; Szigligeti Színház, 2005.; Újvidéki Színház, 2006.

Julian Garner: Ébredés (Awakening)
bem.: Gárdonyi Géza Színház, 2003.

Terry Johnson: Freud éjszakája avagy Dalí a szekrényben (Hysteria)
bem.: József Attila Színház, 2006.

Charlotte Jones: Emésztő tűz (In Flame)
bem.: Gárdonyi Géza Színház, 2007.

Tony Kushner: Angyalok Amerikában (Angels in America)
bem.: Vígszínház, 1993; megj.: Színház 1994. január

David Lindsay-Abaire: Örbe ügő (Fuddy Meers)
bem.: Csokonai Színház, 2005.

Craig Lucas: A haldokló gallus (The Dying Gaul)
megj.: a Titkosírás c. kötetben (szerk.: Upor László), Európa Kiadó, 2000.

Patrick Marber: Közelebb! (Closer)
megj.: Átváltozások, 19. szám (2000)
bem.: (Egymásban címen) IBS, 2001.; (Közelebb! címen) Vidám Színpad, 2006.; Móricz Zsigmond Színház., 2009.

Martin McDonagh: Leenane szépe (The Beauty Queen of Leenane)
bem.: Vígszínház, 1997.; Csiky Gergely Színház, Kaposvár, 1998.; Miskolci Nemzeti Színház, 2010.

Conor McPherson: A gát (The Weir) (Harangozó Eszterrel közösen)
bem.: Csíki Játékszín, Csíkszereda, 2004.

Paul Mercier: És ez így megy (Down the Line)
megj.: a Pogánytánc c. kötetben (szerk.: Upor László), Európa Kiadó, 2003.

Gregory Motton: A sátán förtelmes hangja (The Terrible Voice of Satan)
megj.: a Holdfény című kötetben (szerk.: Upor László), Európa Kiadó, 1995.

Thomas Murphy: Ki kicsoda (The Gigli Concert)
bem.: Budapesti Kamaraszínház 1995.

William Nicholson: Árnyország (Shadowlands)
bem.: 2004.

Terje Nordby: Jégszirom (Iskblomst)
megj.: Színház, 1998. augusztus, bem.: Vörösmarty Színház, 2006.

Eugene O’Neill: Párbajhős (A Touch of a Poet)
bem.: Budapesti Kamaraszínház, 2001.

Harold Pinter: Porrá leszel (Ashes to Ashes)
megj.: a Harold Pinter: Drámák c. kötetben (szerk.: Upor László), Európa Kiadó, 2000., 2005.

Lisa Schlesinger: Danny Winston és Rib Ann Magee csontjai (The Bones of Danny Winston and Rib Ann Magee),
megj.: Nyílt Fórum Füzetek, Zalaegerszeg 1994.
bem.: Gárdonyi Géza Színház, 1996.

Sam Shepard: Hazug képzelet (A Lie of the Mind)
bem.: Új Színház, 2003.

Tom Stoppard: Salto mortale (Jumpers)
megj.: a Tom Stoppard: Drámák c. kötetben (szerk.: Upor László), Európa Kiadó, 2002.

George F. Walker: Zastrozzi
bem.: Globe Színház, Budapest, 1991.; Ódry Színpad (Színművészeti Főiskola), 1992.

Tennessee Williams: Aranybogár (Tiger Tail)
megj.: a Tennessee Williams: Drámák c. kötetben (szerk.: Upor László), Európa Kiadó, 2001., 2006.

Doug Wright: De Sade pennája (Quills)
megj.: a Titkosírás c. kötetben (szerk.: Upor László), Európa Kiadó, 2000.
bem.: Csokonai Színház, 2005.; Bárka Színház, 2009.

Fordítás, hangjáték (bemutatók: Rádiószínház, Magyar Rádió)

Shmuel Huppert: Lefeküdni és holtan ébredni fel (Lie Down and Wake Up Dead), 1994.

Thomas Murphy: A Gigli-koncert (The Gigli Concert), 1995.

Bernard Farrell: Szálljon el Gleesonnal! (Gliding With Mr. Gleeson), 1998.

Tom Stoppard: Fekete kerítés fehér hómezőn (Artist Descending a Staircase), 2005.

Fordítás, könyv (esszé, stb.)

Martin Esslin: A dráma természetrajzához (The Anatomy of Drama)
megj.: folytatásokban, Színház 1993-94

Germaine Greer: Shakespeare
Akadémiai Kiadó, Budapest, 1996.

William Goldman: Mit is hazudtam? (What Lie Did I Tell?)
Európa Kiadó, 2002.

Marlon Brando: E dalra tanított anyám (Songs My Mother Taught Me)
Európa Kiadó, 2006.

Szerkesztés, drámakötet

Holdfény – öt mai angol dráma, 1995. (válogatás, szerkesztés, utószó – Giles Crofttal)
Titkosírás – mai amerikai drámák, 2000. (válogatás, szerkesztés, utószó)
Harold Pinter drámái, 2000., 2005. (válogatás, szerkesztés)
Tennessee Williams drámái, 2001, 2006. (válogatás, szerkesztés)
Tom Stoppard drámái, 2002. (válogatás, szerkesztés, utószó)
Pogánytánc – mai ír drámák, 2003. (válogatás, szerkesztés, utószó)
Federico García Lorca drámái, 2006. (válogatás)
Caryl Churchill drámái, 2007. (válogatás, szerkesztés, utószó – Enyedi Évával)
Történet a hetediken – mai kanadai drámák, 2007. (válogatás, szerkesztés)
Hungarian Plays, Nick Hern Books, London, 1996. (válogatás, szerkesztés, előszó)
Hóhérok hava – Hamvai Kornél hat drámája Ulpius-ház, 2005. (szerkesztés)

 

PUBLIKÁCIÓK:

Könyvek

Világszínház az egész – Palatinus Kiadó, 2000.
(Korábban megjelent és ez alkalomból némiképp átdolgozott esszék)

Majdnem véletlen. Tom Stoppard fokozatos megközelítése – Koinónia Kiadó, 2009.

Cikkek folyóiratban (válogatás)

Örökszínház – Ariane Mnouchkine-ról, Színház 1991. április

Kitörések – új színházi tendenciákról, Nappali Ház 1991/4

Kortársunk-e Shakespeare? – Shakespeare-darabok filmfeldolgozásairól, Filmkultúra, 1992 ősz

Nyelv és gesztus – a drámafordításról, Színház 1998. augusztus

Színház az egész város – egy évad New Yorkban I-III, Színház 1998. szeptember-november

upor@nyc avagy Nyájas Olvasó! – New York-i színházi levelek Súgó, 1998. október – 1999. április

New Tendencies in Hungarian Theatre a Hungarian Theatre c. kiadványban, ITI 1999.

Bevezető tanulmány a “Drámák” – Neue Stücke aus Ungarn c. antológiához, Országos Színházi Intézet, 1999 (Rácz Erzsébettel együtt).

Shakespeare, a keverőcsap és a londoni taxi – Nagyvilág, 1999. október

Letisztulva – a Megtisztulva c. Sarah Kane-dráma előadásáról Ellenfény 2001/5

Mesélő kutyák almanachja – Kárpáti Péter kötetéről. Holmi, 2005/3

Mackósajt-fraktálok lázadása – Látó, 2011 ősz

 

1997 Bálint Lajos Emlékgyűrű,

2001 Jászai-díj,

2007 Hevesi Sándor-díj

Az alábbi osztályokban volt korábban osztályvezető