Microsoft Office 365 Hallgatói Neptun Oktatói Neptun

Kabaré 2013-ban – Kritika a vizsgaelőadásról

Az élet egy szórakoztató, szenvedéssel teli, nagy drámai kabaré. Egy kellemes hullámvasút, ahol énekelünk, táncolunk, és megtanuljuk értékelni azokat a dolgokat, amiket elvesztettünk. (Pál Zsófia kritikája)


 

Az élet egy szórakoztató, szenvedéssel teli, nagy drámai kabaré. Egy kellemes hullámvasút, ahol énekelünk, táncolunk, és megtanuljuk értékelni azokat a dolgokat, amiket elvesztettünk. Nem tökéletes, de hát semmi sem az. Viszont kihagyhatatlan, mert új szempontokat ismerünk meg. Ha mindez reálisan definiálja az életünket, akkor a méltán sikeres és számos formában színpadra hívott színdarab, a Kabaré egyenlő az élettel.

 

Félreértés ne essék, aki el akarja kápráztatni magát és tapsolni akar a produkció „díszcsomagolásától”, annak jobban ajánlott az előadás Centrál Színházban megalkotott, kifogástalan és elismert – 2011-ben elnyerte a legjobb zenés produkció díját a Színikritikusok Díjátadóján – produkciójára ellátogatnia, ugyanis a Kaszás Attila teremben nem cukormázzal teli, csillogó-villogó körettel kell elfogyasztanunk és megemésztenünk a darabot. De természetesen ezen a téren nem kifogásolható, hiszen nem ezen van a hangsúly.

 

A Színház- és Filmművészeti Egyetem Zsótér Sándor és Zsámbéki Gábor által vezetett osztályának vizsgaprodukcióját tekinthetjük meg, amit nem öltöztettek nercbundába vagy öntöttek le pezsgővel: egyértelmű, hiszen a rendező Alföldi Róbert, a Nemzeti Színház igazgatója volt.

 

Az előadástól, üzenetektől és egyéb tényezőktől teljesen eltekintve igenis hatalmas élmény, ha az ember vizsgaelőadásra ül be. Tudván, hogy ezek a diákok okkal kerültek a darabba, hiszen megfelelő mentalitással és jellemekkel rendelkeznek, alapvetően bebetonozza a tényt, hogy megvan bennük az elengedő tehetség, hogy – jelen esetben – elénk varázsolják az érzésekkel, politikai hovatartozással teljes kérdésekkel terhes Berlint. Aki hasonló „előítéletekkel” látogat el erre a darabra, nem fog meglepődni.

 

Nem kerülgetnek hiányérzetek. Az ember új szemüvegen keresztül, új emberekben kibontakozva látja az ismerős arcokat, a híres történetet és régi dallamokat. A diákok frissességgel teli és lendületes játékkal örvendeztetnek meg bennünket, de ez közel sem jelenti azt, hogy mindezt hibátlanul teszik. Egyikük sem rendelkezik még kiforrott előadásmóddal, érezhető, hogy a darab fő célja számukra a tapasztalatkeresés és bizonyítás egy időben.

 

Ám hatalmas előnyük, hogy mindezt lankadatlanul, és lelkesen teszik. Az összpontosítás és a darabhoz való szigorú hozzáállás stabil mankót ad számukra, hogy a közönség elégedett legyen mind velük, mind a darab újraadaptálásával. Minden pillanatban ott vannak, és bár a szakma elején tartanak és bizonyára nem sok hasonló, nagy reklámot kapó élményben volt eddig részük, egyáltalán nem esnek ki szerepükből. És ez igazi teljesítmény, lévén, hogy az előadás jellegétől fogva fontos cél volt, hogy a színésztanulók minél több oldalukat minél több megvilágításban a nézők elé tárják. Több Cliff Bradshaw és több Sally Bowles mozog felváltva a színpadon, a diákok különböző jellemükkel és előadásmódjukkal próbálják megfűszerezni saját Bradshaw-juk és Bowles-uk megjelenését, stílusát.

 

És tényleg ők lehetnek azok, akikért tizenöt év múlva a következő nemzedék lelkesedni fog – érzésekkel és ösztönökkel játszanak, bevállalják a kockázatot, és így bűvölnek el minket. A lányok közül Ostorházi Bernadett, a fiúk közül Fehér László teljesítménye a legkiemelkedőbb; ám a csapat közös ereje összességében az, ami megteremti a saját kabaréjukat.

 

Nincs hatásvadászat, vagy bármiféle klisé. A környezet kihasználása, a szituációk érzékeltetése és kiemelése a terem elosztására épül. A diákok köztünk táncolnak, énekelnek, futnak és sírnak: mi vagyunk a kabaré igazi közönsége. A fókuszpont a terem közepén mégis elengedhetetlen volt, ahol az érzések kiteljesednek, ahol fontos szavak hangoznak el, és ahol a diákok egyenként, egy-egy dal közepén megmutathatják tudásuk legjavát. A dalok eredetiségét egy rendkívül ügyes, bár méltánytalanul figyelmen kívül hagyott zenekar biztosította: az ismerős dallamoktól néha táncra perdült volna az ember.

 

Kitekintés mindig volt, és most is kapunk, bár csak a darab legvégén. A történet korát és annak minden vágyálmát, jövőbe tekintését szépen egyenletesen helyezték rá a jelenlegi érára. A hirtelen előhúzott Jolly Joker csavar még egyet a történet korábbi értelmezésén, és egyértelműen elénk tárja, miért kellett ennek itt és most megtörténnie. A mai magyar valóság megváltoztatásáért lépni, tudatosan tenni kell; és nincs olyan, hogy próbálkozunk.