Microsoft Office 365 Hallgatói Neptun Oktatói Neptun

150 év – 150 művész – koncert-találkozó az Ódry Színpadon október 1-én

Az idén 150 éves születésnapját ünneplő Színház- és Filmművészeti Egyetem Ódry Színpadán, a Zene Világnapján, október 1-én 15 órától egykori hallgatóink énekelnek dalokat, magyar népdalokat, más népek dalait szólóban, duettekben, együttesekben. A fellépő 150 művész jótékony céllal vesz részt a rendezvényen, a jegyeladásból befolyó bevételt az egyetem gyakorlószínpadának korszerűsítésére fordítjuk.


Az esemény várhatóan 19 óráig tart, ezért szabad bejárást biztosítunk: az érdeklődők bármikor érkezhetnek, és bármikor távozhatnak.

A koncerten résztvevő művészek fellépésének sorrendjét a napi próbák, főpróbák, előadások határozzák meg.

A műsort létrehozta és vezeti Bagó Gizella egyetemi tanár, Készségfejlesztés Vezető Rektori Megbízott

A 150 éves SZFE bemutatja: Koncert-találkozó

150 év – 150 művész

Mikor: a Zene Világnapján, október 1-én 15 órától

Helyszín: Ódry Színpad, 1088 Budapest Vas utca 2/c

Fellépő művészek:

Törőcsik Mari, Bodrogi Gyula, Molnár Piroska, Blaskó Péter, Kern András, Hegedűs D. Géza, Gáspár Sándor, Rudolf Péter, Kubik Anna, Hűvösvölgyi Ildikó, Eszenyi Enikő, Halász Judit, Eperjes Károly, Bánsági Ildikó, Voith Ági, Hegyi Barbara, Hernádi Judit, Csuja Imre, Stohl András, Malek Andrea

Kalocsai Zsuzsa, Dolhai Attila, Börcsök Enikő, Gáspár Tibor, Nagy Ervin, Peller Anna, Földes Tamás, Homonnay Zsolt, Polyák Lilla, Peller Károly, Szendi Szilvi, Szabó P. Szilveszter, Papadimitriu Athina, Jordán Adél, Lang Györgyi, Für Anikó, Venczel Vera, Lukács Sándor, Tompos Kátya, Csengeri Attila, Hirtling István, Szarvas József

Kocsis Gergely, Fullajtár Andrea, Pelsőczy Réka, Pápai Erika, Fekete Ernő, Oberfrank Pál, Kéri Kitty, Nyakó Júlia, Nádasi Veronika, Kékkovács Mara, Faragó András, Balla Eszter, Trokán Anna, Trokán Nóra, Forgács Péter, Györgyi Anna, Sáfár Mónika, Cserna Antal, Rátóti Zoltán, Vásári Mónika, Vida Péter, Ullmann Mónika, Mihályi Győző, Csőre Gábor, Fesztbaum Béla, Nyári Zoltán, Harkányi Endre, Szemenyei János

Józan László, Adorjáni Bálint, Szávai Viktória, Petrik Andrea, Tasnádi Bence, Dankó István, Mészáros Blanka, Nagy Dániel Viktor, Járó Zsuzsa, Mészáros Máté, Mészáros Béla, Máthé Zsolt, Bach Kata, Botos Éva, Borbás Gabi, Papp János, Huzella Júlia, Sarádi Zsolt, Ficza István, Laklóth Aladár, Sajgál Erika, Háda János, Hevér Gábor, Wertig Tímea, Tóth Sándor, Auksz Éva, Benkő Nóra, Tóth Auguszta, Szőcs Artur, Szabó Máté

ifj. Vidnyánszky Attila, Rétfalvi Tamás, Rada Bálint, Vári-Kovács Péter, Zsigmond Emőke, Tóth Gáspár András, Kurta Niké, Zoltán Áron, Lajos András, Bercsényi Péter, Bata Éva, Majsai-Nyilas Tünde, Péter Kata, Tornyi Ildikó, Telekes Péter, Wunderlich József, Réti Adrienn, Szilágyi Csenge, Puzsa Patrícia, Király Dániel, Fehér László, Nagy Norbert, Pallag Márton, Keresztény Tamás, Pallag Márton, Molnár Gyöngyi, Gulyás Balázs, Kis Domonkos Márk, Jegercsik Csaba, Gémes Antos, Ágoston Péter, Holecskó Orsolya, Bakos Kiss Gábor, Rusznák András, Rusz Milán

Zenész vendégek: Zorán, Huzella Péter, Gyarmati István, Szokolay Dongó Balázs, Kiss B. Ádám, Szlama László, Tímár Márton, Wagner-Puskás Péter, Eredics Salamon, Kákonyi Árpád

Zongorán közreműködik: Darvas Ferenc, Termes Rita, Fekete Mária, Grósz Zsuzsa, Szekeres László