Microsoft Office 365 Hallgatói Neptun Oktatói Neptun

A hideg gyermek

Mit tesz egy férfi, ha a lány akiért képes lett volna mindent feláldozni, elhagyja amikor megkéri a kezét? Mit tesz a lány akinek szülei akarják irányítani az életét és ő sehol sem lát kiutat? Egymásra találnak.


Iván (Ivanics Tamás) szerette volt barátnőjét, és összezuhant amikor az elhagyta őt. Léna (Spiegl Anna) megmutatja a szüleinek a bárt, ahol "átmulatja az éjszakákat". Csak valahogy semmi nem stimmel. Iván nem tudja elfelejteni az exét, Léna apja rá akar kényszeríteni mindent a lányára, akit még saját bevallása szerint sem szeret, a húga (Andrusko Marcella) pedig olyan dolgok iránt érdeklődik, amikről koránál fogva nem kellene tudnia. Egy anya, aki nem emlékszik a saját gyermeke nevére? Mert hogy az nem is olyan igazi gyermek, azzal mindig csak a baj van. Ki tudja megmondani, mi az igazság? Kit érdekel még egyáltalán az igazság?

 

Egy kartonra rajzolt bár, meg egy mellékhelyiség díszlete áll előttünk. A technikai megoldások váratlanok és egyébként zseniálisak, hihetetlen mi mindent ki lehet hozni egy ilyen karton valamiből. Fehér Dániel arca sokak számára ismerős lehet, ilyen szerepben azonban valószínűleg még nem láthatták. Ivanics Tamás bábjátéka és "sima" színészi teljesítménye is megkapó. Amikor dühös, legszívesebben elfutna előle az ember, ha pedig szerelmes, talán hajlamosak leszünk beleszeretni, vagy legalábbis megszeretni. Spiegl Anna karaktere szorong, kételyekkel van tele, és ahogy ő sem biztos benne, mi történik vele, mi sem vagyunk teljesen biztosak. Andrusko Marcellát a naív és kiváncsi húg szerepében látjuk, pedig ő rendezte a darabot.
"Hidegzuhany egy részben"-áll az információ a darabról az interneten, és ez valóban elég sokat elárul előre. Ha valaki könnyed estét szeretne magának, az ne ezt válassza…de ha elgondolkodtató, kissé lehangoló történetre, és olyan fiatal színészekre vágyik, akiknek a tehetsége kézzel tapintható 5 méteres körzetükben, akkor melegen ajánlom A hideg gyermeket a Színművészeti Egyetem bábszínész-növendékei előadásában.

Forrás