Microsoft Office 365 Hallgatói Neptun Oktatói Neptun

A Színház iránt az érdeklődés örök

A hatodik alkalommal megrendezett Színházak Éjszakáján a szakadó eső ellenére is tömegek ostromolták az SZFE programjait.

Fiatal kíváncsiskodók barangoltak az Egyetem minden zegzugában. Pünkösti László az Ódry Színpad világosító fülkéjétől a kollégium titkos folyosóin át, a könyvtár labirintusától a jelmeztárig feltárta az érdeklődők előtt az Egyetem minden titkát.

Később zsúfolásig telt teremben pisszenés nélkül izgultak a nézők a bátor felvételizőkkel, akik megdöbbentően komoly felkészültséggel Pilinszky, Radnóti versekkel készültek a nagy megmérettetésre.  Hegedűs D. Géza, Forgács Péter és Karsai György mesterien tárta fel a versek végtelen mélységét. Szenvedélyes, pontos elemzésük, a kifinomult instrukciók, alapjaiban formálták át az előadók gondolkodását.

A III. éves Fizikai színházi koreográfus-rendező osztály hallgatóival mozgás órán találkozott a nagyérdemű közönség.

A „világot jelentő deszkán” Tóth Sándor, Bakonyi Alexa, Szélinger Anna, Kőszegi Mária és Ódor Kristóf társaságában énekelhettek a „Nagy Duett” jelentkezői. Fergeteges hangulatban együtt táncolt, énekelt a sok fiatal néző a színpadi szereplőkkel.

Vizsgaelőadásokat is nézhettek az SZFE látogatói.

Ritka gyöngyszemet kaparintottak meg azok a szerencsések, akik bejutottak a Zsótér Sándor rendezésében bemutatott Brecht/Sia: Szerelemáru (a szecsuáni jóember) vizsgaelőadásra.

Hegedűs D. Géza osztályvezető tanár III. éves hallgatóitól Shakespeare Szonetteket hallhattak újszerű hangvételben, míg az Antigoné beavató- színház a névadó tragédia alapkérdéseit boncolgatta.

Az éjszakát László Lili és Ballér Bianka előadásában Telma és Lujza rémálommá változtatott hétvégéje zárta.