Microsoft Office 365 Hallgatói Neptun Oktatói Neptun

Az SZFE hallgatójának rövidfilmje meghívást kapott a torontói Filmfesztiválra

Szilágyi Fanni Kamaszkor vége című alkotása képviseli Magyarországot idén Torontóban, a világ egyik legfontosabb filmfesztiválján. A rövidfilmet a fesztivál Short Cuts című programjában vetítik szeptemberben.


A Kamaszkor vége érzékenyen ábrázolja a felnőtté válás pillanatát egy ikerpár nyári esetlen erotikus próbálkozásainak és egymással való versengésének megmutatásával. A film idén márciusban, a Friss Hús Budapest nemzetközi rövidfilmfesztiválon mutatkozott be először a közönségnek, ahol a legjobb magyar élőszereplős filmnek járó díjat is megkapta. Ez egyben azzal járt, hogy a film fesztiváloztatását a Daazo csapata szervezi. A Kamaszkor vége a Magyar Nemzeti Filmalap támogatásával készült a Színház- és Filmművészeti Egyetemen: rendezője, Szilágyi Fanni Gothár Péter filmrendező osztályába jár mesterképzésen. A torontói fesztiválmeghívás hatalmas szakmai elismerést és nagy lehetőséget jelent a fiatal alkotónak.

A Torontói Nemzetközi Filmfesztivál idén ünnepli negyvenedik kiadását. Az amerikai kontinens talán legfontosabb filmfesztiválja mára a legfontosabb európai fesztiválokkal: Berlinnel és Cannes-nal, illetve a leghíresebb amerikai fesztivállal, a Sundance-szel vált egyenrangúvá. A jótékonysági alapon működő eseménysorozat célkitűzése, hogy az emberek világról alkotott képét a film eszközeivel befolyásolja, miközben a filmvetítések mellett fontos szakmai programoknak ad otthont, rangos előadókkal. 

A torontói fesztivált szeptember 10. és 20. között rendezik meg. A Kamaszkor végének két nyilvános előadása lesz: szeptember 13-án 21.45-kor, illetve szeptember 19-én 21.45-kor vetítik majd. A fesztivál rövidfilmes válogatása, a Short Cuts program műfaji megkötés nélkül igyekszik megmutatni a kanadai és nemzetközi rövidfilmes termés legjobbjait. Tavaly is szerepelt magyar film Torontóban: akkor Fabricius Gábor Sintér című alkotását nézhette meg a nemzetközi közönség. 

A filmmel kapcsolatos híreket a Facebookon is érdemes követni:

www.facebook.com/endofpuberty