2013. július 15-28. között màsodik alkalommal került megrendezésre az olaszországi Sienában a Playing Identities kéthetes nyári egyetem a Sienai Tudományegyetem, a Színház- és Filmművészeti Egyetem, a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem, a londoni Central School of Speech and Drama, valamint a PWST Wroclaw szervezésében.
Az SZFE részérôl Pájer Alma, Horváth Alexandra, Barna Zsombor, Kovàcs Domokos, Csiby Gergely hallgatók vettek részt a programban. Az SZFE két delegált oktatója Dömötör András és Widder Kristóf volt, ők 3-3 napos workshopot tartottak a résztvevő diákoknak.
A program az EACEA Lifelong Learning Program tàmogatàsàval valòsult meg. A magyarorszàgi oktatòk kiutazàsàban a Ròmai Magyar Akadémia támogatta az SZFE munkàjàt. Köszönjük.
Csiby Gergely:
Nagyon nagy kíváncsisággal és érdeklődéssel vártam a 2013-as Playing Identities programot. 2013. július 14-en megérkeztünk Sienába, ahol elfoglaltuk a szállást es kicsit megismerkedtünk a várossal. Tényleg csak egy kicsit, mert utána egy pár napig komoly fejtörést okozott néhány helyszín megtalálása. De talán inkább a szakmai programról magáról számolnék be, semmint arról, hogy mennyire különleges Siena főtere a Piazzo Il Campo, ahol minden évben lovas versenyt rendeznek a helyiek.
A szemináriumokról
A programunk két fő felosztásból állt. Délelőttönként szemináriumokon vettünk részt, délután workshopok voltak. Tartott nekünk előadást a londoni Central School of London professzora, Robert Nelson, a kolozsvári Egyetem, és a sienai Egyetem tanárai is. Ki kell emelnem az angol professzor urat, mert előadása során olyan új gondolatokkal találkoztam, amikkel még korábban nem. Ez persze igaz a többi tanárra is, csak valahogyan az a profizmus es fanatizmus a színház iránt lenyűgözte mind a huszonöt hallgatót.
A workshopokról
Öt darab, különböző workshopunk volt. Először Tomasz Man saját darabjával a C(r)ash Europe című művel foglalkoztunk. Jeleneteket választottunk belőle és nemzetközi párok dolgoztak az angol szövegen. Majd a két alkalom után improvizációs workshopon vehettünk részt, amelyet Angelo Romagnioli tartott. Mindenféle előzetes megbeszélés nélkül kellett jeleneteket készíteni, úgy, hogy valamiféle értelmet mégiscsak kapjanak.
A következő héten pedig csak magyar tanárokkal találkoztunk, ami valamiért nagyon jóleső érzés volt (főleg azok után, hogy mindenki elismerően beszélt a magyar tanárokról és színházról)
Hétfőtől szerdáig Dömötör Andrással karakterek megfigyelésén, majd azok megjelenítésén dolgoztunk. Érdekesség, hogy az egyik feladatot Siena főterén adtuk elő. Különleges élmény volt egy óriási térben eljátszani a megfigyelt karaktert, úgy, hogy akar az általam megfigyelt ember is ott lehet a tömegben.
A következő workshopunk Bács Miklóssal a kolozsvári Egyetem osztályvezető tanárával volt. Kiemelkedő munka folyt a három nap alatt. Egy olyan technikát hozott el nekünk, mely nem a mélylélektant veszi alapul, hanem a testből indul ki és abból a gondolatból, hogy a színésznek érzelmi akrobatának kell lennie. Richard Schechner „Rasa Boxes“ gyakorlatáról van szó, mely 8 nagy érzelmi családot foglal össze. Ezeket a padlóra festett kis négyzetekbe kellett beleírnunk, majd azokba ki- és belépve megmutatni azt az aktuális érzetet, érzést, amibe éppen belépünk. Majd ezeket variáltuk, egymás után jártunk egyik „box“-ból a másikba. Még egy Antigoné-Kreón jelenettel is tréningeztünk.
Ha a szemináriumokból kiemeltem egyet, itt is kénytelen vagyok. Miklós óráit Prof. Nelson szemináriumaihoz hasonlítanám. Itt is valami teljesen újjal találkoztam, ami persze azóta sem hagy nyugodni, foglalkoztat és további munkára, ’keresésre’ ösztönöz.
Az utolsó workshop Widder Kristóf vezetésével történt. Nagyon jó volt végre valami mozgásos óra, hisz az egyetemen már május elején megvoltak a vizsgák és már nagyon hiányzott. Kristóf végtelen profizmussal, és pozitív energiával vezette le a három foglalkozást.
Zárszóként
Végtelenül hasznos, tanulságos és érzelmekben gazdag két hetet tölthettünk el Olaszországban. Igazi barátságok köttettek. Hogy miért merem ezt így leírni? Nem tudom… Ritkán szoktam sírni olyan angol vagy lengyel vagy olasz vagy román emberek vállán, akiket 14 napja ismerek. Pedig így volt. Talán körvonalazódik egy találka januárban a londoni baratokkal. Reméljük. Meglátjuk.
