Microsoft Office 365 Hallgatói Neptun Oktatói Neptun

F.I.N.D. Plus – Fekete Tamás beszámolója

A Schaubühne által szervezett Festival of International New Drama című esemény, színházi területen tanuló fiatalok számára szervezett nemzetközi találkozó. Az eseményt minden évben megszervezi a színház, főleg német és francia iskolákból hívnak tanulókat, illetve egy harmadik országból is szerveznek résztvevőket. A fesztivál keretein belül, a fiatalok napközben workshopokon vesznek részt, esténként pedig a fesztiválon szereplő előadásokat tekintik meg, amelyeknek hetven százalékát a Scahubühne produkciói teszik ki.


 

Amennyiben ezek az előadások reprezentatívnak tekinthetőek, mondhatom, hogy betekintést nyerhettünk a kortárs német színház működésébe. A workshopok közül kiemelném Grazyna Dylag két napos Grotowski technikán alapuló színész tréningjét. Ezen kívül nagyon hasznos volt a fesztivál az egyéb színházi kultúrákba és struktúrákba való betekintést lehetőségét illetően. Érdemes volt megismerkedni hasonló korú német és francia társainkkal, akikkel megbeszélhettük, hogyan működik az ő színházuk, nem csak az esztétikát, hanem a gyakorlati kérdéseket is tekintetbe véve: Milyen a finanszírozási rendszer, milyen alkotói formációk a jellemzőek, illetve milyen az oktatási struktúra, milyen metódusok szerint oktatnak színészeket, rendezőket, dramaturgokat, alkotókat.

Az előadások alkotóival legtöbbször egy szakmai beszélgetést szervezett a fesztivál. Ezen kívül beszélgettünk a színház főrendezőjével, Thomas Ostermaierral is, illetve részt vettünk egy beszélgetésen, ahol öt európai ország rendezője, köztük Mundruczó Kornél, az európai színház helyzetét vitatta meg a politikai és gazdasági helyzet tükrében. A fesztivál meghatározó aspektusa volt az európai politikai és gazdasági helyzet, és ezen belül kiemelt figyelem irányult a magyar politikai viszonyokra. Országunk meghívását a fesztiválra a különleges politikai helyzetnek is köszönhette. A szervezők különösen kíváncsiak voltak arra, mi zajlik Magyarországon. A német színház – ahogy az itt látott előadások, és korábbi tapasztalataim alapján is megfigyeltem – politikai orientáltságú, a látott előadások közül többen is megtörtént, hogy az előadás egyik dramaturgiailag fontos pontján a nézőket bevonták a játékba, megkérdezték véleményüket a felvetett problémáról, amit a körbejáró mikrofonon keresztül tolmácsolhattak. Ez számomra meglepő volt, ehhez hasonlót még nem láttam sehol. A viták legtöbbször valamilyen aktuális politikai vagy társadalmi kérdésre vonatkoztak, ahol a nézők, mint a társadalom szereplői, gyakorlatilag fórummá változatva a színházat megvitathatták helyzetüket.

Többször szóba került a beszélgetések során, hogy hogyan lehetne művészileg reagálni az adott magyar politikai helyzetre. Megkérdezték, hogy miért nem csinálunk előadást arról, ami politikai értelemben történik az országban. Nagyon érdekes probléma ez szerintem, ugyanis – de ez csak az én véleményem – politikáról közvetlenül nem lehet előadást csinálni, művészeti formát nem lehet alárendelni egy üzenetnek, vagy mondanivalónak. Egy utcai megmozdulás, amely gesztus értékű, viszont minősíthető színháznak vagy művészeti tevékenységnek, hiszen a cselekvéseknek szimbolikus jelentőségük van. Az a típusú, a társadalom kérdéseit érintő diskurzus, ami a német előadásokban megtörténik, nem vihető át egy másik színházi hagyományba, mint ahogy a politikai kultúra sem változtatható meg külső behatással, úgy a színházi sem. Társadalmaink különböznek, és különbözik a színház közösségben betöltött szerepe és funkciója is. Ami ott működik, amit ott színházként fogadnak el, azt valószínűleg máshol máshogyan hívnák, s ki sem alakulna, mivel más rendszerben élő emberek máshogyan reflektálnak önmagukra, és közösségükre. Az én válaszom ez volt: A politika megjelenik a színházban, mint ahogy megjelenik életünkben is. Ha valamit mondani szeretnénk életünkről, nem tekinthetünk el attól a közérzettől, amit a politikai helyzet eredményez, illetve mivel a színház reprezentálja közösségünk működését, bármit teszünk, tükröződik az, amit tág értelemben politikának nevezhetünk. Mindezek ellenére azt gondolom, lehet példának tekinteni a német politikai kultúrát, lehet próbálkozni eszközök és elemek átvételével színházban és közéletben is. Erre (is) volt jó ez a fesztivál, hogy megismerjünk más módszereket, kitágítsuk látókörünket, ötleteket kapjunk.

Vitatkoztunk a társulatszervezés lehetőségeiről. Gondolkoztunk azon, hol, milyen módszerekkel kellene élni az oktatásban, milyen támogatási rendszerre lenne szükség, hogy minél több új dolog jöhessen létre. Hogyan kellene támogatni a művészetet, és milyen rendszereket lehet alkalmazni a tehetségkutatásra, illetve gondozásra. Graham Whybrow megismertette velünk az angol mintát, ahol évente termelődnek ki fiatal drámaírók, akik legtöbbször sikeresek is lesznek.  

Leírom, hogy milyen különbségeket láttam az itthoni színházhoz képest, a látott előadások alapján: A néző pozíciója az előadásokban, sokkal tágabban értelmezett. A néző gyakran aktívan részt vesz egy előadásban, az által, hogy megszólítják, megkérdezik véleményét. A színész és az előadás folyamatosan kommunikálni próbál a nézővel, gyakran bevonva őt a játékba. A színházi kultúrába belefér az, hogy egy előadás négy és fél óra hosszú. Gyakoriak az aktualitásokra való utalások. Meghatározó jelentőségű a képi világa az előadásoknak, a szituációt sokszor a díszlethez való viszony alapozza meg. A dramaturgia elbírja a kitérőket. Nem kifejezetten célja az előadásoknak az egységesség érzetének keltése. A pillanatnyi hatáskeltés sokszor előnyt élvez a felépített dramaturgiai ívvel szemben, ugyanúgy a színészek játéka is inkább töredékekből áll össze, mint egy folyamatot ábrázolna.

Ami mindettől nagyon eltérő volt, az, az olasz Romeo Castellucci: Hyperion c. előadása. Az előadás egy képzőművészeti installációhoz volt hasonló, amelyben a színész a teremtett képi világ része, de magát az embert jeleníti meg minőségében. Az előadás didaktikusan közölte mondanivalóját, gesztusok vagy képi szimbólumok által. Számomra akkor működött az előadás, mikor a képek nem egy dekódolható üzenetre vonatkoztak. A produkció színházi eszközeit tekintve nem volt teljesen letisztult.

A legnagyobb színházi élményt a Grotowski workshop jelentette, ahol a teljes tudatos kontroll kiiktatását céloztuk meg.