Microsoft Office 365 Hallgatói Neptun Oktatói Neptun

Hosszú ideig tartott nekem ez a két metrómegálló

Interú Székely Krisztával - a 7óra 7 végzőseinket bemutató sorozatának darabja


Székely Kriszta rendezett már előadást drámából, filmforgatókönyvből, librettóból és regényből is. Azt ma már tudjuk róla, hogy a Katona József Színházhoz szerződött, mi arról beszélgettünk vele, amit meg lehet tanulni, és arról, amit meg kell élni.

► Éppen dolgozol valamiben?

„Nem szabad" címmel most csináltunk egy előadást a MÜSZI-ben, aminek a szövegét Ármin (Szabó-Székely Ármin) állította össze, és ami Csók Istvánnak és Vaszary Jánosnak a Képzőművészeti Főiskoláról való egykori eltávolítását dolgozta fel. Ennek a kultúrpolitikai retorikája borzasztóan hasonlít a mai retorikához. Tulajdonképpen semmit nem kellett csinálnunk a szöveggel: arcpirítóan megállt az idő.

► Szerinted a mai színháznak mennyire kell politikusnak lennie?

 

Images_28692
Székely Kriszta

Erre nincsen pontos válaszom. Az biztos, hogy kell foglalkozni a mindennapi dolgainkkal, legyenek azok társadalmiak, vagy személyes, emberi kérdések. Azt gondolom, hogy ilyen extrém helyzetben, amit én most Magyarországon érzek, alkotóként talán elkerülhetetlen, hogy az ember állást foglaljon. Ami nem azt jelenti, hogy a politikus színház mellett tettem le a voksom, de szerepel azok között a témák között, amik foglalkoztatnak.

 

► Neked mikor jelent meg az életedben a színház?

Már gyerekkorom óta színházi közegben voltam, balettintézetbe jártam, klasszikus balett szakon, és akkoriban nagyon azt akartam, hogy balett táncos lehessek. Később ez a fajta színházi lét szűkös lett a számomra, elvesztettem a motivációmat. Elfáradtam a fizikai kihívásokban is, a magasságom miatt a súlyomat is csak folyamatos éhezéssel tudtam tartani. Az egyik nap felkeltem, és azt mondtam, hogy nem csinálom tovább. Nálam a nagy döntések mindig így születnek.

► Innen hogyan jutottál vissza a színházhoz?

Akkor úgy álltam a világban, mint egy kíváncsi gyerek, eltűntem négy évre Ázsiában. Három hónapon keresztül motoroztam Kambodzsától Laoszig, és egy ottani színházban elkezdtem tréningeket tartani táncosoknak. Nem éreztem jól magamat, mert hiszen ha éppen előtte hagytam ott ezt az egészet, akkor most minek is csinálom voltaképpen ugyanazt?! Így nagyon hamar ki is szálltam belőle, és nyitottam egy kocsmát ami majd két évig csináltam. A laoszi történet nem túl szépen ért véget, meggyűlt a bajom a helyi igazságszolgáltatással is, kitört egy verekedés a helyemen. A dzsungeli létforma után nagyon vágytam valami egészen másra, ezért Kínába mentem, és Sanghajban éltem két évet. Partikat szerveztem egy Bar Rouge-ban. Kultikus sanghaji hely. Ezután jöttem haza.

► De nem egyenesen az Színműre?

Mindig is inkább ösztönös ember voltam, mostanában kezdem látni mennyire fontos a tudatosság. Nyertem egy ösztöndíjat egy filmes iskolába, és utána három évig a tévénél dolgoztam, majd ezt követően adtam be a jelentkezésemet a Színműre Székely Gábor és Bodó Viktor osztályába. 27 éves voltam, amikor felvettek. Az esetemben pont ennyi idő kellett ahhoz, hogy aztán alázattal tudjak ülni újra a padban, és hogy semmi kaland ne csábítson már a színházon túl.

► Miért Székely Gábor?

Azt éreztem, hogy olyan embertől akarok tanulni, akit feltétel nélkül el tudok fogadni. Úgy gondoltam, hogy a Székely Gábor – Bodó Viktor felállás el tudja érni, hogy a fiatalságomból adódó ki ha én nem alapállásomat el tudjam engedni. És ezt el is érte.

Mi az, amit a színházi rendezéshez el lehet sajátítani az Egyetemen?

 

Images_28693
Székely Kriszta

Azt gondolom, hogy szakmát lehet tanulni, és a rendezés is egy szakma. Ami ebben az esetben azt jelenti, hogy az ember többé kevésbé képessé válik a vízióit egy koherens rendszerré alakítani. Ami a gyakorlatban úgy néz ki, hogy amikor a tanárok megnézik azokat a jeleneteket, amiket csinálunk, rávilágítanak, hogy mi az, ami ebből nem érthető, vagy ami kívülről nézve nem azt jelenti, amit szeretnék, hogy jelentsen. Megtanítanak rálátni arra mit csinálsz, hogy távolabb tudj lépni a dologtól. Megtanulunk a dolgok mélyén keresgélni.

 

Olyan adottságok is szükségesek ehhez a szakmához, ami nem a művészi tehetséggel függ össze, hanem egyszerűen alkati kérdés, és nem tanulható.

► Milyen adottságokra gondolsz?

Például ahhoz, hogy ennyiféle embert egyben tudjunk tartani, egy nagy adag pedagógiai érzékre van szükség. Emellett bármennyire is demokratikus egy próbafolyamat, eljön az a pillanat, amikor képesnek kell lennem arra, hogy igeneket és nemeket mondjak. Hiába vannak valakinek irgalmatlanul jó víziói, ha ezt nem tudja átvinni a többiek felé, akkor hiába. Amíg egy festőnek csak egy vászonnal van dolga, nekünk embereket kell rávenni, hogy csinálják azt, amit gondolunk.

► Melyik tanáraid voltak meghatározóak a számodra?

A két osztályfőnököm mindenképpen. Viktor sokat volt külföldön, Székely Gábor viszont végigkísérte mindannyiunk öt évét. Hatalmas energiákkal van jelen mint tanár, és mint ember. Nagyon fontos találkozások voltak ezek – az osztály minden tagjának.

► Tudsz mondani olyan kurzust, helyzetet, pillanatot, ami a legkomolyabb töltetet adta az Egyetemen?

Volt sok meghatározó erejű kurzusunk, ám az igazi pofont a második napon kaptam. Miután felvettek a rendező szakra, volt egy megérkezés élményem, egy utolsó, gondtalan nyaram. Ám amikor bementem a második órára, és Székely Gábor elkezdte elemezni az Ivanovot, egy pillanat alatt kisujjnyira zsugorodtam, és csak hallgatni akartam, amit mond. Amikor megcsináltam egy hatperces Ivanov jelenetet, öt oldalt írt tele a legaprólékosabb megjegyzéseivel. Azt gondolom, ha ő nem lett volna, akkor nekem ez az egész most nincs.

Nagyon progresszív tanár volt, aki sosem bánta, ha a saját ízlését meghaladtuk. Hülyeséget mondok, de ha én neonsárgára festett kacsákkal képes lettem volna igazolni az Ivanovrendezésemet, akkor ő sosem mondta volna azt, hogy ezt színészeknek kellene játszania.

A Színmű tele van megszállottként gondolkodó elméleti tanárokkal. Földényi, Karsai, Kárpáti, Jákfalvi, Radnai és még sorolhatnám ezeket a mániákus embereket, akik egytől egyig inspirálóak voltak a maguk területén, és főleg abban, hogy megmutatták, micsoda energiákat igényel a tudás egy adott témában.

Az egyetemen az ember könnyen beleragad az Én kérdésébe, kutatásába. Székely egy ponton leült velem, és elmondta, hogy nagyon kedvel engem, érti, hogy valami egó tripben járok éppen, és ez normális is, de azért nem vagyok annyira érdekes, hogy ne kellene már lekattannom magamról. Hogy körbe kellene néznem a világban, és akkor több választ fogok kapni a kérdéseimre. Igaza volt. Rengetegszer rakott helyre emberileg is.

 

Images_25732
Fotó: Horváth Judit
Petra von Kant – Pelsőczy Réka

 

► Mindaz, amit elmondtál magadról, úgy tűnik, hogy a rendezéseidben is megjelenik. Mi az, ami aPetra von Kantban foglalkoztatott?

Sokáig azt gondoltam, csacsiság, ha egy alkotó a számára aktuális helyzeteket dolgozza fel: vannak olyan darabok, amiket az ember nagyra tart, és ezek közül választ. És mondjuk, aHamlethez nem várja meg azt a pillanatot, amíg az anyját valaki megb…sza a családból. APetrát ezzel szemben egy hatalmas csalódás után csináltam. A szöveg először Máté Gábornak jutott az eszébe, de végül az aktualitása miatt a próbák alatt egy kifejezetten személyes töltetű történetmesélés alakult ki belőle. Eleinte féltem is, hogy ha a dolog ennyire közel van hozzám, akkor vajon tudok-e mások számára is beszélni róla. Nem volt könnyű rávenni a színészeket arra, hogy ők is kezdjenek el kiszolgáltatottak lenni. Aztán végül mindenki megtalálta a maga dolgát, tanulságait ezekben az alakokban.

A másik nagy problémám az volt vele, hogy maga a dráma arra a hetvenes években bombasztikusnak számító állításra épül, hogy két nő szerelmes egymásba. És ehhez a dologhoz nem sokat ad hozzá. Rájöttem, hogy bármennyire is rosszul állunk a tolerancia tekintetében Magyarországon, ez a tény önmagában egy hazai színpadon is kevés. Az energiáim legnagyobb részét az kötötte le, hogy Pelsőczy Rékán keresztül a sorok közötti lukakat betömködjük egy olyan emberrel, aki egy identitáskrízisen megy keresztül, ami a mássága mellett abból is adódik, hogy sikeres nőként nem talál partnert magának. Ez szerintem, eredetileg nem volt benne Fassbinder fejében.

► A Petra von Kantot követően a Sárga hercegnőben ugyanúgy a kiszolgáltatottság jelenik meg.

Valószínűleg nálam az a helyzet, hogy amíg például az osztálytársaim bölcsész háttérrel érkeztek, vagy színjátszókból jutottak el a rendezéshez, addig nekem az élet különböző bugyrainak a megéléséből van sok. Onnantól kezdve, hogy eldobtam a spicc cipőt, az foglalkoztat, hogy a dolgok mélyére ássak és éljek, éljek, mindent megéljek. Néhány fontos ember elvesztésével is járt ez az út, de ma már azt gondolom, minden pontosan így jó, ahogy van. És nem tudok olyan anyagokkal foglalkozni, amitől nem szorul el a szívem.

A teljes interjú itt olvasható: http://7ora7.hu/hirek/hosszu-ideig-tartott-nekem-ez-a-ket-metromegallo