Microsoft Office 365 Hallgatói Neptun Oktatói Neptun

Karinthy, a Frici az Ódry Színpadon

Székhelyi József május 3-án, 19 órától adja elő Karinthy, a Frici című előadását az Ódry Színpadon, aminek bevételét a gyakorló színpad működtetésére ajánlja fel.


„Mindent elkövettem, hogy ne legyek zseni, nem tehetek róla” – kezdi Karinthy vallomását magáról. Ezért most elmondjuk mindenkinek a Kohn család történetét Karinthy Frigyesig. Történetek, arról, mi minden történt Karinthy életében, és mi minden forgott Karinthy fejében, bizonyított például, hogy Frici agyában született meg a Facebook gondolata, lásd: Láncreakció című novelláját. Történetek házasságairól, Bogáról és Bőhm Arankáról, a legendás szépségű orvosnőről, a Karinthy család gyerekeiről.

Miért visszük színpadra Karinthy életét?

Mert idén ünnepeljük 125. születésnapját, mert több volt, mint író, mert személyén keresztül be tudjuk mutatni az 1900-as évek első évtizedeinek irodalmi életét, mert mindenki tud idézni tőle valami szellemeset, bemondásait, vicceit, tréfáit..

Idézet Pista a gyöngykagyló című írásából:

„Mindenki dicséri és magasztalja a gyöngyöt, és magasztal bennünket, akiknek köszönhetik – mi pedig szegénységben és nyomorban tengődünk odalenn – mi, akik pompás gyöngyökről álmodozunk, amiket alkothatnánk még, ha boldogok lehetnénk! – így kesereg Pista, a gyöngykagyló a kereskedőnek.

Igen a kagylókat kihasználják, elveszik tőlük, amit alkotnak. Haszonnal továbbadják, árulják, mások élvezik, forgatják művüket, vele ékesítik magukat.”

A 125 éve született Karinthy-től azonban már semmit sem lehet elvenni. Igazgyöngye(i) valódiságát az utókor igazolja.
 

Karinthy szerepében: Székhelyi József

Karinthy írásaiból összeállította, színpadra alkalmazta:  Murányi Péter

Rendezte: Székhelyi József

Zongora: Kiss Domokos

Díszlet: DesignColor

Az előadás szünet nélkül játszódik, körülbelül 80 perc.

A bemutató időpontja: 2012. szeptember 5. Spinoza Színház

Az évad folyamán ezt követi a szombathelyi és a szolnoki bemutató.