Microsoft Office 365 Hallgatói Neptun Oktatói Neptun

Kettős interjú rendezőasszisztenseinkkel

2013 szeptemberében indult először rendezőasszisztens osztály egyetemünkön. Csizmadia Tibor tanítványai idén már végzősök. A 7óra7 interjúsorozatának legújabb darabjában Zágoni Nóra és Hodászi Ádám válaszoltak.


Zágoni Nóra

► Milyen egy ideális asszisztens?

Kiegyensúlyozott, toleráns, precíz. A kommunikációjában figyel a Grice-féle társalgási maximákra (nevet) … különben tényleg…: mennyiség, minőség, világosság, relevancia.
Karakán, strapabíró. (Ebből jó, ha három érvényes rám, de szerencsére nem ez volt a kérdés.)

 

Images_28130
Zágoni Nóra

► Hogy kezdted a szakmát, és hol dolgozol most?

 

Sokat jártam a Katona József Színházba, megismertem a ruhatárosokat, és az egyikük megkérdezte, nincs-e kedvem világosítani a csapatának a Tűzraktérben – bár akkor még a potméter szó jelentését illetően is voltak kétségeim. Nyilán elvállaltam… Ott kezdődött az addikcióm. Majd 3 éve produkciós asszisztensi posztot hirdetett a 011 Alkotócsoport…

► Az utóbbi időben inkább produkciós vezetőként működsz a 011-ben, kevésbé asszisztensként. Mi a közös bennük, miért szereted csinálni?

Több mindenen múlik, hogy megszerettem, ha bármelyik komponens hiányozna, nem tudnám csinálni. Egyrészt nyilván nem árt, hogy van valami múlhatatlan és viszonylag irracionális vonzódásom a kihívások iránt, hogy élvezem az emberekkel való folyamatos kapcsolattartást, azt, hogy mindig mindenkire figyelnem kell, hogy az utolsó energiáinkból is még segítjük egymást éjjel kettőkor… megvan a romantikája ennek a fajta egymásrautaltságnak és közös célnak. De emellé kell egy olyan csapat, akikben hiszek, akik miatt megéri, mert reflektálni, reflektáltatni akarnak a külvilágra, és úgy dolgoznak, gondolkodnak, hogy az engem is motivál. Plusz nálam szinte ugyanekkora jelentősége van, hogy több mindent csináljak, ahol a kreatív(abb) energiáimmal, az engem ért impulzusokkal, világ iránti kifogásaimmal, saját gondolataimmal is kezdek valamit, nemcsak másokéval.

► Mi volt a legfurcsább kérés, amivel fordultak hozzád egy próbafolyamat alatt?

Egyik vasárnap este tíz körül felhívtak, hogy másnap reggel hatra kell egy kismalac, amit majd zöldre festünk. Állítólag Keleti Márton is így szólt ki a Fel a fejjel! forgatásán, hogy „Egy elefánt rendel”… Dolgozott az Állatkertben ismerős, akivel még aznap éjjel tudtam beszélni, csak náluk épp hiány volt malacból, úgyhogy a kertvárosba kellett volna mennem szerezni egyet. Végül úgy döntöttünk, megoldjuk anélkül; pedig már épp elképzeltem, ahogy állok hajnali négykor a jobbomon Józsi bácsival meg a kölcsönsertésével, és hívom a Citytaxit, hogy egy kombit szeretnék.

► Mit kaptál a szaktól?

Mindenekelőtt a csöpögés felől közelíteném meg a kérdést…: egy szuper osztályt. Védőhálót. Csizire (Csizmadia Tibor osztályfőnök) és egymásra bármiben számíthatunk. A legtöbben az első munkáikat is az egyetemen keresztül kapták. Maga az oktatás nehezebb ügy, mert mi amolyan tanulópénz-osztály vagyunk – a színészmesterségnek megvan a hagyománya, de hogy mi az asszisztensmesterség, és hogyan kell tanítani, annak még nincs bejáratott útja. Asszisztensi helyzetgyakorlatokat csinálni, modellezni a szituációkat egy 16 fős osztályban nem egyszerű, márcsak azért sem, mert a munka jelentős részét a spontán katasztrófaelhárítás teszi ki (legalábbis a függetleneknél), arra pedig nehéz felkészülni, hogy például egy skodát hogyan kell másnapra a működőképességét megtartva háromba fűrészelni… Ezért egy-két praktikus dolgot leszámítva inkább kiegészítő, „érzékenyítő” tárgyakat tanultunk (munkaerőpiaci ismeretek, színháztechnika, pénzügy, súgás, ügyelés, dramaturgia, rendezés…), hogy tudjuk, hogyan közlekedjünk ebben a közegben, mindenbe belehelyezkedjünk egy picit, megérezzük a különböző területek lélektanát, lássuk a lehetőségeket és korlátokat. Erre jött rá a rutin-szerzés a második félévtől, amikor elkezdtünk belepotyogni a különböző produkciókba; egy év után már mindenkinek volt valamilyen gyakorlata.

► Melyik színházi forma áll hozzád a legközelebb, melyikben tudod jobban elképzelni a jövőd?

Talán inkább a függetlenben. Sosem bírtam igazán a kötöttséget, mindig próbáltam kiküzdeni magamnak egy kis szabadságot, emiatt mindig kicsit renitensnek éreztem magam. Gimiben például, érettségi évében, magántanuló lettem, hogy színházazhassak, és ne kelljen hétkor kelnem, a saját tempómban csinálhassam a dolgaimat. Az első független színházi munkámnál pont az a szabadságélmény csapott meg, amiben van egy egészséges rendszertelenség, a munka és az egymásra figyelés viszont mégis sokkal koncentráltabb, mint bárhol, amivel addig találkoztam. Akkor éreztem meg, hogy ez az élet való nekem, és ebbe a rendszerbe akarok és kivételesen fogok is tudni illeszkedni.

 

Images_28125
Zágoni Nóra, Hodászi Ádám

Kőszínházban egyébként nem lehetett volna megoldani a Garzonpánik című előadásunk főpróbahetét. Közben a jogon és a színműn is futott egy-egy vizsgaidőszakom, ráadásul akkor kezdődött az ötnapos 011 fesztivál, ami önmagában is non-stop munka volt – az életösztöneim is megkoptak, enni és aludni is elfelejtettem; az egyik „színházon kívüli” barátom megkereste anyukámékat, hogy legyenek szívesek felelős szülőkként csinálni velem valamit, mert ez már aggasztó. Nekem meg evidencia volt…

 

Mondjuk ez a kérdés 10 év múlva lesz érdekes, amikor majd vasárnaponként el kellene vinni a családot hódot kergetni vagy mit csinálni (Gátőrfutást és hódkeresést ajánl az állam a vasárnapi vásárlás helyett ), de „anyunak dolgoznia kell”…

Hodászi Ádám

► Mi az, amit az SZFE-n tanultál meg?

Azt, hogy a bölcsészkaron hallgatott színháztudomány és színházesztétika a való életben mennyire színházcsinálás. Kevesebb Erika Fischer-Lichte, Pierre Nora, Patris Pavis; több csodálatos, élettel teli élmény. Röhögéssel, vérrel, könnyel, szerelemmel és testek szexuális szikráival.

A tanáraink legalább kétharmadának volt kurzusterve, tőlük sok mindent lehetett tanulni. A művésztanároknál inkább az volt jellemző, hogy ha inspiráltuk őket, akkor jó órát, jó kurzust tartottak, ha nem, akkor nem. Gondolom, azt mindenkinek nehéz volt belőnie, hogy mit lehet egyszerre tanítani annak, aki most érettségizett, aki dramaturg vagy rendező szakon harmadrostázott, és akinek van már két diplomája. Nagyon nagy volt a szórás az osztályon belül, szerencsére mindenkitől tanultam valamit: értékes emberek. Mindannyian nagyon szeretjük a színházat. Szerettünk és szeretnénk még érte dolgozni. Ehhez képest a tizenhat fős osztályból talán ha egy embernek van szerződésajánlata. Sokan tovább tanulnak, vannak, akik más típusú munkát találtak, akár a színházon kívül is.

 

Images_28127
Hodászi Ádám

► Melyik darabokban dolgoztál eddig?

 

Az első munkám úgy lett, hogy Béres Miklós beajánlott Viktor Balázsnak a Philoktétészbe.Bazsi első rendezése nagyon jó meló volt: jó csapat, jó energiák. Úgy legyen, hogy hetvenévesen is melózunk még együtt! Idén is volt közös munkánk, Bizet Djamileh című operája. Csodálatos műfaj, az első napokban szinte csak a zene és az ének expresszív erején flesseltem.

Gyulay Eszternek nagyon hálás vagyok, mert hívott a Rosencrantz és Guildenstern halottba és aDon Quijotéba is segíteni. Előbbit Szikszai Rémusz, utóbbit Rába Roland rendezte. A Vádli és a Nézőművészeti Kft. nagyon jó csapatok, remek színészek, izgalmas próbafolyamat, ahol többféle feladatkörben is kipróbálhattam magam. Súgó, kellékes, öltöztető. Szeretnék még velük dolgozni. Valaki adjon nekik egy színházat, és ők hátha adnak ott nekem státuszt! (nevet)

Talán a legnagyobb páré az, hogy Kovács D. Dánielnek is asszisztense voltam a vizsgarendezésében, a Németországot is megjárt Baalban. Egyfelől, mert szputnyikos előadás, akik egy nagyon erős csapat, és a Bérháztörténetek óta a kedvenceim közé tartoznak. Másfelől, mert Danival még bölcsész korunkból ismerjük egymást. Mikor utána raktáros lettem, hiányoztak a közös Tűzrakteres idők.

► Mi volt a legnehezebb helyzeted?

A teljes interjú itt olvasható: http://7ora7.hu/hirek/kolcsonsertes-es-whisky