Microsoft Office 365 Hallgatói Neptun Oktatói Neptun

Köztársasági ösztöndíj pályázat a 2012/2013-as tanévre

A felsőoktatásról szóló – többször módosított – 2005. évi CXXXIX. törvény 104.§ (5) bekezdése,valamint a felsőoktatásban részt vevő hallgatók juttatásairól ...


A felsőoktatásról szóló – többször módosított – 2005. évi CXXXIX. törvény 104.§ (5) bekezdése,valamint a felsőoktatásban részt vevő hallgatók juttatásairól és az általuk fizetendő térítésekről szóló 51/2007.(III.26.) Korm. rendelet 24.§(4) bekezdésében foglaltak alapján a Színház-és Filmművészeti Egyetem  

pályázatot hirdet

KÖZTÁRSASÁGI ÖSZTÖNDÍJRA.

 

Köztársasági ösztöndíjra pályázhatnak az intézmény azon államilag támogatott illetve költségtérítéses, teljes idejű alapképzésben, mesterképzésben illetve egységes, osztatlan képzésben részt vevő hallgatói , akik a jelenlegi vagy korábbi tanulmányaik során legalább két félévre bejelentkeztek  és legalább 55 kreditet megszereztek.

 

A pályázat további feltételei:

Köztársasági ösztöndíjban  tanulmányi és szakmai  eredményeik  magas színvonalának megtartása céljából a felsőoktatási intézmények azon hallgatói részesülhetnek, akik

  • kiemelkedő tanulmányi eredményt értek el, illetőleg
  • szakmai területen kimagasló munkát végeztek

a  2011/2012-es tanévnek megfelelő oktatási időszakban.

 

 A köztársasági ösztöndíj  havi összege

 a  2012/2013. tanév  első négy hónapjára                          34 000,- Ft,/ fő /hó

következő hat hónapjáraa 2013. évre hatályos költségvetési törvény által meghatározott összeg.

 

A köztársasági ösztöndíj egy tanév időtartamára (10 hónapra) adható. Amennyiben a hallgató hallgatói jogviszonya bármilyen okból megszűnik (évhalasztás, tanulmányok befejezése), a megszűnést követően az ösztöndíj nem folyósítható.

 

A pályázatok beadásának határideje: 2012. július 2.

(Vas u. 2/D I. emelet  109., Tanulmányi Osztály)

Pályázati űrlap letölthető: a Neptun rendszerből.