Microsoft Office 365 Hallgatói Neptun Oktatói Neptun

Művészek, iparosok, sorsok

Tíz esetből kilencszer nem történik semmi. De a tizedik alkalommal… akkor megtörténik a csoda. Az erő, az energia, a hit olyan mértékű koncentrációja, hogy megtörténik.


Ezt tulajdonképpen egy színész is mondhatná. Persze a tízből egy az elég tehetséges szám. Lehet, hogy százból egy sikerül úgy. Vagy ezerből. Ki tudja. Brian Friel darabjában azonban nem színész mondja ezt, hanem egy hitgyógyász. Egy olyan ember, aki képes meggyógyítani a betegeket. Legalábbis néha. Frank eme képességét a show-business keretében kamatoztatja. Kérdés: ezt a képességet biztosan a szórakoztatóiparban kell kamatoztatni? Noha e kérdésre nem lehet egyértelmű választ adni, arra jó, hogy rájöjjünk: színészhallgatók miért gondolták, hogy éppen ezt a darabot kell az Ódry Színpad alatti falatnyi öltözőben színre állítani.

 

A kérdések… a kérdések eléggé csendesen indultak: páratlan és félelmetes tehetséggel ruháztattam-e fel? Igen, sajnálom. Szélhámos vagyok-e? – ez gondolom nonszensz. Mi ez, szerencse? – ügyesség? – illúzió? Miféle erőnek vagyok a birtokában? Használhatom? Mikor, hogyan? A szolgálója vagyok?

 

Images_16852

Hitgyógyász – Fehér László
 

Kétségek kétségek hátán. Mint minden művésznél. Mi a készségemhez való viszonyom? Aztán jön a következő lépés, legalábbis ideális esetben. Mire fordíthatom ezt a készséget? Belülről jön? Ha igen, meddig? És mi lesz, ha nem jön már? Egyáltalán: mi az, amit csinálok?

 

Abban áll, hogy képes vagyok valakit eltölteni a belém vetett hittel, vagy az önmagába vetett gyógyító hitet keltem föl benne? Végbe vihetném a gyógyítást hit nélkül is? De milyen hit kell hozzá? Önmagamba? – A lehetőségbe? – A hitbe vetett hit? És ez az erő fogyatkozik- e bennem? Lassan már csak játszod a szerepet, igaz? Kiégtél? És ez így ment és ment és ment. Hülyeség, nem? Tekintetbe véve, hogy tíz esetből kilencszer a világon semmi sem történt.

 

Images_16853

Hitgyógyász – Bán Bálint
 

A Színház- és Filmművészeti Egyetem harmadéves hallgatóinak öntevékeny produkciója ugyan a hetvenes évekbe kalauzol bennünket, és egy „hitgyógyász” tevékenységéről szól, csakhogy a Fehér Balázs Benő által rendezett produkció szereplői minden erejükkel önmagukról beszélnek. A saját kérdéseik vannak benne. A három nézőpontból négy monológon keresztül előadott történet a tehetség, a munka, a kapcsolat kérdéseit taglalja, amelyből nem éppen a felhőtlen és önfeledt feloldódás tűnik a művész osztályrészéül, hanem szinte az ellenkezője. A folyamatos bizonytalanság. A minőség széles skáláján való elhelyezés kérdése: a semmilyentől a jellegtelenen és középszerűn át a megfelelőig és a tökéletesig. A magánélet szinte eleve elrendeltetett lehetetlensége. A művész önmagával folytatott harcának kudarca. A siker, amiről szinte alig tud valaki, és a kudarc, ami rögtön közkinccsé válik.

 

Szorító dolgok ezek. A Hitgyógyász szereplői pedig küzdenek, hogy megtalálják a figurák igazát, miközben teljesen egyértelmű – és csak utólag döbben rá az ember, hogy szimbolikus is, ráadásul duplafenekűen –, hogy éppen az öltözőben vagyunk, az Ódry Színpad alatt. A reális múlt és jelen egy szürreális síkkal keveredik, ahogyan a darab szereplőinek nézőpontjai is el- és átcsúsznak egymáshoz képest. Közben hol slágerdallam szól valami régi lemezről, hol vértócsa keletkezik az ajtó rése alatt. A színészeknek amúgy sincs könnyű dolga, ám a három ember négy monológja mindvégig érdekes tud maradni, mégpedig a jelen idejű és élő kommunikáció miatt, ami folyamatosan tőlünk is koncentrációt vár el. Ám a jól vezetett ritmus, illetve az, hogy gyakorlatilag minden mondatnak múltja és sorsa van a színészek előadásában – dramaturg: Fekete Ádám – segíti ezt a koncentrálást.

 

Images_16855

Hitgyógyász – Ostorházi Bernadett
 

Fehér László (Frank) a hitet éppen a kétségekkel teszi teljessé, kérdései elevenek, a tehetségét feldolgozni nem tudó művészt (iparost?) jeleníti meg élő erővel, Ostorházi Bernadett (Grace) a feldolgozhatatlan veszteséget és a ragaszkodást, a megfáradt, a múlt terhével élő asszonyt mutatja hitelesen, Bán Bálint (Teddy) pedig egyszerre kívülről és belülről láttatja Frank és Grace, illetve az üzlet és a tehetség viszonyát, amint az Angliát végigjáró, majd Írországba visszatérő, tragikus véget érő Frankről mesél.

 

A tanulság pedig csak annyi, hogy a múlt azért van, hogy használjuk a tapasztalatait. A sok kérdésre persze ez sem ad választ, de dönteni segít. És máris jelentős a haszna – ahogyan ennek az előadásnak is. Mert megtörténik.

 

Forrás