Microsoft Office 365 Hallgatói Neptun Oktatói Neptun

Nem Alaptörvény-ellenes az SzFE-t érintő kormányrendelet

Az Alkotmánybíróság elutasította az SzFE volt Hallgatói Önkormányzatának kezdeményezését.  Az Alkotmánybíróság mai tájékoztatása alapján:  A Kormány 2020. november végén hatályba lépett, a most vizsgált rendeletében foglaltak alapján rendkívüli helyzetben, így a járványügyi veszélyhelyzet ideje alatt a fenntartó megállapíthatja, hogy a tanulmányi kötelezettségek jogszerű teljesítésének feltételei nem állnak fenn vagy nem biztosíthatók, és a felsőoktatásban résztvevők […]

Az Alkotmánybíróság elutasította az SzFE volt Hallgatói Önkormányzatának kezdeményezését.

 Az Alkotmánybíróság mai tájékoztatása alapján:  A Kormány 2020. november végén hatályba lépett, a most vizsgált rendeletében foglaltak alapján rendkívüli helyzetben, így a járványügyi veszélyhelyzet ideje alatt a fenntartó megállapíthatja, hogy a tanulmányi kötelezettségek jogszerű teljesítésének feltételei nem állnak fenn vagy nem biztosíthatók, és a felsőoktatásban résztvevők számára a rendkívüli helyzettel érintett félév nem számít bele a finanszírozott félévek számába. Az Alkotmánybíróság megállapította továbbá, hogy a rendelet szabályozása a felsőoktatáshoz való jogot szükséges és arányos mértékben korlátozza, mert az kizárólag a veszélyhelyzet időtartamára vonatkozik, és egy speciális jog gyakorlását teszi lehetővé a fenntartó részére, a felsőoktatási intézmény szenátusának egyetértésével.

 

További részletek: www.alkotmanybirosag.hu