Microsoft Office 365 Hallgatói Neptun Oktatói Neptun

Papp Endre és Varsányi Péter a Titánium pályázat nyertesei

A beérkezett 43 pályázatot a Füge munkatársai bírálták el, a döntésük alapján a TITÁNium Mentor Program résztvevői Papp Endre és Varsányi Péter az SZFE végzős hallgatói valamint Székely Rozi.

Negyedik alkalommal hirdette meg a Füge Produkció a TITÁNium Színházi Projekt pályázatát.

Idén  olyan fiatal színházi alkotók (rendezők, dramaturgok, látványtervezők, színházi csapatok képviselőinek) jelentkezését várták, akik egy alkotói koncepció megvalósítása mellett szeretnének alaposabb ismeretet, illetve tapasztalatot is szerezni egy produkció kivitelezésének a folyamatáról, annak egyes lépéseiről.

Varsányi Péter a kaliforniai ámokfutóként elhíresült amerikai fiatal, a nyolc ember életét kioltó Santa Barbara-i vérengzés elkövetőjének Elliot Rodgernek a történetét viszi majd színre A megtorlás napja címmel. A színházi nevelési előadást Hajós Zsuzsával közösen készítik el, főszereplője pedig az V. éves bábszínész hallgató Kovács Domokos lesz.

Papp Endre Babits Mihály első regényéből, a Gólyakalifából készíthet monodrámát. Az egyszerre lélektani és detektívregény a személyiség hasadás és személyiség-megkettőzés modern lélektani földolgozása.

Az öt hónapos mentor program keretében – mely 2017. január 1-től május 30-ig – a kiválasztott alkotói koncepciók kidolgozása mellett a mentoráltak megismerkednek többek között a produkcióvezetés, a pályázatírás és a sajtózás feladataival, részt vesznek technikai bejáráson, technikai tervelfogadáson, beszélgetéseken a Füge partnerintézményeinek vezetőivel (pl. Trafó, MU, Szkéné). A mentoráltakat a koncepciójuk művészi kidolgozásában egy, a nyertes pályázóval közösen kiválasztott és felkért szakmai konzulens segíti, illetve a projekt létrejöttében egy produkciós vezető támogatja majd a munkáját. Az elkészült előadás a következő, 2017/18-as évadban kerülhet bemutatásra.