Microsoft Office 365 Hallgatói Neptun Oktatói Neptun

Szerintem nem válaszok, pillérek kellenek – interjú Vecsei Miklóssal

Vecsei Miklós H. a színészetet is szolgálatnak tekinti, és úgy érzi, ahogy korábban a verseiben, a színpadon is Istennel beszélget. Nagy családban él, és nagy családra vágyik. A színházban pedig tíz év múlva is ugyanazokkal dolgozna, akikkel most. A 7óra7 végzős színművészeinket bemutató sorozata.


Az első, színészhallgatónál nem mindennapos adat, amire az interneten a nevedre rákeresve rábukkantunk, hogy öt évvel ezelőtt – még 18 sem voltál akkor – megjelent egy versesköteted, Györe Balázs ajánlásával (Égszilánk a matracon, Barrus Könyvkiadó, 2010 – a szerk.). Hogy viszonyulsz ma ehhez a kötethez és a versíráshoz?

Már nem tetszik. Túl bő, ma szikárabban fogalmaznék. Örültem neki, bár volt egy olyan ellenérzésem, hogy itt ül a szomszéd asztalnál Jónás Tamás és Borbély Szilárd, őket olvassátok, ne engem! Egyébként a költészet ugyanazt jelentette nekem, mint most a színészet, mármint nem úgy, hogy egyik a másikat pótolja, hanem amikor írok, nem érzem azt, hogy nem játszom, és amikor játszom, nem érzem úgy, hogy éppen ne írnék. Csak keresem, és néha látom azokat a lehetőségeket, amelyekben én mint művészember jó szolgálatokat tehetnék. Hívő lévén mondhatom, hogy Isten az, aki ezeket a témákat, szolgálatokat bennem átfogja. Ő benne van minden versemben, szerepemben, türelmetlenségemben, rosszaságomban. A Vízkeresztben elveszítem a kishúgomat, aTimonban ellök magától az, akire a legnagyobb szükségem van. Ilyenkor a színpadon beszélgetek a Jóistennel, hogy : értem… és akkor, hogyan tovább „barátom”?

 

Images_28045
Vecsei Miklós

 

► Édesapád a Máltai Szeretetszolgálat alelnöke. Mennyire határoz meg téged a családod, és az a szociális érzékenység, amit otthonról hoztál?

A testvéreim mindennél fontosabbak. Nem volt könnyű gyerekkorunk, mert bár a szüleink mindketten remek emberek, nem mindig volt köztük jó viszony. Ilyenkor mi, testvérek egymásban tartottuk a lelket. Van egy mozgássérült, hihetetlenül rendes bátyám, a Badó, ő nevezett el Hasinak, amikor még édesanyám hasában voltam. Innen a H. a nevemben. Rossz érzés, hogy már nem tudok annyit vele lenni, amennyit szeretnék, de ez a Hasi hozzá köt. A szüleim hivatásának hatására szerettem volna, ha szociális munkát végezhetek.

 

Images_28042
Vecsei Miklós testvéreivel

Mindenképpen az elesettek segítésének akartam szentelni az életem, az első szerelem végén az is megfordult a fejemben, hogy pap leszek, de közelebbről látva a nyomort, realizálódott bennem, hogy nem csak odaadás szükséges, hanem türelem és feltétel nélküliség is. Megijedtem magamtól, de ugyanakkor közömbös voltam a saját jövőmmel és sorsommal kapcsolatban. Egy jó találkozásért odaadtam volna a fél életem, ahogy most is. Ezek az őrlődések vezettek el az íráshoz, majd a színházhoz, és gimnáziumi éveim alatt kezdtem megfogalmazni magamnak, hogy az én szociális munkám a színház lesz, és ez az ars poeticám az egyetemi évek alatt csak szilárdabb lett. Nem mondom, megküzdök az állításért, de bízom benne, hogy ez így van, így lehet. Latinovits fogalmazott így: „mániákusan hiszek abban, hogy az értékek egészséges összefogása, az előrevivő közös akarat, vagy ahogy sportnyelven mondják, a jó csapatmunka, amely tudáson és a szereteten alapszik, az első és utolsó lehetőségünk a gyógyuláshoz, a fejlődéshez. Ezt szeretném elérni, ezért perelek.”

 

Sajnos a szakmában ezért a gondolatért ma már sokan kinevetnének vagy lenéznének, ugyanakkor a nyomorral való szembesülés segít nekem abban, hogy büszkén küzdjek ezekkel a hergelőkkel és farizeusokkal, akik széthúzásukkal megmételyezik a színházi életet és a magyar közéletet. Szomorú látni az egymásra fröcsögő embereket, akik komolyan elhiszik, hogy az ő színházzal kapcsolatos problémájuk „valós” probléma. Nem ezek a problémák. Szerintem. Tudom, hogy közhely, de akkor is szégyenlem magam, hogy pár száz kilométerre tőlünk ezrek halnak meg, ISIS, Boko Haram stb., mi meg kéjelgünk a színház-politikai hergelésben, és nagyon kevés ember van, aki a problémákat megoldani akarja és nem szítani. Úgy érzékelem, hogy a médiának is nagy a felelőssége mindezek leegyszerűsítésében. Fröcsögni a legegyszerűbb dolog, megoldást keresni viszont nagyon nehéz: ahhoz le kell ülni beszélni, gondolkodni, és el kell fogadni, hogy a másik oldal igazsága is egy oldal igazsága. Kiábrándító számomra, hogy a magát liberális gondolkodónak tartó Koltai Tamás, aki az egyetemünk tanára is, le meri azt írni az Élet és Irodalom hasábjain, hogy az XY színház megtalálta nézőkörét, na de rossz arcúak, pedig eddig jó arcúak jártak oda… Csak sajnálni tudom.

(Koltai Tamás általunk talált cikkében szó szerint ez szerepel:
„Az előadások minőségénél is riasztóbb a közönség minősége. Ha egyszer sikerülne leszokni a színházi néző tabusításáról, szembenézhetnénk azzal a tetemes kárral, amelyet a Nemzetibe mesterségesen, szinte ingyen becsődített tompa közönségnek a színházművészettől való elidegenítése okoz. /Nemzeti planta, avagy egy pótszínház tengődése, ÉS, 2015. február 13./ – a szerk.)

 

Images_27834
Fotó: Badinszky Tolvaj Annus
Athéni Timon

 

► Hatalomról, pénzről, intrikákról beszéltek a nemrég bemutatott Athéni Timonban is, amit osztálytársatok, ifj. Vidnyánszky Attila rendezett és te fordítottál. Shakespeare-t fordítani hatalmas kihívás. Milyen elvek szerint dolgoztál?

Az első és legfontosabb az volt, hogy ne szarjak be Shakespeare-től. (nevet) Az eredeti szövegből dolgoztam, mindössze négy Szabó Lőrinc-sor maradt benne. „Fedőt föl! Kutyák, lefetyeljetek!” – ez annyira ismert, hogy egyszerűen nem ér újrafordítani, mint ahogy a „Lenni vagy nem lenni” se lesz „vagy vagy, vagy nem vagy”. Fél évig dolgoztam vele, ebből három hónap nagyon intenzív munka volt. Úgy szerettem volna a mához közelíteni, hogy ne legyen benne szleng. Igaz, a like-ot benne hagytam, de az az eredetiben is like, ezen a ponton Shakespeare és a facebook összeért. (nevet)

► Miért éppen ezt a darabot választottátok?

Timont Attila választotta. De engem is telitalált Timon dilemmája. Sokszor érzem, hogy a metsző őszinteség és a „puszta” lenne az én értelmem, de nem vagyok hozzá elég bátor. Lehet, valaminek történnie kéne hozzá.

► Ebben az előadásban mind a hét fiú játszik az osztályotokból. Hogy vagytok ti egymással?

 

A teljes interjú itt olvasható: http://7ora7.hu/hirek/szerintem-nem-valaszok-pillerek-kellenek