A színházról szóló beszéd izgalmas dialektusa, amikor a színházat csinálók maguk írják le, mit gondolnak saját színházi hagyományukról, saját alkotói jelenükről. A magyar színháztörténetben mindez erős vonulatként észlelhető akár Egressy Gábor, akár Déryné, akár Blaha Lujza naplóiból, Hevesi Sándor levelezéséből, Németh Antal tanulmányaiból.

A Színház- és Filmművészeti Egyetem lassan másfél évszázada intézményi központja a színházcsinálók képzésének, itt egy campuson tanulható az alkotói folyamat minden fázisa, miképpen a róla szóló beszéd formálása is. Ezért helyénvaló a felismerés: kapjanak nyilvános teret azok az elemzések, melyek a színházcsinálók munkáiról itt készülnek, ebben az alkotásközeli műhelyben.

A füzetek fiatal gyakorló dramaturgok füzetei. Ők pályájuk elején úgy definiálják szakmájukat, hogy elemzőn kérdeznek saját hagyományukra, a magyar színháztörténeti kánonra. A dramaturgok a megfigyelő, elemző, író-olvasó alkotó szakember pozíciójából néznek mestereikre, s a létrejött írások mindenek előtt a megértés szándékát hordozzák.

A füzetek generációkat kötnek össze. Így értik, így viszik tovább a fiatal színházcsinálók a szakmájuk legnagyobbjainak műveit. Az írások, a fordítások kísérletek, műfajukban, a work in progress-ben rejlő innovatív felismerést és a néha előforduló esetlegességet is hordozhatja.

Jákfalvi Magdolna

sorozatszerkesztő