Microsoft Office 365 Hallgatói Neptun Oktatói Neptun

Vérnász az Ódry Színpadon

Frederico Garcia Lorca a spanyolt költészet egyik meghatározó alakja, de drámái is legalább olyan jelentősek. Közülük is a legtöbbet játszott a Vérnász.

A Színművészeti Egyetem első vizsgaelőadása ebben az évadban ez volt, Horváth Csaba rendezésében, és a negyedéves színészosztály előadásában.


Nagyon vártam az előadást, mert a tavalyi első nyílt bemutatójuk, a Diótörő után az egyik legjobb színészosztálynak tituláltam őket. Szinte mindenkit megjegyeztem elsőre. Így most fel is tűnt annak a hiánya, aki most éppen nem volt jelen.

   A spanyol író drámai balladája nagyon sok lehetőséget rejt a tehetséges színészeknek, és azt hiszem, bátran kijelenthetjük, hogy Marton László, Hegedűs D. Géza és Forgács Péter osztályának ezt sikerült is teljes mértékben kiaknáznia.

   A feudális rendszerben  játszódó, és azok normarendszereit még mindenáron betartó társadalomban, ahol – főként nőként – a merev szabályokkal igencsak nehéz helyzetbe kerül egy szerelmespár, ha nem tartoznak ugyanabba a kasztrendszerbe. Ez a helyzet áll elő, ahol a hamarosan férjhez menő menyasszony még mindig nem tud elszakadni lelkileg az egykori szerelmétől, a szegényebb osztályba tartozó Leonardotól.

Vernasz_Vadocz Peter_5k-horz.jpg

  A tragédia előre van vetítve, és a dráma másfél órája olyan feszes dramaturgiát követ, hogy nem hagyja a nézőt egy pillanatig sem feszültség nélkül.

   A ritmusos, spanyol táncot idéző koreográfia erre külön rá is segít. Az előadás belépője is egy virtusos és szenvedéllyel teli tánccal kezdődik – ami néha közben is beékelődik – már ezzel felizzítva a hangulatot. Majd rögtön balladisztikus hangulatot kap az egész, megismerve a vőlegény családjának sorsszerűen tragikus történetét. Magával ránt az egész, egyre beljebb kerülve a sűrűjébe és egyre inkább biztosak lehetünk abban, hogy itt nem lesz happy end. De nagyon nem.

Vernasz_Hrotko Balint_3k-horz.jpg

   A Vérnász a Hevesi teremben debütált, ahol díszletként pár szék és néhány térelválasztó elem szolgált, ezért minden figyelem a színészek játékára irányult. A testiség végig nagyon hangsúlyos volt, központi eleme a dramaturgiának. A csupaszság, a dinamikus mozgás, néha már-már akrobatikus jelleggel, az izzadó testek nyersessége a darab dinamikáját éppúgy erősítette, ahogy a közönséget is bevonta és érzelmi reagálásra késztette.

   Szabó Erika kiváló és sokszínű játéka kimagaslott, de mint már a Diótörőnél a tavaly írtam: most is mindenki játéka lenyűgözött.

   Újranézném.

 

Forrás