A hallgatók kicsit megszeppenve, elfogódottan álltak Balog Zoltán emberi erőforrás miniszter, Palkovics László oktatási és Hoppál Péter kulturális államtitkár, valamint az újságírók gyűrűjében az Uránia Nemzeti Filmszínház emeleti kávézójában, mint mondták „nem számítottak ekkora felhajtásra”, zavarban voltak a rengeteg kamerától és fényképezőgéptől, mert ahogy Bettina nevetve fogalmazott: „még nem vagyunk ehhez hozzászokva”. Végtelenül boldogok és nagy megtiszteltetésnek tartják, hogy ők lettek a díjazottak. Amikor a hétvégén telefonon értesültek a hírről, mindketten próbáltak, hiszen jelenleg javában zajlanak az egyetemen a különböző vizsgák, úgy hogy igazán csak most kezdik felfogni, mit is jelent mindez. Bettina még sohasem, Dávid korábban már találkozott Törőcsik Marival, de „ilyen közelről”, személyesen még neki sem nem volt alkalma jelen lenni a művésznő társaságában és beszélgetni vele. „Fantasztikus volt, ahogy és amiről beszélt. Csodálatos volt” – mondja Dávid, „Nem is tudom, hogyan képes valaki arra, hogy nyolcvan évet néhány percbe sűrítsen, mégis ahogy beszél, úgy érzi az ember, az egész életét adja át” – teszi hozzá Bettina. A művésznő hozzájuk intézett szavaiból és tanácsaiból Bettina számára a legfontosabb talán az volt, „hogy mindig, amikor kimondunk egy mondatot, gondoljunk arra, miért mondjuk ki. Csak így fog tudni megszületni az adott pillanat vagy jelenet”. Dávid azt emeli ki, amikor Törőcsik Mari azt mondta magáról, hogy kevésbé tud megfogalmazni dolgokat, mint érezni, amivel személy szerint maga is nagyon egyetért. Nagyon lényeges és megszívlelendő tanácsnak tartja azt is, hogy milyen fontos a létezés a színpadon, „nem színjátszani kell, hanem lenni, de létezni önmagában kevés, tudni kell, hová nézek, és mit gondolok” – idézi a művésznőt, aki arról is beszélt, mennyire kell figyelni a kollégákat, ki hogy próbál, kit érdemes nézni, mit lehet ellesni. Vizi Dávid ezzel a dologgal épp most ismerkedik, Zsámbéki Gábor és Fullajtár Andrea III. éves növendékeként ugyanis első alkalommal dolgozik az egyetem falain kívül. A Katona József Színházban június 4-én mutatják be Shakespeare Minden jó, ha vége jó című vígjátékát Zsámbéki Gábor rendezésében, melyben több tanítványa is szerepet kapott. Mint mondja, családias a légkör a Katonában, „kicsit olyan, mintha még mindig az osztályban lennénk”.  A finisben vannak, és úgy érzi, szükség van rájuk, sok feladatot bízott rájuk a tanár úr. „Sok kicsi jelenlét, de Elek Ferenccel két nagy jelentünk is van, amiben igazán meg tudunk mutatkozni, úgy hogy nagyon várom már a bemutatót, nagyon izgulok, milyen lesz.”

Józsa Bettina, aki Novák Eszter és Selmeczi György osztályában zenésszínész szakirányon tanul még messze van attól, hogy külsős munkát kaphasson. Az első két év a műhelymunkáról szól, a jövő tanévben kerülnek majd fel az egyetem saját színpadára, az Ódryra, ahol már nem csak etűdöket és jeleneteket készítenek, hanem teljes előadásokat hoznak létre. Az idei félévben dzsesszt énekeltek, Gershwin és Cole Porter dalaival ismerkedtek, túl vannak a színészmesterség vizsgán, de még előttük áll a nagy kihívás, a zenés vizsga, ahol operett részleteket adnak majd elő. „Az osztályfőnökeim és mindenki, aki tanít ezen az egyetemen, egytől egyig csodálatos ember. Ez a két év fantasztikus volt, úgy érzem, a kisebb kudarcok ellenére, amik elkerülhetetlenek, a végeredmény mindig jó lett. Izgatottan készülök a jövő évre.” A hallgatók a díjátadót követően lelkesen adtak interjút a különböző médiumok újságíróinak, majd sietve távoztak, hiszen várta őket a munka a próbateremben és a színházban.