Microsoft Office 365 Hallgatói Neptun Oktatói Neptun

ZENE 150 – a Színház- és Filmművészeti Egyetem zenei arcai

Szintetikus műfajok állnak a Színház- és Filmművészeti Egyetem képzéseinek fókuszában, s ezeknek a zene organikus része. Intézményünk fennállásának 150 éve alatt számos nagy tanáregyéniség dolgozott itt, aki zeneszerzőként, előadóként, operarendezőként, operaigazgatóként a komolyzenei élet prominens képviselője volt. A zenei hagyományok folyatásának és megerősítésének tekintjük a Zeneakadémiával 2011-ben közösen alapított Alkalmazott zeneszerző szakirányt, melynek keretében színházi és filmes zeneszerzést tanulhatnak a diákok. A zeneszerző növendékek és az SZFE diákjai koprodukciós műveket hoznak létre, együtt tanulva a kollektív alkotás folyamatát.

November 29-én ennek a szakiránynak két, tavaly végzett hallgatójától láthattak-hallhattak egy-egy zenés színpadi művet, melyek BA diplomakoncertjükön hangzottak el 2014-ben a Zeneakadémián. Mindkét mű Oscar Wilde egy-egy meséjén alapul: Lustyik Ákos A boldog herceget dolgozta fel zenés formában, Mátyássy Szabolcs A csalogány és a rózsá-ból írt kamaraoperát.

A két zenés előadás között, a Nádasdy teremben egykori zenetanárunkra, Petrovics Emil zeneszerzőre emlékeztünk olyan neves vendégek közreműködésével, mint Deák Krisztina, Galambos Erzsi, Sellő Hajnal, Anger Ferenc, Papp Gábor Zsigmond és Szinetár Miklós. A beszélgetést Krizsó Szilvia vezette.


A Boldog herceg c. kompozíció 15 zenei tétellel körbeszőtt mese.  A zene dramaturgiai funkcióját tekintve változékony: hol reaktív, hol aláfestő, hol önálló. Karaktere mindvégig a Fecske kettősségét hordozza, melynek látszólagos könnyedsége, vagy szomorkás lírája mögött az önfeláldozás drámaisága feszül. Motívumokban igen, hangszerelésben azonban nem található egyértelmű hozzárendelés a Herceg és a Fecske figurájához. A kisméretű zenekar alkalmas arra, hogy a színes, változatos hangzáskép megtartása mellett biztosítsa azt az intimitást és vékonyságot, amit a darab dramaturgiája megkíván.

A szerző a darabot a 2014-es diploma előadására komponálta, melyet most kis mértékben átdolgozott formában tárt a közönség elé.

Előadók:

Mesélő: Hegedűs D. Géza

Közreműködik a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem jelenlegi és végzett hallgatóinak kamarazenekara

Vezényel: Serei Zsolt

Mátyássy Szabolcs: A csalogány és a rózsa c. kamaraoperáját három énekesre és egy színészre komponálta. 

A szerző így ír a darabról:

A darab alapötlete Marton László Tanár Úrtól származik, amiért nagyon hálás vagyok neki. Ugyanúgy, mint Szöllősi Barnabás barátomnak is, aki a mese szövegét maximálisan tiszteletben tartva, kifejezetten „zeneszerzőbarát”, ugyanakkor a szöveg karcosságát teljes mértékben megtartó irodalmi, talmi csillogástól és pátosztól mentes librettót alkotott.

Zenei apparátusát tekintve szándékosan ensemble (fr., ejtsd: anszambl) együttesre íródott, ami lehetőséget nyújt arra, hogy a zenészek mind szólisztikusan, mind homogén zenekarként is érvényesen tudjanak megszólalni.

A mese nem szépelgő, nem hatásvadász. Ezt próbáltam követni komponálás közben én is.

 A mű, – akárcsak Oscar Wilde többi meséje- egy különös hangulatú tanmese barátságról, szerelemről, önfeláldozásról. A legmélyebb transzcendentális érzékektől, a közönyön át, egészen a mindent kitaszító racionalizmusig. Tiszta, szikár és fájdalmas. Egy megváltástörténet.

Közreműködik:

            Darázs Renáta

            Rajk Judit

            Cseh Antal

            ifj. Vidnyánszky Attila

            a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem jelenlegi és végzett hallgatóinak kamarazenekara

            Vezényel: Serei Zsolt