Microsoft Office 365 Hallgatói Neptun Oktatói Neptun

Zsombolyai Jánosra Báron György emlékezik

Zsombolyai János egyetemi tanárra, az egykori Filmfőtanszak volt vezetőjére Báron György a Filmvilágban megjelent írásával emlékezünk.


Zsombi

A magyar filmművészet aranykorának, a hatvanas-hetvenes éveknek egyik legfontosabb képalkotója volt. Operatőrként kezdte, majd rendezőként folytatta. A Szevasz Vera, a Bohóc a falon, a Nyár a hegyen, a Kitörés izgatott és érzéki képein ott tükröződött az akkori fiatal nemzedék izgatottsága és érzékisége. A világot, de legalábbis a filmművészetet felforgatni vágyó lendület. Nem sokkal később Gaál István Holt vidékében, majd a Bacsó-szatírákban, köztük a legendás A tanú-ban már az érett, kiforrott mester lép elénk.

 

Mindenfajta stílusban emlékezeteset alkotott, a zenés vígjátéktól a drámáig. Herskó János, Simó Sándor, Sándor Pál, Bacsó Péter, Gaál István, Szörény Rezső, Rényi Tamás, Kézdi- Kovács Zsolt alkotótársa volt. Nem tolakodott az előtérbe, alkalmazkodott a különféle rendezői stílusokhoz, ám minden általa fotografált filmen ott az összetéveszthetetlen kézjegye. Első önálló rendezése, a Kenguru nemzedéki kultfilmmé lett, következő két munkája, a Kihajolni veszélyes és a Vámmentes házasság olyan egyszerre könnyed, szórakoztató, ugyanakkor igényesen megformált mozidarabok, amilyenek máig fájóan hiányoznak a hazai palettáról. Queen-koncertfilmje a műfaj kiemelkedő darabja, tanítani lehetne a világ összes filmiskoláján.

 

Az aranykor, amelynek féltett gyermeke és alakítója volt, lassanként kifulladt, véget ért, Zsombi 1994 óta, azaz vagy húsz éve nem állt sem rendezőként, sem operatőrként a kamera mögé. Páratlan tudását és tapasztalatait a később egyetemmé lett Színház- és Filmművészeti Főiskolán kamatoztatta, filmesek generációit indította el a pályán. A Filmfőtanszak vezetőjeként jó ideig a „főnököm” volt, közelről figyelhettem azt a fajta megértést, türelmet és nyugalmat, amellyel azokban a nem könnyű években a filmes oktatást szervezte-irányította, hallatlan empátiával és segítőkészséggel, mindig – ahogy ő mondta – „a gyerekek” érdekeit tartva szem előtt. A gyerekek azóta felnőtté lettek, s minden munkájukban ott tükröződik Zsombi, a filmprofesszor igényessége, profizmusa. Aztán, ahogy két évtizede a filmkészítésből, tíz éve az oktatásból is finoman, elegánsan – mert finom, elegáns, szép férfi volt – visszavonult.

 

Makacs betegség kínozta, ám mi mindig reménykedtünk, hogy egyszer majd újra megjelenik a Szentkirályi utca második emeleti irodájában, mosolyogva, pajkosan csillogó szemüveggel, ahogy szokott, és kér egy jó erős kávét.

Már nincs miben reménykedni. Zsombi nem jön többé – s mi itt maradtunk a filmjeivel és a pótolhatatlan hiányával.  

 

Báron György

(Filmvilág 2015/02)