Microsoft Office 365 Hallgatói Neptun Oktatói Neptun

Csiszár János

1972. szeptember 1.-től a Pannónia Filmstúdióban dolgoztam, mint fejlesztő mérnök, 1976-tól a Hangosztály vezetője voltam. 1992-ben a vállalat főmérnökévé neveztek ki.
Ez idő alatt a vállalat hangstúdióinak rekonstrukcióját terveztem, és az átalakítási munkákat vezettem. Ezek mellett az új video filmszinkronizálási technológia honosítását végeztem. Terveim alapján több, speciális video- és audio stúdióberendezés készült.
1985-ben középfokú nyelvvizsgát tettem német nyelvből.
1992-ben Betéti társaságot alapítottam, amely video- és hangstúdiók tervezését és kivitelezését végzi. Terveim alapján készült többek között, a Magyar Tudományos Akadémia rekonstrukciója során, a műszaki helyiségek kommunikációs rendszere, valamint a Juventus rádió stúdiójának korszerűsítése.
1999-ben terveztem és installáltam a Balogmix Stúdió Kft. hangfelvételi és keverő stúdióját.
1999-ben a Pólus Center Fortuna videostúdió hangfrekvenciás hálózati terveit készítettem, ugyanebben az évben terveztem és installáltam Magyarország első digitális filmhangátíró rendszerét a Magyar Filmlaboratóriumban, majd 2002-ben Magyarország második digitális filmhang átíró munkahelyét a KODAK-Focus Fox Stúdióban.
Jelenleg hazánkban az említett kettő digitális filmhang átíró stúdió üzemel.
2002 és 2004 között terveztem a Zsigmond Király Főiskola előadótermeinek hangosító és kommunikációs rendszerét, valamint a gyakorló video- és rádióstúdiót.
2008-ban terveztem és helyeztem üzembe a PPKE Információs Technológiai Kar gyakorló hangfelvételi és rádió stúdióját.
2008-ban terveztem és installáltam a kecskeméti Polgármesteri Hivatal dísztermének hangosítását.

  • Díjak: A Szent István Egyetem Gépészmérnöki Kar, Kommunikáció-Technika Mérnöki Szak végzős hallgatóitól, oktatói tevékenységem elismeréseként, 2001-ben és 2002-ben aranygyűrűt kaptam. 2008-ban kaptam meg a “Magyar Felsőoktatásért” emlékplakettet a Szent István Egyetemen végzett oktatói tevékenységemért.

Az alábbi osztályokban volt korábban osztályvezető

Oktatói tevékenység

1995-től oktattam a “Hangtechnika” c. tárgyat a Gödöllői Agrártudományi Egyetem Mezőgazdasági Gépészmérnöki Kar, Kommunikáció-Technikai Mérnöki szakán, mint óraadó tanár.
1999. márciusától 2007. december 30.-ig a Szent István Egyetem szerződéses alkalmazottja voltam egyetemi adjunktusként, ebben az intervallumban a “Hangtechnika”, “Híradástechnika”, és “Videotechnika” tantárgyakat oktattam..
2003-tól oktattam a “Hangmanipulációs technikák”, és a “Hangrendszerek üzemeltetése” c. tárgyakat a “Hangtechnika” szakirányra jelentkezett hallgatóknak szintén a Szent István Egyetemen.
2007-től oktattam öt féléven át a Színház és Filmművészeti Egyetemen a “Hangtechnika 1” tárgyat a hangmester hallgatóknak, alkalmi szerződéses óraadói státuszban.
A PPKE Információs Technológiai Karán végzett híradástechnikai méréseknél szerződéses, mérésvezető tanárként alkalmaznak 2007-től.
Szintén a PPKE Információs Technológiai Karán oktatom 2009.-től az “Internetes médiakommunikáció” tárgy keretein belül a hang és videotechnikát.
2010.-től a „Teleschola” és „Forrai kéttannyelvű iskola”-ban oktatom felsőfokú szakképzés keretében a „Hangtechnika”, illetve „Videotechnika” tárgyakat.