Microsoft Office 365 Hallgatói Neptun Oktatói Neptun

Rozgonyi Ádám

Az ELTE Trefort utcai Gyakorló Gimnáziumában érettségizik, 1973-ban, majd az ELTE Bölcsészettudományi Karán folytatja tanulmányait, francia – művészettörténet – összehasonlító irodalomtörténet szakokon.1978-ban diplomázik.
Egyetemi évei alatt és után művészettörténeti írásai jelennek meg, francia és német művészeti tárgyú könyveket fordít, elsősorban a Corvina Kiadó számára. Asszisztensként dolgozik a Magyar Televízióban, hangjátékokat ír a Magyar Rádiónak.
Egyetemi tanulmányai közben francia és német nyelvekből állami nyelvvizsgát tesz. 1980-ban ösztöndíjjal egy évig a párizsi École Normale Supérieure-ön tanul.
1976-78 között a MAFILM által szervezett forgatókönyvírói kurzus hallgatója, 1978-ban szerez oklevelet.
1983-ban felveszik a Színház- és Filmművészeti Főiskolára, itt film- és tv-rendezői szakon szerez diplomát, 1987-ben.
1978-tól 1988-ig a MAFILM Dialóg Stúdiójának dramaturgja, játékfilmek, ill. televíziós filmek forgatókönyvírója a MAFILM, a Magyar Televízió, ill. a RAI és a ZDF külföldi televíziók számára.
1988-tól kezdve rendezőként dolgozik, filmjei elsősorban a Magyar Televízióban, a Duna Televízióban, illetve az RTL Klub csatornáin láthatók. 1997 óta színházban is rendez.
2006-ban a Színház- és Filmművészeti Egyetemen „summa cum laude” minősítésű DLA doktori címet szerez a film- és videó-művészet művészeti ágban.
2010 óta a Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskola docense, a BKF Médiaművészeti Intézetén belül működő Mozgóképművészet szak szakvezetője, tanára.

  • Főtanszak: Film- és Médiaintézet

Az alábbi osztályokban volt korábban osztályvezető

Oktatói munkák

Rendezőként:
Klasszicizmus (TV film)
Az utak elváltak (TV film)
Századforduló I-II (TV film)
Próbaszerencse (TV film)
Miénk itt a tér (dokumentumfilm)
B.K. és vendégei (TV sorozat)
Nedűk őrzői (Tv dokumentumsorozat: vezető magyar borászok portréi)
Istálló (TV film)
Barátok közt (napi TV sorozat epizódjainak rendezője, 8 éven keresztül)
Az öt zsaru (TV sorozat)
A kísértés (TV film)

Forgatókönyvíróként, dramaturgként:
Linda (TV sorozat)
Transzport (játékfilm)
Hatásvadászok (játékfilm)
Képvadászok (játékfilm)
Egészséges erotika (játékfilm)
Városbújócska (játékfilm)
Anna (játékfilm)
Laurin (játékfilm)
Ab Ovo (animációs film)
Kisváros (TV sorozat, 60 epizód dramaturgja, 25 epizód írója)
Öld meg a másik kettőt (TV film)
Az öt zsaru (TV sorozat)
A kísértés (TV film)

Színházi munkák:
E. Albee: Három magas nő (rendező, Bp. Kamara Sz.)
F. Dürrenmatt: Az öreg hölgy látogatása (rendező, Bp. Kamara Sz.)
Görgey Gábor: Örömállam (rendező, Bp. Kamara Sz.)
Sartre: Zárt tárgyalás (rendező, Szolnoki Szigligeti Színház)

Oktatói tevékenység

BKF, SZFE (itt óraadó)