Microsoft Office 365 Hallgatói Neptun Oktatói Neptun

Szabó Mónika

SZABÓ MÓNIKA

EGYETEMI TANÁRSEGÉD

SZÍNHÁZMŰVÉSZETI INTÉZET

(1975., Pécs)

OKTATOTT TÁRGY: HANGKÉPZÉS,KORREPETÍCIÓ

2002-től az egyetemen tanársegéd, korrepetitor, kórusvezető. A 2016-os évtől a Pesti Broadway Stúdió tanára. A tanítás mellett számos fővárosi és vidéki színházban tevékenykedik karmesterként, zenei vezetőként, korrepetitorként.
Jelenleg a Budapesti Operettszínházban és a Vígszínházban karmester. 2014-ben abszolvált az SZFE doktori képzésén.
Az Ars Nova Énekegyüttes tagja, mely együttes számos nemzetközi és hazai versenyen 1. helyezést ért el, több alkalommal elnyerte a Grand Prix nagydíjat.
A Pesterzsébet Központi Református Gyülekezet kórusának segédkarvezetője és a gyülekezet főkántora.

2002-től Színház és Filmművészeti Egyetem zenei tanszékén óraadó korrepetitor, 2005-től egyetemi tanársegéd korrepetitorként , kórusvezetőként és különböző produkciók zenei vezetőjeként.
2008-2009 Nemzeti Színház Stúdiójában korrepetitor, zeneelmélet-, társas ének tanár

2016 Pesti Broadway Stúdió

SzFE
Csak egy kis musical – West Side Story (Ódry színpad, Asher-Novák osztály) Karmester
Varázsfuvola (Ascher-Novák osztály) Korrepetitor, Karmester
Koldusopera (Marton osztály,R.:Novák E.) Zenei vezető
A cseresznyéskert (Gálffi osztály,R.:Lukács A.) Zenei vezető

Vígszínház
2002 Egy csók és más semmi, R.:Hegedűs D.Géza, Karmester
2010 Túl a Maszat-hegyen, R.:Néder Panni, Karmester

2014 Hegedűs a háztetőn R.:Eszenyi Enikő

Budapesti Operettszínház
2011 Egy éj Velencében-avagy a golyók háborúja, R.: Kerényi Miklós Gábor, Karmester
2011 Cigányszerelem, R.: Béres Attila, Karmester

2012 Cirkuszhercegnő R.: Verebes István

2014 Abigél R.: Somogyi Szilárd

2015 Én és a kisöcsém R.: Réthly Attila

2015 Mágnás Miska R.:Verebes István

2015 Isten pénze R.: Somogyi Szilárd

Nemzeti Színház
2004 Czillei és a Hunyadiak, R.:Babarczy László, Zenei irányító
2007 Tovább is van… – Hoppart Társulat, R.:Harangi Mária, Zenei vezető

Kaposvári Csiky Gergely Színház
2008 Oliver, R.:Réthly Attila, Karmester
2009 A Cigánybáró, R.:Selmeczi György, Korrepetitor
2010 A padlás, R.:Keszég László, Karmester
2010 West Side Story, R.:Román Sándor, Karmester

Tatabányai Jászai Mari Színház
2009 A kaukázusi krétakör, R.:Novák Eszter, Zenei vezető
2010 Háló nélkül, R.:Novák Eszter, Zenei vezető

Egri Gárdonyi Géza Színház
2007 West Side Story, R.:Harangi Mária, Korrepetitor
2008 La mancha lovagja, R.:Harangi Mária, Zenei vezető

Szegedi Szabadtéri Színház
2010 My Fair Lady, R.:Novák Eszter, Korrepetitor

Gózon Gyula Színház
2005 Kurázsi mama, R.:Csiszár Imre, Zenei vezető
2007 A szabin nők elrablása, R.:Dávid Zsuzsa, Zenei vezető

Pedagógus Színház
2010 Csíksomlyói passió, R.:Csiszár Imre, Zenei vezető

 

Az alábbi osztályokban volt korábban osztályvezető